2.1. A jogvédelem terjedelme
A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) alaptételként rögzíti, hogy a személyhez fűződő jogok a törvény védelme alatt állnak, és azokat mindenki köteles tiszteletben tartani. Ez azt is jelenti, hogy a jogosult mindenkivel szemben követelheti személyiségi jogainak sértetlenségét. A személyhez fűződő jogok védelmével kapcsolatos szabályokat a jogi személyekre is alkalmazni kell, kivéve ha a védelem jellegénél fogva csak a magánszemélyeket illetheti meg. A gyakorlat tovább tágította a törvény előírásait azzal, hogy személyiségijog-védelmet biztosít minden olyan nem természetes személynek is, amely jogi személyiséggel ugyan nem rendelkezik, de önálló, saját nevén jogszerzésre jogosult, és kötelezettségvállalásra is képes jogalanyként vesz részt a társadalom életében. A jogi személy személyhez fűződő jogát, jó hírnevét az olyan, vele összefüggésbe hozható közlés sérti, amely nyíltan, célzással vagy utalással valótlan tényt állít.
2.1.1. A jogosult hozzájárulása
Nem valósul meg a személyhez fűződő jogok sérelme, ha az erre alkalmas magatartáshoz a jogosult hozzájárul, feltéve hogy ennek a hozzájárulásnak a megadása társadalmi érdeket nem sért. A személyiségi jogok megsértését kizáró hozzájárulásnak kifejezettnek kell lennie, vagyis azt a jogosult terhére kiterjesztően értelmezni nem lehet.
2.1.2. Jogos védelem, szükséghelyzet
Nem jelenti a személyiségi jogok megsértését az olyan magatartás, amely jogszabályi felhatalmazáson alapszik, illetőleg amelyre jogos védelmi vagy szükséghelyzetben kerül sor. Ezekben az esetekben is követelmény azonban, hogy az okozott sérelem ne legyen nagyobb mértékű annál, mint amit a jogszabály előír, illetőleg amit a jogos védelmi vagy szükséghelyzet elkerülhetetlenné tesz (az arányosság követelménye).
2.2. A korlátozás tilalma
Alapszabály, hogy a személyhez fűződő jogokat korlátozó szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat semmis. A Polgári Törvénykönyv tehát általánosságban védi a személyiségi jogokat, hangsúlyozandó azonban, hogy e jogok gyakorlása sem sértheti mások jogait és törvényes érdekeit, hiszen minden joggyakorlással szemben követelmény a rendeltetésszerűség, és egyetlen jog sem korlátlan abszolút mértékben. A személyiségi jogok védelmével kapcsolatos szabályozás az Alkotmánybíróság azon határozatán alapszik, amely az alaptörvény vonatkozó rendelkezésével összhangban kifejti az általános személyiségi jog tartalmi elemeit.
2.3. Jogalanyok
A személyiségi jogok alanya kizárólag jogképes személy lehet, vagyis nincs mód az elhunyt vagy megszűnt személy személyiségi jogainak érvényesítésére. Ugyanakkor a törvény lehetővé teszi, hogy a kegyeleti jog jegyében mégis sor kerüljön igényérvényesítésre elhunyt személy emlékének jogellenes megsértése esetén.
A személyiségi jogi perek elbírálására – függetlenül attól, hogy a jogsérelem milyen jogviszonnyal összefüggésben következett be – az általános hatáskörű bíróságok jogosultak.
2.4. Jogsértések
A hatályos jogi szabályozás szerint a személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti különösen
– az egyenlő bánásmód követelményének megsértése,
– a lelkiismereti szabadság sérelme és a személyes szabadság jogellenes korlátozása,
– a testi épség, az egészség, valamint
– a becsület és az emberi méltóság megsértése,
azzal, hogy a fenti felsorolás korántsem teljes.
2.4.1. Védett személyek
Megállapítható, hogy az előzőekben felsorolt személyhez fűződő jogok szinte kizárólag természetes személyeket illethetnek meg.
