Kiadványunk összefoglalja az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2012. évi CLXXVIII. törvény módosításait, valamint azokat az évközi változásokat, amelyek 2013-tól hatályosak.
A közterhek rendszere ismét alaposan átalakul. 2013. január 1-jétől több új adónem is életbe lép, így a kisvállalkozások és önfoglalkoztatók számára kedvező és választható kisadózó vállalkozások tételes adója, valamint a kisvállalati adó, továbbá a közmuvezetékek adója, a pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó.
Az új adózási környezet a jogalkotók szándéka szerint a gazdaság kisebb szereplőinek igyekszik a hóna alá nyúlni. Kérdés, hányan élnek majd az új lehetőségekkel, s hányan maradnak a már ismert adózási formáknál. Összeállításunk reményeink szerint segítséget adhat a cégek vezetőinek a helyes döntés meghozatalában, a megfelelő adózási stratégia kialakításában. Szokásunkhoz híven ezúttal is adónemenként tekintjük át a legfontosabb tudnivalókat, s külön teret szentelünk a járulékoknak, valamint az illetékeket érintő újdonságoknak.
Adók és járulékok 2013
Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2013. január 1.) vegye figyelembe!
Megjelent a Cégvezetők Kiskönyvtára 2013/01. számában (2013. január 1.)
Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2013. január 1.) vegye figyelembe!