4. Az utazásszervező és -közvetítő tevékenység gyakorlásának feltételei

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. szeptember 13.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetők Kiskönyvtára 2005/07. számában (2005. szeptember 13.)

Az utazásszervező és -közvetítő tevékenység gyakorlásának feltételeit az utazásszervező és -közvetítő tevékenységről szóló 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet tartalmazza.

4.1. Alkalmazási kör

A rendelet előírásait a belföldi, illetőleg nemzetközi utazásszervező, illetve -közvetítő tevékenységet üzletszerűen folytató, belföldi székhelyű gazdálkodó szervezeteknek [a Polgári Törvénykönyv 685. §-ának c) pontja szerinti gazdálkodó szervezetek, azaz: az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, a közhasznú társaság, az egyes jogi személyek vállalata, a leányvállalat, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, a végrehajtói iroda, továbbá az egyéni vállalkozó; az állam, a helyi önkormányzat, a költségvetési szerv, az egyesület, a köztestület, valamint az alapítvány gazdálkodó tevékenységével összefüggő polgári jogi kapcsolataira is a gazdálkodó szervezetre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, kivéve ha a törvény e jogi személyekre eltérő rendelkezést tartalmaz], valamint külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeinek (utazási vállalkozó) kell alkalmaznia, illetőleg betartania.

4.2. A tevékenység folytatásának feltétele

Utazásszervező, illetőleg -közvetítő tevékenységet Magyarországon csak az az utazási vállalkozó folytathat, aki a vonatkozó kormányrendeletben előírt feltételeknek mindenben megfelel, és kérelme alapján a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (Hivatal) által vezetett közhitelű hatósági nyilvántartásba bejegyezték.

4.3. Nyilvántartásba vételi eljárás

4.3.1. A nyilvántartásba vétel feltételei

A Hivatal az utazási vállalkozót akkor veheti nyilvántartásba, ha

– a cégjegyzékbe, illetve – ha a működés feltétele más bírósági vagy hatósági nyilvántartásba vétel – az előírt bírósági vagy hatósági nyilvántartásba bejegyezték,

– vezető állású munkavállalói, illetve vezető tisztségviselői, továbbá az egyéni vállalkozó büntetlen előéletű,

– az utazási vállalkozásban legalább egy – utazásszervezői minősítő vizsgával vagy a külön jogszabályban előírt szakképesítéssel és szakmai gyakorlattal rendelkező – a szakmai tevékenységért felelős személy működik, akire e rendelet alkalmazása szempontjából a vezető tisztségviselőre, illetve vezető állású munkavállalóra megállapított szabályok vonatkoznak,

– a vonatkozó kormányrendelet szerinti vagyoni biztosítékkal rendelkezik,

– irodahelyiséggel rendelkezik,

– a kérelmező utazási vállalkozó vezető tisztségviselője, vezető állású munkavállalója, illetve az utazási vállalkozást fenntartó egyéni vállalkozó nem szerepeltek a felsorolt minőségekben hatósági engedély nélkül működő, a kormányrendelet hatálya alá tartozó tevékenységet folytató, vagy olyan utazási vállalkozásban, amelyet a hatóság – a kérelem benyújtását megelőző öt éven belül – hivatalból törölt a nyilvántartásból,

– nyilatkozik arról, hogy az utazásszervező tevékenységből az indulás évében milyen összegű árbevételt tervez, továbbá

– nyilatkozik arról, hogy milyen jellegű utazásszervezői, illetve utazásközvetítői tevékenységet végez.

4.3.2. A kérelem vizsgálata, hiánypótlás

A kérelmet és a megküldött adatokat, valamint a vagyoni biztosítékra vonatkozó igazolásokat a Hivatal megvizsgálja és szükség esetén a kérelmezőt hiánypótlásra szólítja fel, megjelölve a hiánypótlás határidejét és a határidő elmulasztásának jogkövetkezményeit. A hiánypótlási felhívás kibocsátására alkalmazandó határidő 15 nap, az ügyintézési határidő 45 nap.