2.4.1.1. Egyenlő bánásmód
Kivétel ez alól az egyenlő bánásmód követelményének megsértése, amely tényállás vonatkozásában az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló külön törvény tartalmaz további rendelkezéseket. Az egyenlő bánásmód követelménye a kötelezettektől azt kívánja meg, hogy tartózkodjanak minden olyan magatartástól, amely bizonyos tulajdonságaik alapján egyes személyekkel vagy személyek egyes csoportjaival szemben közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést eredményez. A jogszabály kimondja, hogy az egyenlő bánásmód követelménye alapján a Magyar Köztársaság területén tartózkodó természetes személyekkel, ezek csoportjaival, valamint a jogi személyekkel és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekkel szemben azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell eljárni. Az egyenlő bánásmód követelményének megsértését többnyire olyan magatartások jelentik, mint például a hátrányos megkülönböztetés, a zaklatás, a jogellenes elkülönítés és a megtorlás, valamint az ezekre adott utasítás.
2.5. A rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye
A személyhez fűződő jogok érvényesülése kapcsán célszerű felhívni a figyelmet arra is, hogy e jogok csak rendeltetésszerűen gyakorolhatóak, vagyis rájuk való hivatkozással nem lehet minden esetben igényt érvényesíteni.
2.5.1. Bírói gyakorlat
A bírói gyakorlatnak csupán két jogelvi szintű állásfoglalását célszerű ennek kapcsán kiemelni. Az egyik szerint a vásárló csomagjának az áruház alkalmazottai részéről történő átkutatása alapesetben nem sért személyhez fűződő jogot, a másik pedig azt rögzíti, hogy a szolgáltatás megelőlegezésének a személyazonosságot igazoló okmány biztosítékkénti letétbe helyezésétől való függővé tétele önmagában ugyancsak nem valósít meg jogsértést. E látszólag meglehetősen kétségesnek tűnő eseti döntések azon a megfontoláson alapulnak, hogy egy jogviszonyban mindkét fél érdekeit védeni kell, amint azonban a hangsúly indokolatlanul és érzékelhetően az egyik fél oldalára helyeződik, ezek az elvek érvényüket vesztik. Az ellenőrzés céljából elvégzett csomagátvizsgálás nem irányulhat a jogviszony szempontjából irreleváns adatok megszerzésére, és nem lehet visszaélésszerű. Összegzésül tehát megállapítható, hogy az egyensúly kényes, vagyis a személyiségi jogok gyakorlása csak akkor felel meg társadalmi rendeltetésének, ha nem sérti azokat a jogszabályokat, amelyek mások személyiségi jogainak és érdekeinek a tiszteletben tartását követelik meg.
2.6. A jó hírnév védelme
2.6.1. Jogsértő magatartások
A személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jó hírnév védelmére is. Ennek sérelme különösen akkor következik be, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel. A bírói gyakorlat tovább árnyalta ezt a definíciót, és jogelvi szinten rögzítette, hogy mely magatartások sérthetik a jogosult jó hírnevét. Nem valósul meg például ilyen sérelem akkor, ha valaki ellen hatóság előtt büntetőeljárást kezdeményeznek, vagy személyiségvédelmi pert indítnak, hiszen ezek a jog által biztosított lehetőségek, amelyekkel minden állampolgár élhet saját jogai védelmében. Ha azonban valaki ellen büntetőeljárás van folyamatban, akkor őt bűnösnek nyilvánítani mindaddig nem lehet, amíg ez az eljárás során jogerősen megállapítást nem nyer. Az olyan beállítás tehát, amelyből az tűnik ki, hogy az érintett személy bűnöző, hiszen vele szemben nyomozás folyik, a jó hírnév súlyos sérelmét valósítja meg, és kártérítési követelésre ad alapot.
2.6.1.1. Büntetőjogi vonatkozások
A fentiekben érintettük, hogy önmagában büntetőeljárás kezdeményezése valaki ellen nem alapoz meg igényérvényesítést a jó hírnév sérelmére hivatkozva, ez azonban természetesen nem vonatkozik arra az esetre, amikor a feljelentő utóbb alaptalannak bizonyuló feljelentésében olyan kifejezéseket használt, amelyek önmagukban is alkalmasak az érintett jó hírnevének megsértésére. A nyomozó hatóság főszabály szerint jogosult arra, hogy az előtte folyamatban lévő büntetőeljárásról tájékoztatást nyújtson a közvélemény számára. Ha azonban az eljárás ismeretlen tettes ellen folyik, meghatározott személy személyes adatait, képmását az eljárás tárgyát képező bűncselekménnyel összefüggésben közölni nem lehet. Amennyiben ez mégis megtörténik, úgy az érintett személyiségvédelmi pert indíthat a nyomozó hatóság ellen, hiszen a szerv azt a látszatot keltette, hogy a szóban forgó személy gyanúsított.
