Az egyes, jövedéki termékkel folytatott tevékenységre vonatkozó engedélyezési szabályokat a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 8/2004. (III. 10.) PM rendelet tartalmazza. Összeállításunkban azokkal az engedélyezési eljárásokkal foglalkozunk, amelyek megítélésünk szerint a vállalkozások viszonylag szélesebb körét érintik. A Függelékben pedig az azokhoz kapcsolódó kérelemnyomtatványokat tesszük közzé.
3.1. Bejegyzett kereskedő engedélye
3.1.1. Kérelem, a kérelem mellékletei
A bejegyzett kereskedői engedély iránti kérelemhez – bizonyos, a későbbiekben részletezett eltérésekkel – csatolni kell
– a kérelmező társasági szerződését (alapító okiratot, alapszabályt) és 30 napnál nem régebbi cégkivonatát vagy az egyéni vállalkozói igazolványát;
– az állami adóhatóság által a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény (Jöt.) 35. § (1) bekezdésének b) pontjában foglalt feltétel teljesítéséről kiadott, 30 napnál nem régebbi igazolást – azaz az arról szóló igazolást, hogy a kérelmezőnek a vámhatóság, az adóhatóság felé nincs meg nem fizetett vám- vagy adótartozása, társadalombiztosításijárulék-tartozása, kivéve ha arra részletfizetést vagy fizetési halasztást engedélyeztek (az okiratot eredetiben kell csatolni);
– a közvetlen számítógépes kapcsolati rendszer kialakítására vonatkozó dokumentációt, a vámhatóság által megadott műszaki követelmények szerint;
– a kérelmező természetes személynek, a kérelmező szervezet vezetőjének 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványát (az okiratot eredetiben kell csatolni);
– a jövedéki termék Jöt. 7. §-ának 26. pontja szerinti fogadását végző telephely (fogadóhely) használati jogcímének megállapítására alkalmas valamennyi okiratot (a Jöt. 7. §-ának 26. pontja értelmében jövedéki termék fogadásának minősül a bejegyzett/nem bejegyzett kereskedő részére más tagállamból közösségi adófelfüggesztési eljárásban belföldre szállított jövedéki termék átvétele a terméket kísérő okmányon feltüntetett rendeltetési helyen);
– a fogadóhelyen végzett tevékenységhez jogszabályban előírt működési engedélyt vagy telepengedélyt, ilyen engedély hiányában a tevékenység folytatásához jogszabályban előírt szakhatósági engedélyek, szakhatósági hozzájárulások listáját (kiadó hatóság, engedély megnevezése, száma, kiadásának időpontja);
– a kérelmező nyilvántartási és bizonylati rendjének leírását;
– a termékkísérő okmány aláírására jogosult személyek közjegyző által hitelesített aláírásmintáját (az okiratot eredetiben kell csatolni);
– a felajánlott jövedéki biztosíték számításának levezetését, illetve a nem bejegyzett kereskedő esetében a jövedéki biztosíték teljesítését igazoló eredeti okiratot, bizonylatot;
– adóképviselő alkalmazása esetén – az adóképviselővel (az adó-képviselői engedélyt kérelmezővel) adóképviseletre kötött megállapodást (az okiratot eredetiben kell csatolni);
– a szállítási nyilvántartás mintáját vagy az arra vonatkozó számítógépes nyilvántartás-vezetés leírását, valamint
– a Jöt. 25. §-ának (6) bekezdése szerinti tevékenység esetében – a Jöt. 25. §-ának (6) bekezdése szerinti tevékenység, amikor a bejegyzett kereskedő más tagállamból kizárólag adómentes felhasználó részére, az adómentes felhasználó üzemébe való közvetlen szállítással szerez be ásványolajat, és a termékkísérő okmányon feltüntetett rendeltetési hely egy adómentes felhasználó üzeme – az adómentes felhasználó nyilatkozatát a kérelmezőnek ásványolaj beszerzésére adott megbízásáról és az ásványolajterméknek a keretengedélyében feltüntetett telephelyen való átvételéről (fogadásáról).
