7. A foglalkoztatást elősegítő támogatások közös szabályai

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2008. augusztus 22.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetők Kiskönyvtára 2008/06. számában (2008. augusztus 22.)

Az eddig ismertetett támogatások az Flt. szerinti foglalkoztatást elősegítő támogatásoknak minősülnek. Az alábbiakban ezek közös szabályait ismertetjük.

7.1. A minimálbér emelkedése

Ha a foglalkoztatást elősegítő támogatás mértékének meghatározása – jogszabály alapján – a foglalkoztatott munkabérének alapulvételével történik, a támogatást – annak teljes időtartama alatt – a megállapításkor figyelembe vett munkabér alapulvételével kell folyósítani. Ha a támogatás folyósítása alatt emelkedik a kötelező legkisebb munkabér, akkor az azt követő időszakra az állami foglalkoztatási szerv – a munkaadó kérelmére – a támogatás összegét a kötelező legkisebb munkabér emelkedésének arányában megnövelheti, de a támogatás százalékos mértéke nem emelkedhet.

7.2. Hatósági szerződés

A foglalkoztatást elősegítő támogatások nyújtása esetén a támogatásban részesülővel hatósági szerződést kell kötni. A hatósági szerződés tartalmazza:

– a szerződést kötő közigazgatási szerv nevét, székhelyét, az ügy számát,

– a támogatásban részesülő természetes személy esetében a nevét, lakó-, tartózkodási vagy szálláshelyét, anyja nevét, taj-számát, adószámát, adóazonosító jelét, nem magyar állampolgár esetében állampolgárságát, az érvényes úti okmány számát is,

– a támogatásban részesülő szervezet esetében a megnevezését (székhelyét, telephelyét), adószámát a képviseletre jogosult személy megnevezését, valamint a szervezet számlaszámát és a számláját vezető pénzintézet megnevezését,

– a közigazgatási szerv által nyújtott támogatás formáját, mértékét, folyósításának időtartamát, módját, a folyósítás egyéb feltételeit,

– az EK-szerződés 87-88. §-a szerint állami támogatásnak minősülő támogatás nyújtása esetén a támogatás kategóriájának megnevezését, a támogatás tartalmát, a támogatásban részesülő tájékoztatását arról, hogy a csekély összegű, de minimis támogatásként nyújtott támogatásokkal kapcsolatos iratokat 10 évig meg kell őrizni, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén köteles azokat bemutatni,

– a támogatás nyújtásának alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések megjelölését,

– a szerződésszegés jogkövetkezményeit,

– a jogszabály által meghatározott, valamint a felek által szükségesnek tartott jognyilatkozatokat,

– a szerződéssel kapcsolatban felmerülő vitás kérdésekben közigazgatási perben eljáró bíróság megnevezését.

7.2.1. A szerződésszegés következményei

Ha a támogatásban részesülő a hatósági szerződésben foglaltakat megszegi, a támogatás további folyósítását meg kell szüntetni, és a támogatásban részesülő köteles a támogatást a (4) bekezdésben foglaltak szerint visszafizetni.

Ha a Munkaerő-piaci Alapból nyújtott támogatást vissza kell követelni, a támogatást a kötelezettségszegés napjától a visszakövetelésről rendelkező határozat meghozatalának napjáig a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) szerint kiszámított késedelmi pótlékkal növelt összegben kell visszafizetni. Amennyiben a kötelezett visszafizetési kötelezettségének a visszakövetelésről rendelkező határozatban megjelölt határidőig nem tesz eleget, e határidő elmulasztásának napjától a befizetés napjáig a támogatás összegének alapulvételével kiszámított késedelmi pótlékot is köteles fizetni.

A támogatást nyújtó szerv vezetője – erre irányuló kérelem esetén – különös méltánylást érdemlő esetben eltekinthet a késedelmi pótlék felszámításától, illetve dönthet a már felszámított késedelmi pótlék részben vagy egészében történő elengedéséről, továbbá – a munkaadónak nem minősülő természetes személy részére nyújtott támogatás esetén – a visszakövetelt támogatás visszafizetésének részben vagy egészében történő elengedéséről.

A méltányosság szempontjából természetes személy esetében figyelembe vehető az érintett különösen kedvezőtlen szociális helyzete, valamint az, hogy a támogatás visszafizetése a kötelezett és a háztartásában élők megélhetését súlyosan veszélyeztetné.

7.3. A változások bejelentése

Aki foglalkoztatást elősegítő támogatásban részesül, köteles a támogatást megállapító szervnek haladéktalanul bejelenteni, ha a támogatást megalapozó körülményeiben változás következik be.

7.4. Csekély összegű támogatás

Csekély összegű támogatást kizárólag az 1998/2006/EK bizottsági rendelet előírásaival összhangban lehet nyújtani. A kedvezményezettnek nyilatkoznia kell az előző három pénzügyi évben általa igénybe vett csekély összegű támogatások tartalmáról. Nem kell alkalmazni az EK rendeletben foglaltakat, ha a támogatást kérő költségvetési szerv, egyesület, alapítvány, közalapítvány, köztestület, kisebbségi önkormányzat vagy közhasznú társaság, amennyiben az általa végzett támogatott tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, illetve a támogatással érintett munkavállalók foglalkoztatására nem gazdasági tevékenység keretében kerül sor.

Az 1628/2006/EK bizottsági rendelet vagy az 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatást 2013. december 31-ig lehet megállapítani.