2.6.1.2. Közszereplők "jó hírneve"
Eltérő szabályok vonatkoznak a közéleti szereplőkre, akik választott hivatásuknál fogva folyamatosan ki vannak téve annak, hogy vetélytársaik vagy a választók éles kritikával illetik őket. Ennek megfelelően a közszereplőkről alkotott kedvezőtlen véleménynyilvánítás vagy értékítélet főszabály szerint még akkor sem alapoz meg a jó hírnév megsértésére való hivatkozással előterjesztett személyiségvédelmi igényt, ha túlzó vagy felfokozott érzelmeket tükröz. A bírói gyakorlat mindezt általánosságban úgy összegzi, hogy a vélemény, a bírálat és az értékítélet akkor jogsértő, ha valótlan tényállítást tartalmaz, a valóságot hamis színben tünteti fel, avagy kifejezésmódjában indokolatlanul bántó, megalázó.
2.6.1.3. Gazdálkodó szervezetet sértő magatartás
A gazdálkodó szervezet jó hírnevét sérti az olyan valótlan állítás, amely szerint az adott cég jogszabályi kötelezettségét megszegve nem viseli a közterheket. Az ilyen közlés ugyanis kellően elmarasztaló ahhoz, hogy az üzleti partnerek ezentúl kevésbé számítsanak fizetési hajlandóságra és üzleti tisztességre az alaptalanul megvádolt cég részéről. A felszámolási eljárás megindításáról szóló tárgyilagos sajtóközleménnyel üzletititok-sértés nem követhető el, ha azonban a cikk az objektivitás keretein túlterjeszkedő utalásokat vagy beállítást tartalmaz, megvalósulhat a jó hírnév sérelme.
2.6.1.4. Sajtóközlemények
Igen gyakori eset, hogy a sajtó tájékoztatja a nyilvánosságot egy olyan büntetőeljárás megindításáról, amely közismert személyt érint. A bírói gyakorlat szerint az információ objektív közlése önmagában még nem valósít meg jóhírnév-sértést, az érintett azonban követelheti, hogy ugyanaz a sajtószerv számoljon be az eljárás befejezéséről vagy eredményéről is. Személyiségi jogainak védelmében az is felléphet, akit ugyan nem jelöltek meg név szerint a jogsértő sajtóközleményben, személye azonban a cikk vagy beszámoló tartalmából valamilyen módon egyértelműen felismerhető.
2.6.2. Igényérvényesítés
A személyhez fűződő jogában megsértett személy igényérvényesítési lehetőségeit a bírói gyakorlat kiterjesztően értelmezi, vagyis az érintett általában választása szerint indíthat pert a kiadó, a lapalapító, a szerkesztő, az újságíró, a nyilatkozattevő, vagy ezek összessége ellen. A vizsgált esetekből látható, hogy a jó hírnév védelme hatályos jogunkban a természetes és nem természetes személyekre egyaránt kiterjed. Az igényérvényesítés lehetősége nem függ attól, hogy a sérelem okozója jó- vagy rosszhiszemű, és annak megítélése, hogy a jó hírnév sérelme bekövetkezett-e, viszonylag objektív ismérveken alapszik.
2.6.2.1. A jogsértés megállapíthatósága
A jó hírnév sérelme tehát különösen akkor állapítható meg, ha valaki egy másik személyt érintő olyan közlést tesz, amely objektíve valótlan tényállítást fejez ki, és ezáltal alkalmas arra, hogy az érintett értékelését hátrányosan befolyásolja. Amennyiben az elkövető utóbb hiteles dokumentumokkal támasztja alá, hogy az általa közöltek a valóságnak megfelelőek, a jó hírnév sérelme nem állapítható meg.
A hírnévrontás oly módon is megvalósulhat, hogy valaki egy harmadik személyre vonatkozó, de mástól szerzett értesülését adja tovább anélkül, hogy annak valóságtartalmáról meggyőződött volna. Hasonló következményekkel járhat az is, ha valaki elmulasztja közölni az igazságot, és ezáltal egy másik személy hátrányos megítéléséhez járul hozzá. A jogsértés adott esetben a való tények közlésével is bekövetkezhet, ha azok csoportosítása, egyesek elhallgatása hamis színben tünteti fel azt a személyt, akire a közlés vonatkozik.