3.1.1.1. Fogadóhely
Fogadóhelyként az engedélykérelemben olyan hely jelölhető meg és engedélyezhető
– amely a kérelmező cégkivonatában, illetve egyéni vállalkozói igazolványában telephelyként, illetve – jövedéki termék fogadására alkalmas - székhelyként szerepel, vagy
– amelynek a tagállamból érkező jövedéki termékek előzőekben részletezettek szerinti fogadása céljából való használatára vasúttársasággal vagy vasúti iparvágánnyal rendelkező személlyel a kérelmező írásban megállapodást kötött,
– amely a Jöt. 25. §-ának (6) bekezdése szerinti tevékenység – lásd fenn - esetében az adómentes felhasználó keretengedélyében feltüntetett olyan telephely, amelyet nyilatkozatában az ásványolaj átvételére (fogadására) az adómentes felhasználó megjelöl.
3.1.2. Eltérések az általános szabálytól
Említettük, hogy az engedélykérelemhez csatolandó mellékletek vonatkozásában a vonatkozó rendelet bizonyos eltéréseket enged a következők szerint:
– amennyiben a kérelmező adómentes felhasználóként a kérelem benyújtásakor már keretengedéllyel rendelkezik, úgy a bejegyzett kereskedői engedély iránti kérelméhez csak az érvényes keretengedélyét kell csatolnia;
– abban az esetben, ha a kérelmező egyidejűleg keretengedély iránti kérelmet is benyújt, a bejegyzett kereskedői kérelmének benyújtásánál nem kell külön csatolnia az írásunk korábbi részében az engedélykérelem mellékleteként részletezett dokumentumokat.
3.2. Nem bejegyzett kereskedő engedélye
3.2.1. Kérelem, e kérelem mellékletei
A nem bejegyzett kereskedői engedély iránti kérelemhez a kérelmezőnek csatolnia kell
– a kérelmező társasági szerződését (alapító okiratot, alapszabályt) és 30 napnál nem régebbi cégkivonatát vagy az egyéni vállalkozói igazolványát;
– az állami adóhatóság által a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény (Jöt.) 35. § (1) bekezdésének b) pontjában foglalt feltétel teljesítéséről kiadott, 30 napnál nem régebbi igazolást – azaz az arról szóló igazolást, hogy a kérelmezőnek a vámhatóság, az adóhatóság felé nincs meg nem fizetett vám- vagy adótartozása, társadalombiztosításijárulék-tartozása, kivéve ha arra részletfizetést vagy fizetési halasztást engedélyeztek (az okiratot eredetiben kell csatolni), valamint
– a felajánlott jövedéki biztosíték számításának levezetését, illetve a nem bejegyzett kereskedő esetében a jövedéki biztosíték teljesítését igazoló eredeti okiratot, bizonylatot.
3.2.1.1. Eljárás adóképviselő alkalmazása esetén
Amennyiben a bejegyzett/nem bejegyzett kereskedői engedélyt kérelmező személy adóképviselőt kíván a Jöt. 26. § (1) bekezdés szerint alkalmazni, kérelmét az adó-képviselői tevékenységet kérelmező személy kérelmével vagy - érvényes adó-képviselői engedéllyel rendelkező adóképviselő esetén – az adó-képviselői engedély módosítása iránti kérelemmel együtt nyújthatja be.
3.2.2. Az engedély kiadása bejegyzett/nem bejegyzett kereskedő esetén
Az előzőek szerinti esetben a bejegyzett/nem bejegyzett kereskedő engedélyét a vámhatóság azt követően adja ki, ha a Jöt. 24. § (1) bekezdésének f) pontja szerinti jövedéki biztosítékra (az éves szinten várhatóan beszerzendő jövedéki termék mennyiségére számított adótartalom egytizenketted részének megfelelő összegű biztosíték) felajánlott és a vámhatóság által elfogadott összegű, illetve – nem bejegyzett kereskedő esetében – a Jöt. 24. §-ának (2) bekezdésében meghatározott összegű jövedéki biztosíték (azaz a kérelemben megjelölt jövedéki termék beszerzendő mennyiségére számított adónak megfelelő összegű jövedéki biztosíték) nyújtását az adó-képviselői tevékenységet kérelmező személy vagy az adóképviselő eredeti okirattal, bizonylattal igazolta.
A nem bejegyzett kereskedő engedélyét a kérelem benyújtását követő 15 napon belül, a 17. számú melléklet szerinti adattartalmú nyomtatványon adja ki a regionális jövedéki központ.
3.2.2.1. Az engedélyezési eljárásban alkalmazott jogszabályok
A bejegyzett kereskedő engedélyének kiadására a bevezetőben említett PM rendelet 11. §-ának (1)–(3) bekezdését, az engedély iránti kérelem elutasítására a 12. § rendelkezéseit kell – értelemszerűen – alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a regionális jövedéki központ a felajánlott jövedéki biztosíték összegéről a kérelem benyújtását követő 30 napon belül dönt, továbbá a bejegyzett kereskedői engedélyt a rendelet 16. számú melléklete szerinti adattartalmú nyomtatványon adja ki.
