A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény (Jöt.) 2011-ben háromszor módosult:
– a Jöt. 2011. évi első módosításai 2011. augusztus 28-ával, illetve
– november 1-jével,
– a nagyobb terjedelmű, adócsomagba foglalt módosításai jellemzően 2012. január 1-jével léptek hatályba (egyes módosító rendelkezések azonban már a kihirdetést követő nappal, illetve 2011. december 1-jével, más rendelkezések csak 2012. május 1-jével, illetve július 1-jével épülnek be a jövedéki törvénybe).
5.1. Hatáskör, illetékesség
Jövedéki ügyben – meghatározott kivétellel – a vámhatóság jár el. [Jöt. 5. § (1) bekezdés]
A Jöt. hatálya alá tartozó személyek vámazonosító szám megállapításával összefüggő nyilvántartásba vétellel és nyilvántartással kapcsolatos ügyben az állami adó- és vámhatóság jár el. Az említett eljárásra vonatkozó részletes szabályokat az adózás rendjéről szóló törvény tartalmazza. [Jöt. 5. § (8) bekezdés]
5.2. Fogalmak
5.2.1. Jövedéki termék belföldi előállítása
Az ásványolaj-adóraktáraknak ahhoz, hogy mentesüljenek a jövedéki termék előállításának jogkövetkezménye alól, be kell jelenteniük a vámhatóságnak az ásványolajtermékek átminősítését. Az átminősítés oka lehet véletlen keveredés, vagy a termék felhasználási céljában bekövetkező változás (pl.: a terméket az adóraktár nem adóköteles üzemanyagként, hanem adómentes egyéb ellenőrzött ásványolajként tartja nyilván, értékesíti). Tekintettel arra, hogy ez utóbbi esetben a termék tulajdonságai, illetve vámtarifaszáma nem változik, nem szükséges az átminősítéshez a vámhatóság közreműködése, ezért ezt a módosítás kivételként fogalmazza meg.
A természetes személyek által saját fogyasztásra végzett sör-, bor- és pezsgő-előállítás nem minősül jövedéki termék belföldi előállításának, s így e tevékenység mentesül az adóraktári kötelezettség alól. [Jöt. 7. § 1. pont d) alpont]
5.2.2. Megbízható adóraktár-engedélyes, adómentes felhasználó, valamint felhasználói engedélyes
A megbízható adóraktár-engedélyes, adómentes felhasználó, valamint felhasználói engedélyes fogalma kibővül azoknak a gazdálkodóknak a körével, akik a vámhatóságnál egy szigorú engedélyezési eljáráson már keresztülmentek, s engedélyezett gazdálkodói státusszal (AEO-tanúsítvány) rendelkeznek. Így az AEO-tanúsítvánnyal rendelkezőknek is csak az egyébként nyújtandó jövedéki biztosíték 50 százalékával megegyező összegű biztosítékot kell nyújtaniuk. [Jöt. 7. § 32-34. pontja]
5.2.3. Termelői borkimérés
A saját előállítású szőlőbor értékesítési lehetőségeinek bővítése, egyszerűsítése érdekében a módosul a termelői borkimérés fogalma. [Jöt. 7. § 48. pont]
5.3. Alkoholok
5.3.1. Alkoholtermékek adómértéke
2011. november 1-jétől
– a sör adómértéke 6,33 forint/Balling-fok/literről 6,65 forint/Balling-fok/literre, a 2,8 térfogatszázalékot meg nem haladó alkoholtartalmú söré pedig 14 forint/liter/alkoholfokról 14,7 forint/liter/alkoholfokra emelkedett,
– az egyéb bor adómértéke 94 forint/literről 98,7 forint/literre,
– a pezsgő adója 142,5 forint/literről 149,6 forint/literre,
– a köztes alkoholtermékek adómértéke literenként 221 forintról 232 forintra emelkedett.