Az értékítélet, definíció szerint: a való tényekből levont következtetés akkor eredményez jogsértést, ha önkényes, és nem felel meg az ésszerű gondolkodásnak, vagyis például amikor a beszélő túlkombinálja, önhatalmúlag kiegészíti a rendelkezésére álló információkat. Fontos hangsúlyozni, hogy hírnévrontás nem csupán kijelentő módban, közléssel valósulhat meg, hanem például riporteri kérdésnek álcázott állítással is. A jó hírnév megsértésének hátterében bűncselekmény is állhat, ha ugyanis az elkövető valamely vonatkozó büntetőjogi tényállást megvalósító módon szerzi meg az általa felhasznált információt, vagy azt ilyen módon "dobja be a köztudatba" azért, hogy valakire rossz fényt vessen, akkor büntetőjogi felelőssége is fennáll.
2.6.2.2. Jogorvoslatra jogosultak köre, igények
Jogorvoslatot – kártérítés iránti igényének érvényesítése mellett – helyreigazítás keretében kérhet az, akiről napilap, folyóirat, rádió, televízió vagy filmhíradó valótlan tényt közöl vagy híresztel, illetőleg való tényeket hamis színben tüntet fel. A helyreigazítás lényege, hogy a sértett meghatározott eljárási rend szerint követelheti olyan közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a róla megjelent írás mely tényállítása valótlan, mely tényeket tüntet fel hamis színben, illetőleg hogy melyek a való tények. A jogosult arra is igényt tarthat, hogy a jogsértő fél a jogosultnak a jogsértő közleményre írt válaszlevelét tegye közzé a helyreigazításra vonatkozó szabályok szerint.
2.6.2.3. A jogsértő kötelezése
Részletes szabályok vonatkoznak arra, hogy a jogsértőnek mennyi időn belül kell eleget tennie a határidőben (a közlemény közzétételétől számított harminc napon belül) előterjesztett helyreigazítás iránti kérelemnek. Amennyiben az érintett e kötelezettségét nem teljesíti, a sértett jogosult igényét bíróság előtt, peres eljárás keretében érvényesíteni. Lényeges szabály, hogy ha a közlemény jogi személyt sértő állításokat tartalmaz, akkor nem csupán a jogi személy, hanem érintettség esetén annak alkalmazottja is jogosult fellépni. A sajtójogi felelősség nem kerülhető meg oly módon, hogy a valótlan tényállítás közlése mások vélekedésére hivatkozva történik, és az is jogellenes, ha a közlemény a valótlan tényállítást nem mint teljesen bizonyosat közli, hanem célzásokkal és utalásokkal feltételezhető tényként állítja. Való tényeknek önkényesen kiragadott, tartalmi szempontból fogyatékos és emiatt téves következtetés levonására okot adó közlése a valóság hamis színben való feltüntetését jelenti, és helyreigazítás, valamint kártérítés iránti igényt alapoz meg.
2.7. Képmáshoz való jog, visszaélés hangfelvétellel
A törvény a személyhez fűződő jogok körében szabályozza a képmáshoz való jogot, valamint azt, hogy mikor valósul meg a másról készült hangfelvétellel való visszaélés.
2.7.1. A nyilvánosságra hozatal feltételei
Alapelv, hogy a képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához az érintett személy hozzájárulása szükséges.
2.7.1.1. Kivételek
A törvény két kivételt azonban rögtön nevesít. Eszerint az eltűnt, valamint a súlyos bűncselekmény miatt büntetőeljárás alatt álló személyről készült képmást vagy hangfelvételt nyomós közérdekből vagy méltánylást érdemlő magánérdekből a hatóság engedélyével fel szabad használni.
Érdekesség, hogy a rejtett kamerával készített videofelvétel a büntetőeljárásban bizonyítási eszközként felhasználható, de annak eldöntéséhez, hogy ez a felhasználás sérti-e valakinek a személyhez fűződő jogait, polgári per szükséges. A jogalkalmazásban, mondhatni, örök dilemma, hogy mely esetekben nyílik törvényes lehetőség a más személyről készült hang- vagy képfelvétel bizonyítékkénti felhasználására. A bíróságok ilyen esetekben általában azt vizsgálják, hogy milyen érdekek fűződnek a felhasználáshoz, illetőleg hogy valamilyen okból indokolt-e az információk titokban maradása. Az a tétel tehát, hogy a jogellenesen szerzett bizonyíték nem bizonyíték, csupán a köznyelv számára annyira egyértelmű, a jogalkalmazók ezzel szemben fenntartják maguknak az eseti mérlegelés jogát. Mindezt az is igazolni látszik, hogy napjainkban magas szakmai színvonalon álló magánnyomozó irodák működése vált legálissá és elfogadottá, jóllehet ezek a cégek nap mint nap szembesülnek a jog sajátos ellentmondásaival.