4.3.3. A kérelem elutasítása

A Hivatal nem veheti nyilvántartásba a kérelmezőt, ha

– lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó, az adózás rendjéről szóló jogszabály szerint végrehajtható köztartozása (adó, illeték, vám, társadalombiztosítási és egészségbiztosítási járulék) van,

– az utazásszervező, illetve -közvetítő tevékenységet a Hivatal által történt hatósági nyilvántartásba vételt megelőzően megkezdte.

4.4. A tevékenység végzésének feltételei

4.4.1. Személyi feltételek

4.4.1.1. Egyéni vállalkozó mint utazási vállalkozó

Az egyéni vállalkozó a tevékenységét mint egyéni cég végezheti.

4.4.1.2. A szakmai tevékenységért felelős személlyel szembeni követelmény

Az ún. szakmai tevékenységért felelős személy feladatait – az egyéni vállalkozó saját vállalkozásának kivételével – gazdálkodó szervezet nem láthatja el.

4.4.2. Tárgyi feltételek

Az utazási vállalkozó a tevékenységét a nyilvántartásba történt bejegyzésről szóló értesítés kézbesítése után kezdheti meg. A tevékenység kizárólag a nyilvántartásban szereplő megnevezéssel és címen folytatható.

4.5. Adatváltozás bejelentése

A rendelet 2. §-ában meghatározott – és összeállításunkban a nyilvántartásba vétel témakörénél említett – adatok megváltozását és a tevékenység megszüntetését az utazási vállalkozó 15 napon belül köteles a Hivatalnak írásban bejelenteni.

4.5.1. A változás nyilvántartásba vételének szabályai

Az utazásszervező tevékenységnek utazásközvetítő tevékenységre történő módosítását, illetve utazásközvetítő tevékenységgel történő kiegészítését a Hivatal csak akkor veheti nyilvántartásba, ha az utazási vállalkozó nyilatkozik arról, hogy az utazásszervező tevékenységével összefüggésben kötött valamennyi szerződésében vállalt kötelezettségét teljesítette, és e szerződések nem vagy nem megfelelő teljesítése miatt jogerős határozattal megállapított, illetve végrehajtható kiegyenlítetlen tartozása nincs, illetőleg ezekkel összefüggésben végrehajtási eljárás nem folyik ellene. Az utazásszervező tevékenységnek utazásközvetítő tevékenységre történő módosítása esetén a kormányrendelet 9. §-ában foglaltak az irányadók. E szerint a tevékenység módosításakor (illetve egyik tevékenységről a másikra áttéréskor) is irányadó az a szabály, miszerint az utazási vállalkozó a vagyoni biztosítékot csak az utazásszervező tevékenység megszűnését követően, az utazási szerződésekből eredő kötelezettségek teljesítése után, legkorábban azonban a tevékenység megszűnésétől számított hat hónap elteltével szüntetheti meg. (Ezt a rendelkezést megfelelően kell alkalmazni abban az esetben is, ha az utazásközvetítő tevékenységet kívánják utazásszervezésre módosítani, illetve azzal kiegészíteni.)

4.6. Törlés a nyilvántartásból

A Hivatal hivatalból, illetve az ellenőrzésre feljogosított szervezet kezdeményezésére határozatával törli a nyilvántartásból azt az utazási vállalkozót, aki

– a nyilvántartásba vétel valamely feltételével nem rendelkezik,

– a tevékenységét a rendelet 2. számú mellékletében meghatározott jogszabályok megsértésével folytatja (A kormányrendelet 2. számú melléklete szerint a most részletezett rendelkezés alkalmazásakor figyelembe kell venni az utazásszervező és -közvetítő tevékenység szabályozásáról szóló 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet, az idegenvezetésről szóló 41/1995. (VIII. 31.) IKM rendelet, az üzletek működéséről és a belkereskedelmi tevékenység folytatásának feltételeiről szóló 4/1997. (I. 22.) Korm. rendelet, a szakképesítésről szóló, módosított 5/1990. (IV. 5.) KeM rendelet, valamint az utazásszervezői szakmai minősítővizsgáról szóló 3/1992. (I. 13.) IKM rendelet előírásait.),

