Adók, járulékok 2006

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. november 12.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetők Kiskönyvtára 2005/08. számában (2005. november 12.)

Az Országgyűlés elfogadta a 2006-ra vonatkozó adózási, járulékfizetési szabályokat. Ismét készülnünk kell tehát az új adóévre. Minden vállalkozásnak érdemes az elkövetkező hónapot a felkészülésre szentelni, hogy január 1-jétől már biztonsággal eligazodhasson a közterhekkel kapcsolatos megváltozott szabályok között.

Immár hagyományosan a személyi jövedelemadózásban kell a legtöbb újdonságra számítanunk, de a törvénymódosítás ezúttal is érintette a társasági adót, az osztalékadót, az általános forgalmi adót, az egyszerűsített vállalkozói adót, valamint a jövedéki adót. Változások lesznek jövőre a társadalombiztosítási járulékokkal kapcsolatos kötelezettségek terén is. Új közteherformák is megjelennek, mint az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (népszerű nevén az ekho), illetve a luxusadó.

Idei utolsó különszámunkban a törvény előkészítésében részt vett szerzőink ezúttal is pontról pontra, adónemről, adónemre áttekintik és megfelelően értelmezik a megváltozott passzusokat, s megismertetik olvasóinkat a módosítások céljával, lényegével, hatásaival.

Az összeállítás reményeink szerint biztos támpontot, fogódzót jelent majd a vállalkozások számára, amikor tervezni kezdik a jövő évi pénzügyi, gazdasági stratégiájukat. A részletes feldolgozást tartalmazó különszám emellett a napi munkában is jól használható segédlet lehet a cégvezetők kezében.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. november 12.) vegye figyelembe!