Engedélyköteles tevékenységek

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. május 21.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetők Kiskönyvtára 2007/04. számában (2007. május 21.)

Az a tény, hogy egy céget bejegyeznek a cégjegyzékbe, nem feltétlenül jelenti, hogy korlátozás nélkül végezhet gazdasági tevékenységet. A jogszerű működéshez az is hozzátartozik, hogy a cég beszerezze a tevékenységéhez szükséges különféle hatósági engedélyeket, s működése során megfeleljen az engedélyben foglaltaknak.

Tematikus összeállításunk sorra veszi a különféle engedélyköteles tevékenységeket, s ismerteti az engedélyek beszerzésének feltételeit, valamint az engedély nélküli, illetve az engedélytől eltérő működés jogkövetkezményeit. Mindez nem csak az adott tevékenységgel foglalkozó cégek számára fontos, hiszen az üzleti partnereknek is tisztában kell lenniük azzal, hogy csak akkor jogszerű az ügylet, ha a másik vállalkozás rendelkezik a szükséges engedélyekkel.

A Függelékben olvasóink megtalálhatják a hatósági engedély birtokában végezhető tevékenységek felsorolását, valamint olyan kiegészítő információkat, mint a közterületen árusítható termékek köre, vagy a gazdasági társaságok által végezhető tevékenységek köre.

A szerkesztők

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2007. május 21.) vegye figyelembe!