Nemsokára itt az új esztendő, és – ahogy már megszokhattuk – itt vannak az új adózási szabályok is. A vállalkozások ismét a megváltozott passzusok tanulmányozásával kezdhetik a felkészülést a következő adóévre. Nagy meglepetés senkit sem érhet, hiszen jó ideje megszorítások-kiigazítások jellemzik a gazdaságpolitikát, így áttörő újdonságokra, adókönnyítésekre senki sem számított. Van viszont számtalan részletszabály, amely módosul 2009-ben, s ezek nem kellő ismerete súlyos anyagi következményekkel járhat a cégre nézve.
Ez évi utolsó tematikus összeállításunkban immár hagyományosan áttekintjük az adó-, az illeték- és a járulékszabályok legutóbbi, a jövő évtől alkalmazandó változásait. Külön teret szentelünk az adózás rendjére vonatkozó módosításoknak, amelyek egyrészt újabb szigorításokat vezetnek be a feketegazdaság felszámolása érdekében, másrészt adminisztrációs könnyítéseket is hoznak a vállalkozások számára.