A veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeit a 98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet (R., rendelet) foglalja össze.
A rendelet hatálya kiterjed:
– a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt.) 3. §-ának b) pontjában meghatározott veszélyes hulladékokra – e szerint veszélyes hulladék: a Hgt. 2. számú mellékletében felsorolt tulajdonságok közül eggyel vagy többel rendelkező, illetve ilyen anyagokat vagy összetevőket tartalmazó, eredete, összetétele, koncentrációja miatt az egészségre, a környezetre kockázatot jelentő hulladék;
– a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységekre; valamint
– minden természetes és jogi személyre, jogi személyiség nélküli szervezetre, ha veszélyes hulladék birtokosa, illetve veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységet folytat.
5.1. Engedély nélkül végezhető tevékenységek
A veszélyes hulladékok kezelése csak a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség engedélyével végezhető, kivéve
– a veszélyes hulladékoknak a termelő telephelyén (létesítményen) belüli gyűjtését (munkahelyi gyűjtőhelyen, üzemi gyűjtőhelyen) és mozgatását, valamint a termelő által végzett előkezelését,
– a veszélyes áruk szállítására is jogosult termelőnek, az előírásoknak megfelelő járművével saját veszélyes hulladékának saját telephelyei közötti vagy a kezelőhöz átadásra történő szállítását,
– a háztartásokban keletkező veszélyes hulladéknak a speciális gyűjtőhelyre, hulladékgyűjtő udvarra vagy átvételre jogosult kezelőhöz saját járművel történő szállítását,
– egyes veszélyes hulladékoknak a lakosságtól való begyűjtése céljából speciális gyűjtőhelyeken történő gyűjtését.
5.2. Veszélyes hulladékok más anyaggal történő keverése engedélyezésének feltételei
A veszélyes hulladéknak más veszélyes hulladékkal, nem veszélyes hulladékkal vagy bármilyen más anyaggal való kezelés céljából történő keverése csak az alábbi feltételek egyidejű teljesülése esetében engedélyezhető:
– a keverés következtében a hasznosítás, illetve az ártalmatlanítás nagyobb hatásfokkal végezhető el, mintha a hulladékot önmagában kezelnék;
– a keverés következtében a környezet veszélyeztetésének mértéke az előző állapothoz képest nem növekszik;
– a keverés nem jelent kockázatot az emberi egészségre, élő szervezetre, a vízre, levegőre, talajra, az élővilágra;
– a keverés nem okoz kellemetlen környezeti hatásokat zaj- vagy bűzhatás révén;
– a keverés végzése során vagy következményeként nem szennyeződik a környezet.
5.3. A hulladékkezelés engedélyezése
A hulladékkezelői tevékenységre vonatkozó engedély meghatározott hulladékkezelési tevékenységekre, létesítményekre és ezek üzemeltetésére vonatkozik.
5.3.1. Jogosultság a hulladék kezelésére
Hulladékkezelést az a gazdálkodó szervezet vagy külföldi vállalkozás Magyarországon nyilvántartásba vett fióktelepe végezhet, aki/amely
– érvényes cégbejegyzéssel vagy vállalkozói engedéllyel rendelkezik,
– biztosítani tudja a kezelés azon személyi és tárgyi feltételeit, amelyek garantálják a környezetvédelmi előírásoknak eleget tevő hulladékkezelést;
– rendelkezik az adott hulladékkezelési tevékenységre vonatkozó környezetvédelmi és más hatósági engedélyekkel;
– külön jogszabályban meghatározottak szerint megfelelő mértékű biztosíték, pénzügyi garancia meglétét igazolja; valamint
– a hulladékkezelési tevékenység jellege által meghatározott körben telephellyel rendelkezik.
5.3.2. Az engedély kiadása iránti kérelem tartalma
A veszélyes hulladék kezelésére irányuló engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell
– a kérelmező nevét, statisztikai azonosító jelét, telephelyének címét, helyrajzi számát, tevékenysége műszaki és környezetvédelmi szempontból lényeges leírását;
– a folytatni tervezett kezelési tevékenységet, amelynek engedélyezését kéri;
– a kezelni kívánt veszélyes hulladék összetételét, környezeti veszélyességi jellemzőit, mennyiségét, kezelési technológiáját;
– a kezelési technológia, műszaki és környezetvédelmi jellemzőit;
– a kezelési létesítmény üzemszerű működéséhez szükséges tartalék veszélyeshulladék-mennyiség megadását;
– a kezelés telephelyére vonatkozó információkat és szükség esetén a jogerős építésügyi hatósági engedélyt;
– a létesítmény várható kibocsátásának összetételét és becsült mennyiségét (a levegőbe, a vizekbe, a talajba történő kibocsátások), a kibocsátások hatásainak azonosítására alkalmas információkat;
– a külön jogszabályban meghatározott környezetbiztonságra vonatkozó terveket, ideértve a szennyezés megelőzésére, illetve ahol ez nem lehetséges, a csökkentésére javasolt technológiai intézkedések leírását;
– a kezelés során keletkező hulladék keletkezésének megelőzésére és kezelésére tervezett intézkedések leírását;
– az engedélyt kérőnek a hulladékkezelést szolgáló műszaki és pénzügyi eszközeit, személyi feltételeit.
