3.1. Sporttal kapcsolatos módosítások
Az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulás szabályai év közben változtak a sporttal kapcsolatos adórendszert érintő módosítások során (a sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2010. évi LXXXIII. törvény). A módosítások a sport és sporttal kapcsolatos tevékenységek, illetve azzal kapcsolatos tevékenységet végzők támogatását célozzák.
2010. október 3-ától egyes sporttevékenységet, illetve a sporthoz kötődő tevékenységet végzők is választhatják az ekhót, így az ekho szerint teljesíthetik közteher-viselési kötelezettségüket a 2618-as és a 3716-os FEOR-számmal azonosított foglalkozást folytató magánszemélyek, azaz a következő személyek:
2618: Szakképzett edző, sportszervező, -irányító, feltéve hogy rendelkezik a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítések jegyzékéről szóló jogszabályban meghatározott képesítéssel, szakképzettséggel;
3716: Hivatásos sportoló, sportmunkatárs, valamint FEOR-számtól függetlenül a sportról szóló törvényben meghatározott sportszakember, feltéve hogy a magánszemély sportszervezettel vagy országos sportági szakszövetséggel, országos sportági sportszövetséggel fennálló jogviszonya keretében sporttevékenységgel kapcsolatban közvetlenül vagy közvetetten feladatot lát el, a szövetség szabályzatában meghatározott sportszakembernek minősül, és rendelkezik a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítések jegyzékéről szóló jogszabályban meghatározott képesítéssel, szakképzettséggel. Sportszakember különösen a sportedző (a sportág megjelölésével), sportoktató (a sportág megjelölésével), mérkőzésvezető, versenybíró, sportorvos, gyúró.
[Ekho-tv. 3. § (3) bekezdés]
A sportról szóló 2004. évi I. törvényben (Sport-tv.) meghatározott sportszakember az a természetes személy, aki a KSH elnökének a foglalkozások egységes osztályozási rendszeréről (FEOR) szóló 9029/1993. (SK 1994. 1.) KSH közlemény szerinti szakképesítéssel rendelkezik, illetve a sportszervezettel munkaviszonyban, vagy polgári jogi jogviszonyban sporttevékenységgel kapcsolatban közvetlenül vagy közvetetten feladatot lát el. Sportszakember különösen az edző, a csapatvezető, a mérkőzésvezető, a versenybíró, a sportorvos, a gyúró. A sportszövetség szabályzatában határozza meg, hogy az adott sportágban kik minősülnek sportszakembernek.
[Sport-tv. 77. § p) pont]
3.2. Bevételi értékhatár
Az ekho szerinti adózás évi 25 millió forintos jövedelemig alkalmazható a 2011. évben is az eddigi szabályok szerint.
Ugyanakkor új bevételi értékhatár alkalmazható a hivatásos sportolók esetében, akiknél az ekho szerinti adózás évi 100 millió forintig alkalmazható, azzal a feltétellel, hogy ha a magánszemély általános forgalmi adó fizetésére kötelezett, akkor az összeghatáron az áfával csökkentett bevételt kell érteni.
A hivatásos sportolókra vonatkozó kivétel a szabályozásban már a 2010. évben is megjelenik, ekkor ezen sportolók évi 50 millió forintos jövedelemhatárig alkalmazhatják az ekho szerinti adózást.
[Ekho-tv. 3. § (4) bekezdés]
A bevételi értékhatárral kapcsolatos valamennyi változást a módosítás hatálybalépését követően megszerzett bevételre kell alkalmazni.
[Ekho-tv. 14/A. §]
3.3. Az ekho választására vonatkozó nyilatkozat
Az új értékhatárok bevezetésével összhangban módosul az ekho választására vonatkozó nyilatkozat megtételére vonatkozó szabály is:
– nem adható ekho választására vonatkozó nyilatkozat a hivatásos sportolókra vonatkozó új bevételi értékhatárok elérését követően,
– a kifizető nem alkalmazhatja az ekhót, ha a magánszemély tőle származó bevétele, amely után ekhót fizetett, az új bevételi értékhatárokat meghaladja.
[Ekho tv. 3. § (6) bekezdés, 5. § (4) bekezdés]
3.4. Az ekho jogosulatlan választása
A hivatásos sportolókra vonatkozó új bevételi értékhatárral összefüggésben a magánszemély 18 százalék különadót köteles fizetni azon ekho-alap után, amely a bevételi összeghatárt meghaladja.
[Ekho-tv. 6. § (2) bekezdés]
3.5. A magán-nyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó módosítások
A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény módosításával (a magán-nyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 2010. évi CI. törvény) összhangban az Ekho-tv. is tartalmazza a magán-nyugdíjpénztári tagdíj átutalásának felfüggesztését.
3.6. Az ekho megoszlása
2010. november 1-je és 2011. december 31-e közötti időszakban esedékes, a magán-nyugdíjpénztári tag magánszemélyt terhelő ekhóból az ekho-alap 3,9 százaléka nyugdíjjáruléknak minősül. [Ekho tv. 9. § (3) bekezdés]
3.7. Az ekhóval teljesített közterhek nyilvántartása, átutalása
A magán-nyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó módosítással összefüggésben 2010. november 1-je és 2011. december 31-e közötti időszakban esedékes ekhóra a jelenlegi szabály nem alkalmazható.
[Ekho-tv. 11. § (4) bekezdés]