A biztosítások rendszere nemcsak a magánszemélyek életében bír jelentőséggel, hanem mindjobban átszövi a gazdasági szférát is. Folyamatosan nő azoknak a területeknek a száma, ahol a biztosítások szerepet kapnak a cégek életében. Ebből is következik, hogy a biztosítás a magyar jog egyik legszabályozottabb területe. A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) például több mint 30 paragrafuson keresztül foglalkozik a kérdéssel. A részletes szabályozás oka az is, hogy érvényesüljön az egyenjogúság a tőkeerős biztosítók és a velük szerződő gazdasági társaságok között.
A biztosítás akkor ér valamit, ha baj esetén valóban fizet a biztosító. Ahhoz, hogy elkerüljük a kellemetlen meglepetéseket, nem árt megismerkedni a biztosítási jog előírásaival, a különböző szabályzatokkal, a biztosítók gyakorlatával.
Tematikus összeállításunkban áttekintjük a vagyonbiztosításokra vonatkozó általános és speciális szabályokat, a különböző biztosítási konstrukciókat. Külön teret szentelünk a vállalkozási tevékenységhez igen szorosan kapcsolódó felelősségbiztosításnak, de részletesen tárgyaljuk a biztosítási rendszer többi nagy területét is, mint az életbiztosítás, valamint a baleset- és betegbiztosítás. A Függelékben olyan praktikus információkkal szolgálunk, mint a biztosítható vagyontárgyak felsorolása, vagy a biztosítási fogalmak gyűjteménye.
A szerkesztők