2.8. Levéltitok, magántitok, üzleti titok megsértése
Személyhez fűződő jogokat sért az is, aki a levéltitkot megsérti, továbbá aki magántitok vagy üzleti titok birtokába jut, és azt jogosulatlanul nyilvánosságra hozza, avagy azzal egyéb módon visszaél. Mielőtt azonban félreértés történne, hangsúlyozandó, hogy a titok megismerése önmagában még nem feltétlenül valósít meg jogsértést, hiszen óhatatlan, hogy az ember mindennapi tevékenysége során neki fel nem róható módon bizonyos értesüléseket szerezzen másokról. Sokkal inkább alkalmas hátrány okozására a titok másra káros felhasználása, célzatos nyilvánosságra hozatala, avagy minden olyan visszaélés, amely abban áll, hogy az elkövető kihasználja titokbirtokosi pozícióját.
2.8.1. Az üzleti titok meghatározása
A jogszabályi definíció szerint üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek nyilvánosságra hozatala, illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása a jogosult jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné, és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette. Ha ugyanis a jogosult ezen óvintézkedések megtételét elmulasztotta, kétségbe vonható, hogy az információ számára valóban magán- vagy üzleti titoknak számít-e, illetőleg hogy a titokban maradáshoz ténylegesen érdeke fűződik.
2.8.1.1. Kivételek
Nem minősül üzleti titoknak az állami és a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai közösségi támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak megterhelésével, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatos adat, valamint az az adat, amelynek megismerését vagy nyilvánosságra hozatalát külön törvény közérdekből elrendeli. Ezekben az esetekben közpénzek olyan felhasználásáról van szó, amelynek megismeréséhez a társadalomnak érdeke fűződik, így a tilalomnak e körre való vonatkoztatása joggal való visszaélést valósítana meg, de legalábbis rendeltetésellenes volna. A nyilvánosságra hozatal azonban ebben az esetben sem eredményezheti az olyan információkhoz – így különösen a technológiai eljárásokra, a műszaki megoldásokra, a gyártási folyamatokra, a munkaszervezési és logisztikai módszerekre, továbbá a know-how-ra vonatkozó adatokhoz – való hozzáférést, amelyek megismerése az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, feltéve hogy ez nem akadályozza meg a közérdekből nyilvános adat megismerésének lehetőségét.
Az, aki az államháztartás valamely alrendszerével pénzügyi, illetve üzleti kapcsolatot létesít, kérésre köteles a jogviszonnyal összefüggő és a fentiek szerint közérdekből nyilvános adatokra vonatkozóan tájékoztatást adni. A felvilágosítás a technika fejlettségi szintjére tekintettel oly módon is történhet, hogy az adatokat a honlapon vagy a hirdetményi lapban teszik közzé. A felvilágosítás megtagadása esetén, vagy ha a felvilágosítást kérő szerint a tájékoztatás nem kielégítő, a törvényességi felügyelet gyakorlására jogosult szerv eljárása kezdeményezhető. Ez a jog tehát a közérdekű adatok nyilvánosságának letéteményese, és ez garantálja, hogy a fentiek ne csupán jól hangzó elvek legyenek.
Az eseti jellegű mérlegelés fontosságát hangsúlyozza, hogy a bírói gyakorlat nem minősíti üzleti titok jogosulatlan felhasználásának két cég tevékenységére vagy bármilyen más jellemzőjére vonatkozó olyan összehasonlító adatok közlését, melyek alapjául szolgáló tények a cégbírósági nyilvántartás adataiból megismerhetőek. Ha azonban ezekből az adatokból valaki olyan következtetéseket von le, amelyek az előzményekből egyenesen nem eredhetnek, már jogalap nyílhat különféle igényérvényesítésekre.
2.8.2. A magántitok
Magántitoknak főszabály szerint azok az információk minősülnek, amelyek megőrzéséhez az érintett személynek méltányolható érdeke fűződik. Az orvos és az ügyvéd által a hivatás gyakorlása során szerzett értesülések úgynevezett hivatásbeli titokként képezik részét a magántitok fogalmának. Ezek jelentősége azért kiemelkedő, mert az ilyen hivatást gyakorló személyre az érintettek legbizalmasabb adataikat bízzák, vagyis azok kiszivárgása esetén őket súlyos és helyrehozhatatlan joghátrány éri.