Szintúgy emelkedett az alkoholtermékek adómértéke, azonban eltérő mértékben:
– a pálinkák és egyes – a szeszes italokról szóló uniós norma szerinti felsorolásban szereplő – minőségi párlatok, szeszes italok adómértéke 2761 forint/ezer liter tiszta szeszről 2899 forint/ezer liter tiszta szeszre emelkedett,
– a többi alkoholtermék, közte az aromával készített szeszes italok és a tiszta alkohol adómértéke viszont jelentősen, 4141,5 forint/ezer literre nőtt.
2011. december 1-jei hatállyal viszont a szeszes italnak nem minősülő alkoholtermékek (tiszta szesz) adómértéke 2899 forint/alkoholfok/literre csökken, figyelemmel arra a jogalkotói szándékra, hogy a jelentős (2011. november 1-je előtti 50 százalékos) adómérték-emelés csak az aroma, tiszta szesz és víz hozzáadásával készült kommersz szeszes italokra (rövid italokra) terjedjen ki.
5.3.2. Sör
A sör jövedékiadó-alapjának meghatározása megváltozik. A sör adóalapja 2012. január 1-jétől a hektoliterenkénti Balling- (Plató-) fok helyett a hektoliterenkénti alkoholfokra változik, a sörgyárak esetén az adó mértéke 14,7 forint/liter/alkoholfok marad. A kisüzemi sörfőzésre külön szabályok vonatkoznak.
Kisüzemi sörfőzdének jövő évtől a 8 ezer hektoliter éves termelőkapacitást el nem érő sörgyártó üzem minősül. A termelőkapacitás határának leszállításával párhuzamosan azonban jelentős kedvezmények illetik meg a kisüzemi sörfőzdéket.
2012. január 1-jétől a más sörgyártó üzemtől jogilag és gazdaságilag független, nem licencia alapján működő kisüzemi sörfőzdékben előállított sör 50 százalékos kedvezményes adómértékkel adózik. A jövedéki biztosíték minimuma a jelenlegi felére, 500 ezer forintra csökken, ami megbízható adósok esetén csak 250 ezer forintos biztosítékminimumot jelent. Az 50 százalékos adómérték alkalmazhatóságához kapcsolódó uniós követelmény miatt csak a más sörgyártó üzemtől jogilag és gazdaságilag független, nem licencia alapján működő sörfőzdék alkalmazhatják a bevezetett kedvezményeket. További egyszerűsítés, hogy a sörfőzdéknek termékmérleg párhuzamos vezetése helyett elégséges a számviteli szabályoknak megfelelő készletnyilvántartás vezetése, továbbá a sörfőzdék mentesülnek a független könyvvizsgáló által hitelesített mérleg készítése alól, valamint választhatóvá válik számukra a vevőnyilvántartás elektronikus vagy papíralapú vezetése és az abból történő adatszolgáltatás.
Ha a kisüzemi sörfőzde adóraktári engedéllyel rendelkező vállalkozó termékével nagykereskedelmi tevékenységet is kíván folytatni, akkor esetében a jövedéki biztosíték 22 millió forintról 500 ezer forintra csökken, s a tevékenység folytatásához szükséges raktárméret is 20 négyzetméterre csökken. Sör, egyéb bor, pezsgő házi készítése lehetővé válik saját fogyasztásra.
Az uniós jog felhatalmazása alapján számos uniós tagállam teszi lehetővé az erjesztett alkoholos italok mindegyikénél (szőlőbor, gyümölcsbor, sör, pezsgő) az adómentes házi előállítást saját fogyasztásra, adóraktári követelmények teljesítése nélkül, bejelentési kötelezettséggel, éves mennyiségi korláttal. Magyarországon jelenleg a szőlőbornál megengedett a házi előállítás.
