Szerződési biztosítékok

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2009. május 15.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetők Kiskönyvtára 2009/04. számában (2009. május 15.)

A szerződés önmagában kötelez, hiszen a megállapodásoknak az az alapvető céljuk, hogy azokból jogok és kötelezettségek keletkezzenek. A másik fél kötelezettségvállalása, vagyis "az adott szó" azonban gyakran nem elegendő ahhoz, hogy valaki érvényt tudjon szerezni az őt megillető szerződéses jogosultságoknak.

A szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését elsősorban a bírói kikényszeríthetőség jelenti. A bírói jogvédelmen felül azonban többféle magánjogi eszköz is szolgál arra, hogy a felek egy-egy kötelmet megerősítsenek. Ezek egy része megkönnyíti a peres eljárásban a bizonyítást, a jogérvényesítést, míg más részük különféle anyagi hátrányokkal szorítja rá a felet a kötelezettség teljesítésére. Vannak olyan jogintézmények is, amelyek az adós teljesítőképességét garantálják.

Tematikus összeállításunkban áttekintjük a szerződési biztosítékok mai rendszerét, hogy ki-ki megtalálhassa a neki megfelelő jogi konstrukciót jogosultságai védelmében.

A szerkesztő

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2009. május 15.) vegye figyelembe!