A szerződési ajánlat és annak elfogadása

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2011. szeptember 20.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetők Kiskönyvtára 2011/04. számában (2011. szeptember 20.)

Körbetartozós világunkban sokszor veszteségek árán ébredünk rá, hogy kölcsönösen függünk egymástól. Az üzleti kapcsolatok alapja ugyanis a gazdaság résztvevői közötti szerződések rendszere. A szerződések szabják meg a felek közötti viszony tartalmát, jellegét, időtartamát, s bizony tükrözik a felek közötti erőviszonyokat is.

Minthogy gazdasági céljainkat jogviszonyok, szerződések útján érhetjük el, elsőrendű fontosságú azoknak a szabályoknak az ismerete, amelyek a szerződési nyilatkozatra vonatkoznak. Mikor ér véget egy alkufolyamat, mikor jön létre a szerződés, hogyan lehet módosítani egy-egy általunk terhesnek ítélt megállapodást, miként lehet kihátrálni egy már létrejött jogviszonyból? Ezek mind akár súlyos anyagi következményekkel is járó kérdések.

Tematikus összeállításunkban a szerződés létszakai szerint vesszük sorra a jognyilatkozatokkal kapcsolatos legfontosabb előírásokat, illetve az irányadó bírósági gyakorlatot, értelmezéseket.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2011. szeptember 20.) vegye figyelembe!