2012. január 1-jétől a természetes személyek a sört, gyümölcsbort, pezsgőt is adómentesen, adóraktári engedély nélkül házilag előállíthatják a szőlőbor jelenleg is megengedett házi előállításához hasonlóan. A házi előállítás kizárólag saját fogyasztásra, háztartásonként évi 1000 liter mennyiségig, előzetes bejelentési kötelezettség mellett történhet. [Jöt. 76. §, 78. §]
5.3.3. Termelői pálinka- és szőlőbor-értékesítés lehetőségeinek kiterjesztése
2012. január 1-jétől a termelők által üzemeltetett üzletekben a saját előállítású szőlőbor kannából, hordóból elvitelre kimérve is forgalmazhatóvá válik. Az elvitelre kimérés esetében megszűnik a hivatalos zárazás kötelezettsége. Szintén a bortermelők értékesítési lehetőségeit bővíti, illetve adminisztrációs terheit csökkenti a nem újratölthető lezárású, felbontást követően levegőmentes, ezért hosszabb idejű tárolást biztosító bag-in-box kiszerelésű borok esetében a hivatalos zárazás kötelezettségének megszüntetése.
A bérfőzött és magánfőzött párlat (pálinka) értékesítési köre bővül, méghozzá a bérfőzető, magánfőző gazdasága helyétől számított 40 kilométeren belül lévő vásáron, piacon történő értékesítéssel. Ennek feltétele, hogy a bérfőzető, magánfőző az értékesítés megkezdése előtt legalább 3 munkanappal értesítse a vámhatóságot (természetesen csak azt a bérfőzetett párlatot lehet értékesíteni, amely után az adót megfizették).
Az adómentes magánfőzött párlat (pálinka) esetében is lehetőség lesz a hatósági származási igazolvány igénylésére annak érdekében, hogy a magánfőzők a párlat eredetét igazolni tudják a pálinkaversenyeken. A vámhatóság a kérelem alapján 8 napon belül származási igazolványt állít ki. [Jöt. 80. § (3)–(5) bekezdések]
5.3.4. Pezsgő
A természetes személyek – a szőlőbor házi előállításához hasonlóan – pezsgőt adómentesen, házilag előállíthatnak kizárólag saját fogyasztásra, háztartásonként évi 1000 liter mennyiségig, előzetes bejelentési kötelezettség mellett. [Jöt. 89. § (3)–(4) bekezdés]
5.3.5. Egyéb változások
2011. november 1-jétől ismét lehetőség van arra, hogy gyógyhatású készítményeket alkoholból adómentesen állítsanak elő.
5.4. Dohánytermékek
5.4.1. A dohánytermékek adómértéke, adófizetési kötelezettsége
2011. november 1-jétől kezdődően három lépésben, azaz a továbbiakban 2012. május 1-jétől és 2012. november 1-jétől emelkedik a dohánytermékek tételes (ezer darabonként fizetendő), továbbá a szintén mennyiségben kifejezett minimumadója (a fogyasztói ár százalékában meghatározott adókomponens nem változott).
A változást a következő táblázat mutatja be.
Dohánytermék |
Adómérték |
2011. november 1-jétől |
|
Cigaretta |
10 550 forint/ezer db és a kiskereskedelmi ár 28,4%-a, de legalább 19 530 forint/ezer db |
Szivar, szivarka |
a kiskereskedelmi ár 28,5%-a |
Finomra vágott dohány |
a kiskereskedelmi ár 52%-a, de legalább 8790 forint/kg |
Egyéb fogyasztási dohány |
a kiskereskedelmi ár 32,5%-a, de legalább 8790 forint/kg |
2012. május 1-jétől |
|
Cigaretta |
11 300 forint/ezer db és a kiskereskedelmi ár 28,4%-a, de legalább 20 900 forint/ezer db |
Szivar, szivarka |
a kiskereskedelmi ár 28,5%-a |
Finomra vágott dohány |
a kiskereskedelmi ár 52%-a, de legalább 9720 forint/kg |
Egyéb fogyasztási dohány |
a kiskereskedelmi ár 32,5%-a, de legalább 9720 forint/kg |
2012. november 1-jétől |
|
Cigaretta |
11 750 forint/ezer db és a kiskereskedelmi ár 28,4%-a, de legalább 21 740 forint/ezer db |
Szivar, szivarka |
a kiskereskedelmi ár 28,5%-a |
Finomra vágott dohány |
a kiskereskedelmi ár 52%-a, de legalább 10 440 forint/kg |
Egyéb fogyasztási dohány |
a kiskereskedelmi ár 32,5%-a, de legalább 10 440 forint/kg |
A dohánytermékek esetében, 2011. november 1-jétől a halasztott fizetési kötelezettséget a tárgyhóban átvett adójegyek vonatkozásában
a) havonta legfeljebb kétmilliárd forint összeghatárig a tárgyhónapot követő második hónap huszonötödik napjáig (ez a 2011 novemberéig hatályban volt általános szabály),
b) a kétmilliárd forint feletti összegre a tárgyhónapot követő hónap tizenötödik napjáig kell megfizetni.