[A rendelet 11. §-ának (1)–(3) bekezdése szerint a hatósági felügyeletet ellátó vámhivatal a keretengedély iránti kérelem benyújtását követő 15 napon belül az adómentes üzemben helyszíni szemlét tart. A helyszíni szemlét követő 15 napon belül a regionális jövedéki központ határozatban közli a felajánlott jövedéki biztosíték összegének elfogadását vagy ettől eltérő összegben való megállapítását. A keretengedélyt a regionális jövedéki központ az előzőek szerinti esetben a jövedéki biztosíték rendelkezésre bocsátását igazoló okmányok, bizonylatok eredetiben való kézhezvételét követő 15 napon belül, nyomtatványon adja ki. A regionális jövedéki központ a keretengedélyhez csatolja a nyilvántartások mintájának jóváhagyását vagy a számítógépes nyilvántartás-vezetést engedélyező határozatot.
A rendelet 12. §-a alapján a regionális jövedéki központ a keretengedély iránti kérelmet elutasítja, ha az adózatlan jövedéki termék mennyiségi számbavételének és minősége megállapításának feltételei [műszerek, berendezések, hitelesített mérőeszközök és tartályok nem biztosítottak; az adózatlan jövedéki termék biztonságos raktározásának, tárolásának feltételei nincsenek meg, a raktárhelyiségek, tárolótartályok olyan helyiséggel is közvetlen (ajtó, ablak, csővezeték) összeköttetésben vannak, amelyek a bejelentésben (helyszínrajzon, technológiai elrendezési rajzon) nem szerepelnek; a hatósági felügyelet ellátásához, az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tárgyi feltételeket nem teremtették meg; a tevékenység folytatására, illetve az adózatlan jövedéki termékek felhasználásával előállításra kerülő termékekre a kérelmező nem rendelkezik jogszabályban előírt hatósági engedélyekkel, szakhatósági hozzájárulásokkal, vagy a kérelmező a szükséges egyéb feltételeknek nem felel meg].
3.2.2.2. Adatváltozás bejelentése
A bejegyzett/nem bejegyzett kereskedői engedély iránti kérelemben vagy a bejegyzett/nem bejegyzett kereskedő engedélyében szereplő adatok változása esetén a kérelem benyújtására vonatkozó, 8. § rendelkezéseit kell - értelemszerűen – alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy az engedély módosítását a 4. számú melléklet szerinti adattartalmú nyomtatványon kell kérni.
3.3. Csomagküldők kereskedői engedélye
A csomagküldő kereskedelmet folytató személy a Jöt. 32. § (1) bekezdésének a) pontjában előírt előzetes bejelentési kötelezettségének a 6. számú melléklet szerinti engedélykérelem (lásd: Függelék) benyújtásával tesz eleget.
3.3.1. A kérelem mellékletei
Az engedélykérelemhez csatolni kell
– a kérelmező társasági szerződését (alapító okiratot, alapszabályt) és 30 napnál nem régebbi cégkivonatát, vagy az egyéni vállalkozói igazolványát eredetiben vagy hiteles másolatban;
– a jövedéki termék más tagállamba történő szállításáról vezetendő külön nyilvántartás mintáját,
– a jövedéki termék más tagállamba történő szállításához alkalmazott szállítási bizonylat mintáját, továbbá
– az előző bekezdés szerinti szállítási bizonylat aláírására jogosult személyek közjegyző által hitelesített aláírásmintáját eredetiben.
3.3.2. Alkalmazott jogszabályok, adatváltozás bejelentése
A csomagküldő kereskedő engedélyének kiadásra a PM rendelet – írásunk előző részében ismertetett – 11. §-ának (1)–(3) bekezdése, az engedélykérelemben megadott és az engedélyben szereplő adatok változása, az engedély módosítása esetén követendő eljárásra a 8. § rendelkezését kell értelemszerűen alkalmazni azzal, hogy engedélyt a 19. számú melléklet szerinti adattartalmú nyomtatványon kell kiadni, a csomagküldő kereskedői engedély módosítását pedig a 6. számú melléklet szerinti adattartalmú nyomtatványon kell kérni.