2.9. Jog a magánlakáshoz, a jogi személy céljaira szolgáló helyiséghez, számítógépes adatkezelés
A törvény a személyhez fűződő jogok körében védi a magánlakáshoz és a jogi személy céljaira szolgáló helyiségekhez fűződő jogot is, továbbá leszögezi, hogy a számítógéppel vagy más módon történő adatkezelés és adatfeldolgozás a személyhez fűződő jogokat nem sértheti.
2.9.1. Az adatkezelés eljárási szabályai
A technika fejlődése és a számítógépes adatkezelés előtérbe kerülése napjainkra azt eredményezte, hogy az egyén számára sok esetben követhetetlen az az útvonal, amelyet az adatok a modern csatornákon keresztül bejárnak. Ezért kiemelkedő fontosságúak azok a jogszabályi rendelkezések és garanciák, amelyek a gépi adatkezelés során alkalmazandó eljárásokat szabályozzák. Fontos szabály, hogy a nyilvántartott adatokról az érintett személyen kívül tájékoztatást csak az arra jogosult szervnek vagy személynek lehet adni. Ha az érintett a részére nyújtott tájékoztatásból vagy egyéb módon azt állapítja meg, hogy a nyilvántartásban szereplő valamely tény vagy adat nem felel meg a valóságnak, akkor meghatározott eljárási rend szerint pontosítást, helyesbítést kérhet. Az adatkezeléssel kapcsolatos jogi szabályozás lényege, hogy az egész folyamatnak követhetőnek kell lennie az érintett számára, és egyetlen mozzanat sem állhat ellentétben az adatkezelés előre deklarált és törvény által szentesített céljával. Az adatkezeléssel érintett egyénnek a vele kapcsolatos adatok megismeréséhez fűződő joga gyakorlatilag korlátlan, hiszen csupán nyomós közérdek szabhat gátat e jog érvényesülésének, ennek fennállását azonban minden esetben igazolni, bizonyítani kell.
2.10. Elégtétel adása személyhez fűződő jog megsértése esetén
A Polgári Törvénykönyv tételesen felsorolja, hogy milyen igényeket érvényesíthet az, akit személyhez fűződő jogában megsértenek.
2.10.1. A jogsértés tényének megállapítása
Ahhoz, hogy az elégtétel követelésének jogalapja biztosított legyen, a bíróságnak először meg kell állapítania a jogsértés tényét. Ez tehát egy előkérdés, amelynek eldöntése és deklaratív megállapítása enyhébb esetekben önmagában is alkalmas arra, hogy a sértettnek elégtételt nyújtson.
2.10.2. Kötelezés a jogsértő magatartás megszüntetésére
Ugyancsak tipikus a jogsértő kötelezése arra, hogy ilyen magatartásával felhagyjon, és attól a jövőben is tartózkodjék. Szankcióra tehát még ebben az esetben sem kerül sor, legalábbis olyan értelemben nem, hogy az a jogsértőre nézve különösebben hátrányos lenne.
2.10.3. Kötelezés elégtétel adására
Ha a jogsértés súlyosabb, és olyan érdeket sért, amelyet a törvény fokozott védelemben részesít, az érintettnek lehetősége van követelni, hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak. Ha ugyanis a jogsértés abból ered, vagy azzal járt, hogy emberek nagy száma szerzett tudomást olyasvalamiről, ami nem igaz, vagy aminek titokban maradásához az érintettnek érdeke fűződik, akkor egyedül a nyilvánosság valósághű tájékoztatása jelentheti ennek ellensúlyozását. A sértett igényt tarthat arra is, hogy a bíróság határozatával kötelezze a jogsértőt a sérelmes helyzet megszüntetésére, a jogsértést megelőző állapot helyreállítására, illetőleg annak a dolognak a megsemmisítésére, amely a jogsértés útján keletkezett.