5.4.2. A készletfelhalmozást korlátozó szabályok
2011. november 1-jétől hatályos az a rendelkezés, amely a dohánytermékek jövedékiadó-mértékének változása esetén, a mértékváltozás hatálybalépésétől számított 30 napon túl a jövedéki engedélyes kereskedő, importáló, 60 napon túl pedig a nem jövedéki engedélyes kereskedő (kiskereskedő) kizárólag a hatályos mérték szerinti dohányterméket értékesíthet. E szabály megszegése esetén a vámhatóság bírságot szabhat ki, továbbá a fellelt terméket elkobozhatja.
5.4.3. A dohánytermékek adójegyének vonalkóddal ellátása, adatszolgáltatás az adójegyek készletváltozásáról
2012. május 1-jétől az adójegy vonalkódot is fog tartalmazni az alkoholtermékekre alkalmazott zárjegyhez hasonlóan. Ezzel a helyszíni, kereskedelmi, illetve közúti ellenőrzések során az adójegy sorszámából az adójegy-felhasználók által szolgáltatott adatok alapján a termék azonosságának ellenőrzésére lehetőség nyílik. Napi adatszolgáltatási kötelezettség a dohánytermékek adójegyének készletváltozásairól.
2012. július 1-jétől az alkoholtermékek zárjegye esetében alkalmazotthoz hasonló napi adatszolgáltatást vezetnek be az adójegyek készletváltozásairól.
Ez az intézkedés hozzájárul ahhoz, hogy a későbbiekben az adójegyrendszer korszerűsödjön, s a papír helyét az e-adójegy vegye át, ami jelentős költségmegtakarítást és adminisztráció-egyszerűsítést jelent. További előnye, hogy a vámhatóság hatékonyabban tud fellépni az illegális kereskedelem ellen, helyszíni ellenőrzései során az adatszolgáltatásból származó adatok felhasználásával azonnal ki tudja szűrni az adórendszer megkerülésével a kereskedelembe került termékeket.
Az adatszolgáltatás lényege, hogy az adóraktár engedélyese a tárgynapon, a bejegyzett kereskedő a felhelyezés napján felhelyezett adójegyekről, a más tagállamban felhelyezett adójegyekről a termék betárolása vagy fogadása napját, az importáló a vámjogi szabad forgalomba bocsátásának napját követő napon köteles az adott napi készletforgalmi adatokat elektronikus úton megküldeni a vámhatóság számára.
5.4.4. Adó-visszaigénylés
A dohánygyártmány-adóraktár engedélyese, a bejegyzett kereskedő és az importáló a szabad forgalomból visszaszállított (visszáru) dohánygyártmány adóját és általános forgalmi adóját visszaigényelheti (levonhatja), amennyiben
– a dohánygyártmányt a dohánygyártmány-adóraktár engedélyese az adóraktárában újra feldolgozza vagy megsemmisíti, illetve a bejegyzett kereskedő és az importáló megsemmisítteti, vagy
– a cigarettán kívüli dohánygyártmányok esetében a dohánygyártmány-adóraktár engedélyese, a bejegyzett kereskedő és az importáló az adójegyet eltávolítja, valamint a bejegyzett kereskedő és az importáló egyúttal új adójegyet helyez fel.
A dohánygyártmány-adóraktár engedélyese, a bejegyzett kereskedő és az importáló az eltávolított és megsemmisített adójegyek után darabonként 6 forint átalány-költségtérítést köteles fizetni a vámhatóság által megjelölt bankszámlára.