3.4. Adóügyi képviselő engedélye
3.4.1. A kérelem mellékletei
Más tagállamban engedélyezett csomagküldő kereskedő adóügyi képviselőjének engedélye iránti kérelemhez csatolni kell
– a kérelmező társasági szerződését (alapító okiratot, alapszabályt) és a 30 napnál nem régebbi cégkivonatát vagy az egyéni vállalkozói igazolványát;
– az állami adóhatóság által a Jöt. 35. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt feltétel (tartozásmentesség) teljesítéséről kiadott, 30 napnál nem régebbi igazolást (az okiratot eredetiben kell csatolni);
– a kérelmező természetes személynek, a kérelmező szervezet vezetőjének 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványát (az okiratot eredetiben kell csatolni);
– a közvetlen számítógépes kapcsolati rendszer kialakítására vonatkozó dokumentációt, a vámhatóság által megadott műszaki követelmények szerint;
– a felajánlott jövedéki biztosíték számításának levezetését;
– a kérelmező nyilvántartási és bizonylati rendjének leírását;
– a más tagállamban engedélyezett csomagküldő kereskedő által a közreműködésre adott írásos megbízást és annak hiteles fordítását (az okiratot eredetiben kell csatolni), valamint
– a PM rendelet 20. számú melléklete szerint vezetett szállítási nyilvántartás mintáját vagy az arra vonatkozó számítógépes nyilvántartás-vezetés leírását.
3.4.2. Alkalmazott jogszabályok, adatváltozás bejelentése
Más tagállamban engedélyezett csomagküldő kereskedő adóügyi képviselője engedélyének kiadásra a PM rendelet 11. §-ának korábban már részletezett (1)–(3) bekezdése, az engedélykérelemben megadott és az engedélyben szereplő adatok változása, az engedély módosítása esetén követendő eljárásra az ugyancsak részletezett 8. § rendelkezését kell értelemszerűen alkalmazni azzal, hogy engedélyt a 21. számú melléklet szerinti adattartalmú nyomtatványon kell kiadni, az adóügyi képviselői engedély módosítását pedig a 7. számú melléklet szerinti adattartalmú nyomtatványon kell kérni.
3.5. Jövedéki engedély export-, import-, közösségi kereskedelmi, jövedéki engedélyes kereskedelmi tevékenységhez
3.5.1. A kérelem mellékletei
A jövedéki engedély iránti kérelemhez csatolni kell
– a kérelmező társasági szerződését (alapító okiratot, alapszabályt) és a 30 napnál nem régebbi cégkivonatát vagy a vállalkozói igazolványát;
– az állami adóhatóság által a Jöt. 104. § (2) bekezdésének d) pontjában foglalt feltétel (a kérelmezőnek a vámhatóság, az adóhatóság felé nincs meg nem fizetett vám- vagy adótartozása, társadalombiztosításijárulék-tartozása, kivéve ha arra részletfizetést vagy fizetési halasztást engedélyeztek) teljesítéséről kiadott, 30 napnál nem régebbi igazolást (az okiratot eredetiben kell csatolni);
– a jövedéki biztosíték rendelkezésre bocsátását igazoló okmányokat, bizonylatokat (az okiratokat eredetiben kell csatolni);
– a kérelmező természetes személynek, a kérelmező szervezet vezetőjének 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványát (az okiratot eredetiben kell csatolni);
– a jövedéki termék raktározására, tárolására szolgáló telephely (raktár, tárolótér, tárolótartály) használati jogcímének megállapítására alkalmas valamennyi okiratot, továbbá a Jöt. 104. §-ának (4) bekezdése szerinti esetben [jövedéki engedélyes kereskedelmi tevékenység (kivéve a nem saját számlára végzett közösségi kereskedelmi tevékenységet, illetve a jövedéki termék más tagállamba történő kivitelét) és a saját számlára végzett importtevékenység] az előírt tárolótartály-térfogat, illetve raktárterület meglétét igazoló dokumentumokat, a tárolótartályok hitelesítési bizonylatait;
– a tevékenység folytatására jogszabályban előírt működési engedélyt, ilyen engedély hiányában a tevékenység folytatásához jogszabályban előírt szakhatósági engedélyeket, szakhatósági hozzájárulásokat, használatbavételi vagy fennmaradási engedélyeket;
– a Jöt. 106. §-ának (6) bekezdése szerinti (együttes) tevékenység folytatása esetén a nem jövedéki engedélyes kereskedelmi tevékenység folytatására vonatkozó érvényes működési engedélyt és a számítógépes jövedéki nyilvántartás-vezetés leírását (az okiratot eredetiben kell csatolni);
– a PM rendelet 22. számú melléklete szerint vezetendő nyilvántartás mintáját, vagy az azokra vonatkozó számítógépes nyilvántartás-vezetés leírását,
– közösségi kereskedelmi tevékenység folytatása esetén – az egyszerűsített kísérőokmány aláírására jogosult személyek közjegyző által hitelesített aláírásmintáját (az okiratot eredetiben kell csatolni), valamint
– az önálló vállalkozás-, illetve fióktelep-alapítási kötelezettség nélkül végezhető raktározási és árukiadási tevékenység esetén a külföldi székhelyű vállalkozás részére az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és szervei által kiadott adószámot tartalmazó okiratot – az ilyen tevékenységre irányuló kérelemhez csatolni kell a kérelmező társasági szerződésének (alapító okiratának, alapszabályának) és a 30 napnál nem régebbi cégkivonatának vagy a vállalkozói igazolványának magyar nyelvű hivatalos fordítását is.