2.10.4. Kártérítés
A témánk szempontjából legjelentősebb szankció a kártérítés, amely az előbbiekkel együtt, illetőleg önállóan is igényelhető, tekintettel azonban arra, hogy törvényi feltétel a magatartás jogellenessége, a személyhez fűződő jog megsértésével kapcsolatos előkérdés tisztázása ilyenkor is elengedhetetlen. Ehhez kapcsolódóan mondja ki a törvény, hogy amennyiben a kártérítés címén megítélhető összeg nem áll arányban a felróható magatartás súlyosságával, a bíróság a jogsértőre közérdekű célra fordítható bírságot is kiszabhat. Mindezt az az alapelvi szintű szabály teszi érthetővé, amelynek lényege a káron szerzés tilalma, vagyis kártérítés címén senki nem tarthat igényt nagyobb összegre, mint amilyen mértékű kár ténylegesen érte. A kártérítésnek tehát azt a részét, amely a sértett által elszenvedett joghátrány mértékét meghaladja, a bíróság határozata alapján közérdekű célra lehet fordítani. Aligha szükséges arra rámutatni, hogy a személyhez fűződő jogok sérelmén alapuló kártérítési igények is csupán akkor állják meg helyüket, ha egyértelműen kimutatható a jogellenes magatartás és a kár bekövetkezése közötti okozati összefüggés.
2.10.4.1. Nem vagyoni kártérítés személyiségvédelmi perekben
A nem vagyoni kártérítés sértett általi követelhetőségére vonatkozó elveket a bírói gyakorlat úgy összegezte, hogy ilyen kártérítésre a jogosult jó hírnévhez fűződő jogának megsértése esetén akkor tarthat igényt, ha bizonyítja, hogy a jogellenes magatartással okozati összefüggésben olyan hátrány érte, amelynek csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez a nem vagyoni kártérítés megítélése indokolt. Megállapítható tehát, hogy a személyhez fűződő jogok körében az ilyen jog megsértésének igazolása önmagában csak a jogellenes magatartás megállapítására ad alapot, és a sérelmet szenvedő fél nem vagyoni kártérítést kizárólag akkor igényelhet, ha bizonyítja olyan hátrány bekövetkezését, amely ennek a kártérítési módnak az alkalmazását indokolja.
Az Alkotmánybíróság vonatkozó álláspontja szerint a személyiségi jogok védelmének elsődleges eszköze a nem vagyoni kártérítés, amely éppen olyan esetekben nyújt a megsértett félnek kárpótlást, amikor az ügy természeténél fogva tényleges és polgári jogi terminológiával értelmezhető kárt nem lehet kimutatni. E megközelítés lényege tehát, hogy a sértett egy másik személy jogellenes magatartása miatt kétségkívül hátrányt szenvedett el, az őt ért kár azonban valamilyen oknál fogva nem összegszerűsíthető. Jóllehet, az Alkotmánybíróság 1993-ban megsemmisítette a nem vagyoni kártérítésre vonatkozó polgári jogi passzust arra hivatkozva, hogy az a kártérítés tisztán polgári jogi alapon álló rendszerébe nem illeszkedik, a jogintézmény mégis fennmaradt, és személyiségvédelmi eszközként funkcionál tovább. Ennek hátterében az áll, hogy maga az Alkotmánybíróság mondta ki: a nem vagyoni kártérítés alkalmazási körének kimunkálása a jogalkalmazó feladata.
Nem vagyoni kártérítés követelésére elviekben gazdasági társaság is jogosult lehet, hiszen az üzleti életben kulcsfontosságú a jó hírnév védelme. Ebből eredően tehát nem kizárt, hogy például egy korlátolt felelősségű társaság lépjen fel ilyen igénnyel arra hivatkozva, hogy üzleti megítélése, hitelképessége romlott egy másik gazdasági szereplő károkozó magatartása folytán. Ahhoz azonban, hogy e jog gyakorlása ne legyen visszaélésszerű, legalább a bírói gyakorlatnak viszonylag precízen állást kellett foglalnia abban a kérdésben, hogy mi szükséges a nem vagyoni kártérítés megítéléséhez. Az uralkodó gyakorlat szerint önmagában az a tény, hogy a jogsértő fél magatartása hátrány vagy kár okozására alkalmas, még nem ad alapot nem vagyoni kártérítés követelésére, hanem ahhoz az igényérvényesítő félnek kell bizonyítania, hogy a hátrány ténylegesen be is következett. Az ilyen típusú ügyek jellegéből eredően természetesen érthető, hogy a sértett az összeg pontos meghatározására nem vagy nem mindig képes, ezért a polgári jog azt is lehetővé teszi, hogy a bíróság a károkozásért felelős személyt olyan összegű általános kártérítés megfizetésére kötelezze, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas. Ez az úgynevezett általános kártérítés ugyanakkor nem tévesztendő össze a nem vagyoni kártérítéssel, amelynek Ptk.-beli szabályai ma már nem hatályosak, és amelyet a bírói gyakorlat igyekszik következetesen kimunkálni. A két kártérítési forma elhatárolásának szempontjait egyébként különféle jogalkalmazói iránymutatások fejtik ki, ezek ismertetése azonban nem tartozik szorosan jelen összeállítás tárgyához. A ma hatályos polgári jognak tehát nincs olyan tételes szabálya, amely kifejezetten a nem vagyoni kártérítésre vonatkozna, az állandóan bővülő és színesedő esetjog azonban továbbra is elismeri, őrzi ezt a jogintézményt.