5.3.3. Kérelem veszélyes hulladékok szállítására
A veszélyeshulladék-szállításra, illetve az arra vonatkozó engedélykérelemre csak a fenti felsorolás első, második és tizedik bekezdése vonatkozik. Azaz a kérelemnek az említett esetben tartalmaznia kell
– a kérelmező nevét, statisztikai azonosító jelét, telephelyének címét, helyrajzi számát, tevékenysége műszaki és környezetvédelmi szempontból lényeges leírását;
– a folytatni tervezett kezelési tevékenységet, amelynek engedélyezését kéri; továbbá
– a kezelés során keletkező hulladék keletkezésének megelőzésére és kezelésére tervezett intézkedések leírását.
5.3.4. Az engedély tartalma
A kérelem pozitív elbírálása esetén kiadott engedély tartalmazza
– az engedélyes nevét és statisztikai azonosító jelét;
– telephelyének címét és helyrajzi számát;
– az engedélyezett kezelési tevékenység megnevezését;
– a veszélyes hulladék összetételét, mennyiségét, azonosító számát;
– az engedélyezett kezelési technológia megnevezését, valamint lényeges környezetvédelmi jellemzőit (kibocsátások, kezelési hatásfok stb.);
– az üzemeltetés (a tevékenység) végzésének egyéb feltételeit (személyi, tárgyi), valamint
– az engedély érvényességi idejét (a környezetvédelmi érdekből történő visszavonhatóság feltételével) és érvényességi területét.
Lényeges, hogy az engedélyt mindig határozott időre, de a felülvizsgálati időköznél hosszabb időtartammal kell megadni, kivéve azt az esetet, ha külön jogszabály ettől eltérő időtartamot ír elő, vagy ha a kérelem kifejezetten rövidebb időtartamra irányul. Kísérleti engedélyt ugyanakkor – a technológia mérlegelése alapján – csak olyan felhasználható veszélyeshulladék-mennyiségre lehet megadni, amellyel a kísérlet elvégezhető. Meg kell határozni a kísérlet elvégzéséhez szükséges időtartamot is.
5.3.4.1. Eltérések szállításra kiadott engedélynél
A szállításra kiadott engedély nem tartalmazza
– a veszélyes hulladék összetételét, mennyiségét, azonosító számát, továbbá
– az engedélyezett kezelési technológia megnevezését, valamint lényeges környezetvédelmi jellemzőit (kibocsátások, kezelési hatásfok stb.).
5.3.5. Nyilvántartás
Az engedéllyel rendelkező hulladékkezelőket a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség az engedély kiadásával egyidejűleg nyilvántartásba veszi, és erről értesíti az engedélyest.
5.3.5.1. A nyilvántartás tartalma
A nyilvántartásnak tartalmazza
– az engedély számát;
– az engedélyes nevét, címét;
– a telephely címét, ha nem azonos az előző pontban megjelölttel.
5.3.5.2. Nyilvánosság
Felhívjuk a figyelmet, hogy az előzőek szerinti nyilvántartásba bárki szabadon betekinthet, és az abban szereplő adatokról a költségek megtérítésével másolatot kérhet.
5.3.6. Felülvizsgálat
A rendelet – ismertetett – előírásai alapján engedélyezett tevékenységek végzését, a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségnek 3 évenként felül kell vizsgálni. A felülvizsgálatot a kötelezett a rendelet – ismertetett – 26. §-ában előírtak benyújtásával (kérelem), vagy ha a tevékenység végzésében változás nem következett be, az erről szóló nyilatkozattal is kérheti.
Előfordulhat, hogy az elbírálásra jogosult hatóság az engedély meghosszabbítására irányuló kérelmet elutasítja, illetve visszavonja a működési engedélyt. Ezekben az esetekben a korábbi engedélyes, illetve tevékenységet folytató köteles a veszélyes hulladékkal kapcsolatos tevékenységet a környezet szennyezését, illetőleg veszélyeztetését kizáró módon beszüntetni, és a birtokában levő veszélyes hulladék ártalmatlanításáról gondoskodni.