Az utóbbi évtizedekben a vállalkozások hozzászoktak, hogy az új év legtöbbször alaposan megváltozott adózási környezetet eredményez, így minden év vége rutinszerűen az új adó- és járulékszabályok okozta izgalom jegyében telt. A folyamatosan változó szabályozórendszer nagyfokú kiszámíthatatlanságot eredményezett, ami igencsak hátrányosan érintette a gazdaság szereplőit.
Nos, az idén felesleges volt a hagyományos izgalom: lényegi változások nem történnek jövőre, az eddigi struktúra működik továbbra is. Persze a részletszabályok sok helyütt változnak, amelyekre nem árt odafigyelnünk, mert mint tudjuk, ha nem is az ördög, de a lényeg sokszor a részletekben rejlik.
Hagyományos év végi kiadványunk összefoglalja az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2013. évi CC. törvény szabályait.
Szokásunkhoz híven ezúttal is adónemenként tekintjük át a legfontosabb tudnivalókat, s külön teret szentelünk a járulékokat, valamint az illetékeket érintő újdonságoknak.
Az összeállításban használt rövidítések – a különszám tartalmának megfelelő sorrendben – a következő jogszabályokat jelölik:
Módtv.: Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények, valamint a Nemzeti Adó és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2013. évi CC. törvény
Szja-tv.: A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény
Katv.: A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény
Tao. törvény: A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény
Ekho-tv.: Az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulásról szóló 2005. évi CXX. törvény
Eva. törvény: Az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. törvény
Áfa-tv.: Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény
Jöt.: A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény
Htv.: A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény
Itv.: Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény
Gjt.: A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény
Art.: Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény
Tbj-tv.: A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény
Eat.: Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény
Különadó tv.: Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló 2006. évi LIX. törvény
Távhő tv.: A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló 2008. évi LXVII. törvény
Közműadó tv.: A közművezetékek adójáról szóló 2012. évi CLXVIII. törvény
Lapzárta: 2013. december 15.