A nem vagyoni kártérítés egyébiránt a legfejlettebb jogrendszerekben a mai napig jelen van, és leginkább személyiségvédelmi funkciót tölt be.
Álljon itt végül néhány olyan bírói döntés tanulsága, amely rávilágít a nem vagyoni kártérítés lényegére, sajátosságaira. A Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása szerint akkor, ha a nem vagyoni kártérítés megítélésének feltételei egyébként fennállnak, a személyhez fűződő jogok megsértésének tényét megállapító bírói ítélet közzététele önmagában még nem alkalmas arra, hogy a sértett nem vagyoni hátrányát kiküszöbölje. Bármilyen megfoghatatlan is tehát a nem vagyoni kár, önmagában a jogsértés megállapítása elégtételként nem fogadható el. A nem vagyoni kártérítés összegét a bíróságok általában a per összes körülményeinek mérlegelése alapján, belátásuk szerint határozzák meg. A tényeket és a körülményeket ekkor is az általános szabályok alapján, tehát összességükben kell vizsgálni, és a bíróság ennek során személyes észlelésére is támaszkodhat. A nem vagyoni kártérítés összegének kidolgozása szakértő kirendelésével egzaktabbá tehető, hiszen így pontosabban fel lehet mérni, hogy miben áll a kár, illetőleg hogy milyen mértékű a sértett által elszenvedett joghátrány. A gyakorlatban olyan körülmények adhatnak alapot nem vagyoni kártérítés iránti igény érvényesítésére, mint például a szerződésszegés, amely az ellenérdekű fél üzleti hírnevét hátrányosan befolyásolja, de ilyen követeléssel léphet fel az is, aki állampolgári jogait huzamosabb ideig nem gyakorolhatja olyan okból, amelyért nem felelős. A bírói gyakorlat szerint nem vagyoni kártérítés akkor ítélhető meg, ha a károkozó magatartása felróható. Azt, hogy a károkozó magatartás a károkozónak nem felróható, értelemszerűen a károkozónak kell bizonyítania. Ha a kár bekövetkeztében a károsult magatartása közrehatott, nincs lehetőség kármegosztásra, ha azonban nem vagyoni kártérítést ítélnek meg, akkor annak összegét erre tekintettel mérsékelni kell. Az összeg meghatározása során egyébként a bíróságoknak a jogsértés súlyára és tartósságára kell tekintettel lenniük, vagyis elvárható, és a fellebbviteli fórumok előtt konkrét jogszabályi rendelkezés hiányában is számon kérhető a jogalkalmazói következetesség. A nem vagyoni kárpótlás összege után, főszabály szerint, a káron szerzés tilalmának figyelembevétele mellett a károsodás bekövetkeztétől késedelmi kamat jár. A károsodás bekövetkeztének általában azt az időpontot kell tekinteni, amikor a társadalmi életben való részvétel vagy az élet tartós, súlyos megnehezedése megkezdődött, vagyis amikor a személyhez fűződő jog sérelme ide vezetett.
Összeállításunk szempontjából kiemelkedő jelentősége van annak a bírói döntésnek, amely kimondja, hogy a bűnügyi nyilvántartás nem megfelelő vezetése miatt hátrányt szenvedett jogalanyt nem vagyoni kártérítés illeti meg. Miként alább látni fogjuk, a bűnügyi és minden egyéb nyilvántartásnak állandóan naprakésznek kell lennie, és ez a követelmény szigorú felelősséget ró a nyilvántartást vezető szervekre. Ha tehát valakit amiatt ér hátrány, hogy az eljáró szervek a tényleges adatok alapján nem pontosították nyilvántartásukat, a bírói gyakorlat - tendenciáit tekintve – hajlik arra, hogy jelentős összegű nem vagyoni kártérítést ítéljen meg a sértett számára.