– a kormányrendeletben meghatározott vagyoni biztosítékkal kapcsolatos kötelezettségét megszegi, vagy a vagyoni biztosíték összegét nem a megfelelő mértékben szolgáltatja,

– az utast az utazási szerződésben meghatározott esedékességekor – a vis maior esetét kivéve – nem utaztatta el, és a befizetett előleget, illetve részvételi díjat a külön jogszabályban foglaltak szerint nem fizette vissza,

– nem gondoskodik az utas hazautaztatásáról,

– a hatóság ellenőrzésekor azt nyilatkozza, hogy az utasok el-, illetve hazautaztatását nem tudja biztosítani, vagy nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy képes az utasok el-, illetve hazautaztatására,

– az utazási vállalkozó ellen a bíróság felszámolási eljárást rendelt el,

– a közhitelű hatósági nyilvántartás számára valótlan tartalmú bejelentést tett – azzal, hogy e rendelkezés alkalmazása tekintetében nem minősül valótlan bejelentésnek a név- vagy számhiba, továbbá más hasonló elírás,

– akadályozza a hatósági ellenőrzést,

– a tevékenységének felfüggesztésére okot adó körülményt a felfüggesztés ideje alatt nem szüntette meg, vagy vele szemben ismételten felmerült valamely felfüggesztésre okot adó körülmény, illetve

– bejelenti a tevékenysége megszüntetését, és nem állnak fenn a saját kérelemre történő törlés feltételei.

4.6.1. Törlés a vállalkozó kérelmére

A Hivatalnak lehetősége van arra, hogy a vállalkozó kérésére rendelje el a törlést, azonban az a lehetőség korlátozott, mert az utazási vállalkozó a saját kérésére csak akkor törölhető a hatósági nyilvántartásból, ha nyilatkozik arról, hogy az utazásszervező, illetve -közvetítő tevékenységével összefüggésben kötött valamennyi szerződésben vállalt kötelezettségét teljesítette, és e szerződések nem vagy nem megfelelő teljesítése miatt jogerős határozattal megállapított, illetve végrehajtható kiegyenlítetlen tartozása nincs, illetőleg ezekkel összefüggésben végrehajtási eljárás nem folyik ellene.

4.6.1.1. A Hivatal eljárása

Az utazási vállalkozó fentiek szerinti, törlésre irányuló kérelme esetén a Hivatal köteles megvizsgálni, hogy nem állnak-e fenn a hivatalból való törlés feltételei. Amennyiben a hivatalból való törlés feltételei fennállnak, úgy a Hivatal köteles a kérelem elutasítása mellett a kérelmezőt hivatalból törölni a hatósági nyilvántartásból.

Ha a Hivatal az utazási vállalkozót törölte a hatósági nyilvántartásból, az utazási vállalkozó újabb utazásokat nem szervezhet és nem bonyolíthat le, köteles azonban az úton lévő utasait hazautaztatni, az elmaradt utazásokra befizetett előlegeket és részvételi díjakat a külön jogszabályban foglaltak szerint teljes összegben visszafizetni.

4.6.2. Törlés egyéb szervezetek kérelme alapján

Az utazási vállalkozó nyilvántartásból való törlését a Magyar Turisztikai Hivatal, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, valamint az utazási iroda (utazási ügynökség) helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője is kezdeményezheti.

4.6.2.1. A törlési határozat címzettjei

A Hivatal köteles az utazási vállalkozót a nyilvántartásból törlő határozatát haladéktalanul megküldeni a szervezet nyilvántartását vezető más szerveknek, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségnek, valamint az utazási vállalkozó utazási irodái szerint illetékes önkormányzatok jegyzőinek is.