A 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet 9. §-ában, a 11/A. §-ában, a 18/C. §-ában, a 19/A. §-ában, a 21/A. §-ában, valamint a 26/G. §-ában meghatározott támogatások az 1998/2006/EK bizottsági rendelet 2. cikke szerinti csekély összegű (de minimis) támogatásoknak minősülnek. Csekély összegű támogatást kizárólag az 1998/2006/EK bizottsági rendelet előírásaival összhangban lehet nyújtani. A kedvezményezettnek nyilatkoznia kell az előző három pénzügyi évben általa igénybe vett csekély összegű támogatások támogatástartalmáról. Nem kell alkalmazni az EK rendeletben foglaltakat, ha a támogatást kérő költségvetési szerv, egyesület, alapítvány, közalapítvány, köztestület, kisebbségi önkormányzat vagy közhasznú társaság, amennyiben az általa végzett támogatott tevékenység nem minősül gazdasági tevékenységnek, illetve a támogatással érintett munkavállalók foglalkoztatására nem gazdasági tevékenység keretében kerül sor.

Az 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatást 2013. december 31-ig lehet megállapítani.

7.5. Megőrzési kötelezettség

A 2204/2002/EK bizottsági rendelet, az 1628/2006/EK bizottsági rendelet, továbbá az 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatások esetében a kedvezményezett köteles a támogatással kapcsolatos okiratokat és dokumentumokat a támogatási döntés napjától számított tíz évig megőrizni.

7.6. Ellenőrzés

A támogatásban részesülő – arra vonatkozó kérelem esetén - köteles biztosítani a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal részére a támogatás felhasználására kiterjedő kormányzati ellenőrzés lehetőségét, valamint a támogatás felhasználásáról a Kormányzati Ellen­őrzési Hivatal részére - kérésére – számadást készíteni.

A támogatásban részesülő a támogatás felhasználásának ellenőrizhetősége érdekében, a jogszabályban meghatározott adatokat a hatósági szerződésben meghatározott módon köteles a hatósági ellenőrzést végzők számára hozzáférhetővé tenni.

7.7. Rendezett munkaügyi kapcsolatok

Nem részesülhet támogatásokban az a munkaadó, aki/amely nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15. §-ában meghatározott feltételeinek, illetőleg e feltételek teljesülésének igazolására nem, vagy nem a jogszabályban meghatározott módon kerül sor.

 

7.8. Mérlegelési szempontok

A támogatások nyújtásával kapcsolatos mérlegelés során a munkaügyi központ figyelembe veszi:

– a munkaerő-kereslet és -kínálat helyi jellemzőt,

– a térség foglalkoztatási helyzetét és munkanélküliségi mutatóit,

– a munkaügyi központ és a munkaadó közötti együttműködés tapasztalatait,

– a munkaadó által felajánlott (vállalt) foglalkoztatás (továbbfoglalkoztatás) időtartamát,

– az álláskeresők munkához jutási esélyeit, ezen túlmenően

– a megváltozott munkaképességű személyeket érintő támogatások esetében a foglalkoztatás körülményeit, és a foglalkoztatás minőségét is,

– a képzésben részt vevők támogatásánál a hiányszakmákat, a támogatással érintett személy meglévő képzettségét, a képzéssel kapcsolatban felmerülő költségeket, a támogatással érintett személy munkatapasztalatát, a támogatással érintett személy álláskeresőként eltöltött idejét, továbbá azt, hogy az adott képzés az egyén munkaerő-piaci helyzetének javítása szempontjából indokolt-e.

7.9. Elévülés

A foglalkoztatást elősegítő támogatást megállapító, illetve folyósító szerv a jogszabályon alapuló igényét öt év alatt érvényesítheti. Ha a követelésre alapot adó magatartás bűncselekmény, a követelés öt éven túl sem évül el mindaddig, amíg a büntethetőség el nem évül.

Az Flt. alapján esedékessé vált és fel nem vett ellátást az esedékességtől számított egy éven belül lehet felvenni. Az igény elévülése az esedékessé válás napján kezdődik. Az igény elévülését hivatalból kell figyelembe venni. Az elévülés utáni teljesítést elévülés címén visszakövetelni nem lehet.

Ha a jogosult az igényét menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított hat hónapon belül ezt akkor is megteheti, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból hat hónapnál kevesebb van hátra.

Az igény érvényesítésére irányuló írásbeli felszólítás, az igénynek a bíróság előtti érvényesítése, megegyezéssel történő módosítása, az egyezségkötés, valamint a kötelezett elismerése az elévülést megszakítja. Az elévülés megszakadása, illetőleg az elévülés megszakítását előidéző eljárás jogerős befejezése után az elévülési idő újrakezdődik. Ha az elévülést megszakító eljárás során végrehajtható határozatot hoztak, az elévülést csak a végrehajtási cselekmények szakítják meg.

7.10. Rendbírság

Rendbírságot köteles fizetni az a munkaadó, aki az Flt.-ben, valamint a felhatalmazása alapján hozott jogszabályban, a Munka Törvénykönyvében a csoportos létszámleépítéssel, valamint a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatosan előírt, továbbá közigazgatási határozatban, hatósági szerződésben meghatározott bejelentési, nyilvántartási, adatszolgáltatási kötelezettségének nem vagy nem az előírt módon tesz eleget, vagy valótlan adatot szolgáltat.

A rendbírság összege 1000 forinttól 100 000 forintig terjedhet.

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2008. augusztus 22.) vegye figyelembe!