3.5.2. Az engedély kiadása
A regionális jövedéki központ a jövedéki engedélyt a PM rendelet 23. számú mellékletében megadott adattartalmú nyomtatványon adja ki. A regionális jövedéki központ a jövedéki engedélyhez csatolja a jóváhagyott és hitelesített nyilvántartásokat vagy a számítógépes nyilvántartás-vezetést engedélyező határozatot.
3.5.3. Adatváltozás bejelentése
A jövedéki engedélyben szereplő bármely adat változását be kell jelenteni. A bejelentést a rendelet 8. számú melléklete szerinti adattartalmú nyomtatványon a regionális jövedéki központhoz a változás bekövetkeztétől számított 15 napon belül kell teljesíteni.
3.5.3.1. A bejelentés mellékletei
Az adatok változásának bejelentése során csatolni kell
– új telephely nyitása esetén a Jöt. 104. §-ának (4) bekezdésében előírt feltétel – az előzőekben részletezett tartozásmentesség – teljesítését igazoló iratokat, bizonylatokat;
– az engedélyezett tevékenység mellett más engedélyköteles tevékenység megkezdése esetén az új tevékenység folytatására a vonatkozó jogszabályban előírt hatósági engedélyeket, szakhatósági hozzájárulásokat;
– új jövedéki termék(ek) forgalmazása esetén, ha a jövedéki biztosíték összege változik, a felajánlott jövedéki biztosíték rendelkezésre bocsátását, letétbe helyezését, átutalását igazoló okmányokat, iratokat, bizonylatokat;
– jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek egymás közti szervezeti jogutódlása esetén a jövedéki engedély jogutódra való átszállásának bejelentésekor a jogelőd engedélyét, a jogelőd cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzés iránti kérelmének a bírósági átvételt igazoló bélyegzővel ellátott példányát, továbbá ha a jogutódlás a jövedéki engedélyes cégformájának a megváltozása miatt következett be, a tulajdonlásra és a jövedéki biztosíték letételére vonatkozó okiratokat, a jogutódlás egyéb eseteiben pedig a jövedéki engedély megszerzéséhez benyújtandó (jogutódra vonatkozó) okmányokat, igazolásokat, továbbá
– a vezető személyében bekövetkezett változás esetén az új vezető 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványát.
3.5.3.2. Bejelentési határidő
Az adatokban bekövetkezett változások bejelentésének határideje:
– új telephely nyitása, az engedélyezett jövedéki termékek mellett más újabb jövedéki termékek forgalmazása vagy az engedélyezett tevékenységnek a bővítése esetén ezek bekövetkezésének napját megelőző 30. nap;
– jogutódlás esetén a jogutód cégbejegyzési vagy változásbejegyzési kérelmének cégbírósághoz történő benyújtása napját követő munkanapon;
– a vezető személyében bekövetkezett változás esetén az új vezető kinevezése napját követő 8 napon belül.
3.5.3.3. Határozat a változásbejelentésre
A regionális jövedéki központ a kérelemben foglaltak alapján a jövedéki engedélyt vagy annak telephelyre vonatkozó mellékletét bevonja, és új jövedéki engedélyt (mellékletet) ad ki.
3.5.3.4. Eljárás a telephely megszüntetése esetén
A telephely megszüntetése esetén a regionális jövedéki központ a megszüntetésről szóló határozat meghozatalával egyidejűleg a jövedéki engedély vonatkozó mellékletét bevonja.