Az adó- és áfa-visszaigénylés (levonás) joga
– megsemmisítés esetén az adójegy és a dohánygyártmány megsemmisítéséről felvett jegyzőkönyv birtokában érvényesíthető, és a megsemmisítés napjától esedékes
– újrafeldolgozás esetén az adójegy megsemmisítéséről felvett jegyzőkönyv birtokában érvényesíthető, és a megsemmisítés napjától esedékes,
– adójegy-eltávolítás esetén az adójegy-eltávolításról és megsemmisítésről, továbbá a bejegyzett kereskedő és az importáló esetében az új adójegy felhelyezéséről felvett jegyzőkönyv birtokában érvényesíthető, és az adójegy eltávolításának, a bejegyzett kereskedő és az importáló esetében pedig az új adójegy felhelyezésének napjától esedékes. [Jöt. 99. §]
5.5. Ásványolaj
5.5.1. A gázolaj adómértéke
2011. november 1-jétől a tüzelő-, fűtőanyag és az üzemanyag célú gázolaj adómértéke 97,35 forint/literről 110,35 forint/literre emelkedett.
5.5.2. A kereskedelmi gázolaj adókedvezménye
Kismértékben csökken a kereskedelmi gázolaj adókedvezménye. A gázolaj adómértékének emelkedésével együtt a kereskedelmi gázolaj utáni adó-visszaigénylés mértéke is nőtt 6,50 forint/literről 19,50 forint/literre. (A mezőgazdasági célú gázolaj-felhasználás esetén az adó-visszatérítés mértéke 80 százalék helyett 82 százalék lett.)
A kereskedelmi gázolaj adókedvezménye legfeljebb a gázolaj adómértéke (110,35 forint/liter) és az uniós adóminimum (330 euró/1000 liter) forintban kifejezett összege közötti különbség lehet. Az adóminimum forintban kifejezett összegét 2012-re a 2011. október 1-jei árfolyam alapulvételével kell meghatározni, mely igen magasan alakult (292,55 forint/euró). Ennek következtében 2012. január 1-jétől a kereskedelmi gázolaj adókedvezménye 19,50 forint/literről 17 forint/literre csökken.
5.5.3. E85 üzemanyag
2011. augusztus 28-tól az E85 üzemanyag (melynek 85 százaléka etanol, 15 százaléka benzin) bioetanol-tartalmának adómentessége megszűnt, az adó mértéke 40 forint/liter lett.
2012. január 1-jétől az üzemanyag bioetanol-tartalmának adómértéke tovább emelkedik, 70 forint/liter lesz. [Jöt. 52. § (2) bekezdés b) pont]
5.5.4. Bejelentési kötelezettség a kenőolajok kereskedelmére
Bejelentési kötelezettség lesz a kenőolajok kereskedelmére. Az elmúlt években tapasztalt, a kenőolajokkal kapcsolatos visszaélések visszaszorítására bejelentési kötelezettséget írnak elő. Az ömlesztetten szállított termékek beszerzését, szállítását legkésőbb a beszerzést, szállítást megelőző napon haladéktalanul be kell jelenteni a vámhatóságnak.
A bejelentés elmulasztása esetén a vámhatóság mulasztási bírságot (természetes személy esetén maximálisan 300 ezer forintot, gazdálkodó szervezet esetén maximálisan 600 ezer forintot) szabhat ki. [Jöt. 113. § (2) bekezdése a következő c) pont]
5.5.5. A 3811 vámtarifaszámú termékek ellenőrzött körbe vonása
2012. július 1-jén lép hatályba a 3811 vámtarifaszámú termékek (adalékok) ellenőrzött körbe vonásáról szóló európai bizottsági határozat. Ettől az időponttól kezdődően a jövedéki törvény is úgy rendelkezik, hogy az adalékanyagok megfigyelt termék helyett ellenőrzött termékké válnak, mely elsősorban adóraktári (ún. egyébásványolaj-gyártó adóraktárban való) előállítási kötelezettséget jelent. A gazdálkodók adminisztrációs és pénzügyi terheinek csökkentése érdekében azonban a biztosítéknyújtásra és tárolókapacitás-létesítésre vonatkozó követelmények enyhébbek az ásványolaj-adóraktár biztosítékához képest. A kizárólag adalékokat előállító adóraktár esetén a jövedéki biztosíték legalább 10 millió legfeljebb 60 millió forint, továbbá legalább 30 m3-es tárolótartály is szükséges.