4.7. A működés felfüggesztése

A kormányrendelet felhatalmazása alapján a Hivatalnak arra is lehetősége van, hogy határozatával legfeljebb három hónapi időtartamra felfüggeszthesse annak az utazási vállalkozónak a működését, aki

– a közhitelű nyilvántartás számára történő bejelentési kötelezettségének nem tett eleget,

– nem a Hivatal nyilvántartásában feltüntetett megnevezéssel és címen folytatja tevékenységét,

– a nyilvántartásba vételi számát az üzleti kapcsolataiban nem használja,

– nem tesz eleget az utasok tájékoztatására vonatkozó kötelezettségének,

– megtéveszti az utasokat,

– az utasok el-, illetve hazautaztatását veszélyezteti,

– nem gondoskodik arról, hogy a társasutazáson részt vevő csoportját külföldön – a külön jogszabályban foglaltak szerint – a célország nyelvét vagy a célországban általánosan használt világnyelvet beszélő, idegenvezetésre jogosult személy kísérje, vagy

– nem gondoskodik arról, hogy az utazáshoz igénybe vett különjárati autóbusz vezetőjének rendelkezésére álljanak a külön jogszabályban előírt iratok (például az utasjegyzék).

4.7.1. A felfüggesztés jogkövetkezményei

Ha a Hivatal az utazásszervező, illetőleg -közvetítő tevékenységét felfüggesztette, az utazási vállalkozó újabb utat nem szervezhet, a meghirdetett utakra előleget, illetve részvételi díjat nem vehet át, köteles azonban az úton lévő utasok hazautazása érdekében szükséges intézkedéseket megtenni, az elmaradó utakra befizetett előlegeket teljes összegben visszafizetni, és a továbbiakban csak olyan utazásokat bonyolíthat le, amelyekkel kapcsolatos fizetési kötelezettségeit a felfüggesztést megelőzően már teljesítette, és erről a Hivatalnak írásban nyilatkozott.

4.8. Közzététel

Az utazás biztonsága szempontjából fontos információ, hogy a Magyar Turisztikai Hivatal a Turisztikai Értesítőben rendszeresen közzéteszi

– a nyilvántartásba vett,

– a nyilvántartásból törölt, illetve

– azoknak az utazási vállalkozóknak a jegyzékét, amelyeknek a tevékenységét a Hivatal felfüggesztette, valamint

– akik az utazásszervező tevékenységet utazásközvetítésre vagy az utazásközvetítő tevékenységet utazásszervezésre módosították.

4.9. Utazási vállalkozással kapcsolatos alapfogalmak

4.9.1. Utazásszervező

Utazásszervező az, aki

– saját szervezésű vagy egyedi megrendelés szerint összeállított utazást belföldről belföldre közvetlenül vagy közvetítő útján értékesít,

– saját szervezésű vagy egyedi megrendelés szerint összeállított utazást belföldről külföldre közvetlenül vagy közvetítő útján értékesít,

– saját szervezésű vagy egyedi megrendelés szerint összeállított utazást külföldről belföldre közvetlenül vagy közvetítő útján értékesít,

– külföldi utazásszervező Magyarországra történő utazásait belföldön szervezi,

– külföldi utazásszervező vagy egyéni utas részére Magyarországra történő utazásokat értékesít,

– külföldi utazásszervező által szervezett utazást Magyarországon értékesít vagy abban közreműködik,

– külföldről külföldre történő utazásokat szervez, továbbá

– külföldi szálláshelyet belföldön értékesít, ideértve a külföldre szervezett tanfolyamokat is.

4.9.2. Utazásközvetítő

Utazásközvetítő az, aki az utazási szerződést a belföldi utazásszervező megbízottjaként az utazásszervező nevében köti meg.

4.9.3. Belföldi utazásszervezés

Belföldi utazásszervezés az utazásszervező által szervezett belföldi úti célú utazások szervezése és értékesítése.

4.9.4. Nemzetközi utazásszervezés

Nemzetközi utazásszervezés a belföldről külföldre és külföldről külföldre történő utazások szervezése, a külföldi utazásszervező Magyarországra történő utaztatásainak belföldi szervezése, illetőleg külföldi utazásszervező vagy egyéni utas részére Magyarországra történő utazások értékesítése, továbbá a külföldi szálláshely belföldi értékesítése.

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. szeptember 13.) vegye figyelembe!