5.5.6. Adó-visszaigénylés gázkrízis esetére
A földgázellátási üzemzavar kialakulásának idejére a módosítás a kihirdetést követő naptól adó-visszaigénylési lehetőséget vezet be. Az ilyen esetekben földgázról gázolajra áttérő, 500 m3/nap lekötött kapacitású földgázfogyasztók literenként 104,20 forintot visszaigényelhetnek. [Jöt. 57. §]
5.5.7. A csoportmentességi rendelkezésekre való utalás
A jövedéki törvényt az E85, valamint a kereskedelmi gázolaj adókedvezménye kapcsán a csoportmentességi rendeletre történő utalással kell kiegészíteni.
5.5.8. AEO-tanúsítvány
Megbízható engedélyes státuszt kapnak az AEO-tanúsítvánnyal rendelkezők. Az engedélyezett gazdálkodói státuszt (AEO-tanúsítvány) szerzett személyek megbízható engedélyesnek minősülnek, melynek következtében az egyébként nyújtandó jövedéki biztosíték 50 százalékával megegyező összegű biztosítékot kell csak nyújtaniuk. [Jöt. 7. § 32-34. pont]
5.6. Visszaélések megakadályozása
5.6.1. A bejegyzett kereskedők és a tároló adóraktárak jövedéki biztosítékára vonatkozó szabályok módosítása
A bejegyzett kereskedők és a tároló adóraktárak jövedéki biztosítékának szabályozása szigorodik az elmúlt években tapasztalt visszaélésekre tekintettel.
A hatályos rendelkezések szerint a bejegyzett kereskedő által egy hónap alatt ténylegesen beszerzett jövedéki termék mennyisége – dohánytermék kivételével - nem haladhatja meg annak a mennyiségben a másfélszeresét, amelynek adókockázatára a jövedéki biztosíték fedezetet nyújt. Jövő évtől a meg nem fizetett adókötelezettség összege mindenkor legfeljebb 50 százalékkal, illetve 50 millió forinttal haladhatja meg a jövedéki biztosíték összegét.
Az alkoholtároló, sörtároló, egyéb bortároló és pezsgőtároló adóraktárak esetén is – a fenti szabállyal analóg módon – az adóraktár engedélyese által még nem teljesített adófizetési kötelezettség összege 50 százalékkal, de legfeljebb 50 millió forinttal haladhatja meg a jövedéki biztosíték összegét. [Jöt. 24. § (3) bekezdés]
5.6.2. A jövedéki bírság alkalmazásának megteremtése a fűtési célú LPG esetében
A fűtési célú LPG-vel tapasztalt visszaélések visszaszorítása érdekében a jövőben jövedéki bírságot lehet kiszabni. A bírság alapjául az üzemanyag célú LPG adómértéke szolgál.
5.6.3. Egyéb módosítások
Az engedélyezési és egyes nyilvántartásba vételi eljárásoknál nem szükséges az erre vonatkozó igazolás az adóhatóság saját nyilvántartásában, valamint a cégnyilvántartásban rendelkezésre álló adatok esetében.
A piacokon, vásárokon való értékesítés körével bővül az adózott, zárjeggyel ellátott bér- és magánfőzött párlatok értékesítési lehetősége.
Az adókról, vámokból, illetékekből és egyéb intézkedésekből eredő követelések behajtására irányuló kölcsönös segítségnyújtásról szóló 2010/24/EU (2010. március 16.) tanácsi irányelv (Behajtási irányelv) szabályainak átültetése a behajtási jogsegély szabályozásának módosítását teszik szükségessé.