6. A fogyasztóvédelem intézményi háttere

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. augusztus 6.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetők Kiskönyvtára 2005/06. számában (2005. augusztus 6.)

Fontos garanciális elem a fogyasztóvédelmi törvényben, hogy a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet vagy az ügyész pert indíthat az ellen, aki jogszabályba ütköző tevékenységével a fogyasztók széles körét érintő vagy jelentős nagyságú hátrányt okoz. Ezt a jogsértés bekövetkezését követő egy éven belül, a fogyasztók érdekének érvényesítése céljából megteheti akkor is, ha a sérelmet szenvedett fogyasztók személye nem állapítható meg.

A bíróság az ítéletben feljogosíthatja az igény érvényesítőjét, hogy a jogsértő költségére az ítéletet országos napilapban közzétegye. A jogsértő köteles a sérelmet szenvedett fogyasztó igényét az ítéletnek megfelelően kielégíteni. Ez nem érinti a fogyasztónak azt a jogát, hogy igényét a jogsértővel szemben a polgári jog szabályai szerint is érvényesíthesse.

6.1. Fogyasztók érdekeit képviselő szervezetek

A fogyasztói érdekek elsőrendű képviselője, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező központi hivatal, amely a kormány által kijelölt miniszter irányítása alatt áll.

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a területi felügyelőségek hatásköre nem terjed ki jogszabályban más szervek hatáskörébe utalt fogyasztóvédelmi feladat- és hatáskörökre. A fogyasztóvédelemmel kapcsolatos hatósági feladatokat külön jogszabályban foglaltaknak megfelelően, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szakmai irányításával, a területi felügyelőségek látják el.

6.1.1. Feladatok

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a területi felügyelőségek feladatai közé tartozik:

– a fogyasztóvédelmet érintő jogszabályok megtartásának felügyelete,

– a fogyasztóvédelmi politika kidolgozásában való közreműködés,

– a fogyasztóvédelmi politika érvényesülésének figyelemmel kísérése és elemzése,

– a fogyasztókat érintő jogszabálytervezetek véleményezése és a jogszabály-módosítások kezdeményezése,

– a fogyasztóvédelmi tevékenységet ellátó más állami szervekkel való együttműködés,

– a termékbiztonság ellenőrzésével összefüggő piacfelügyeleti feladatok ellátása,

– a Központi Piacfelügyeleti Információs Rendszer működtetése,

– a fogyasztók minőségi kifogásaival és panaszaival kapcsolatos ügyek intézése,

– a fogyasztókat érintő általános szerződési feltételek figyelemmel kísérése,

– szakmai segítség a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek tevékenységéhez és a fogyasztók oktatásához,

– fogyasztói jogokat ismertető kiadványok megjelentetése,

– termék-összehasonlító vizsgálatok végeztetése és azok eredményének közzététele,

– módszertani segédanyagok készítése a helyi önkormányzatok fogyasztóvédelmi tevékenységének elősegítése és egységessége érdekében, valamint

– az önkormányzati tanácsadó irodák működésének támogatása.

6.1.1.1. Piacfelügyeleti tevékenység

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a területi felügyelőségek - felsoroltakon túli – kiemelt feladata, hogy a piacfelügyeleti tevékenység keretében ellenőrzik az áruk forgalmazására és a szolgáltatások nyújtására vonatkozó jogszabályok és hatósági előírások megtartását, vizsgálatot folytathatnak a fogyasztókat érintő ügyekben, fogyasztóvédelmi bírságot szabhatnak ki, kivéve ha más hatóság azonos tényállás mellett már szabott ki bírságot az adott vállalkozással szemben.

6.2. A Főfelügyelőség és a területi felügyelőségek eljárása

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a területi felügyelőségek mint hatóságok eljárására az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló - jelenleg még hatályos – 1957. évi IV. törvény rendelkezéseit kell a fogyasztóvédelemről szóló törvényben foglalt eltérésekkel alkalmazni.

6.2.1. Intézkedések

Ha a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során megállapította a fogyasztóvédelmi törvényben és más jogszabályokban foglalt fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértését, többek között a következő intézkedéseket hozhatja:

– elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését,

– megtilthatja a jogsértő magatartás további folytatását,

– elrendelheti a fogyasztó életére, egészségére, testi épségére veszélyes árunak a forgalomból való kivonását,

– elrendelheti a fogyasztók életére, egészségére, testi épségére veszélyes áru megsemmisítését, figyelemmel a környezetvédelmi szempontokra, illetőleg

– elrendelheti az üzlet bezárását a fogyasztók életét, egészségét veszélyeztető értékesítési körülmények, illetve a fogyasztók széles körét érintő vagy jelentős nagyságú hátrányt okozó, és a tisztességtelen piaci magatartás tilalmába ütköző gazdasági tevékenység esetén, a szabálytalanság megszüntetéséig,

6.2.1.1. Mintavétel lehetősége

A fogyasztóvédelmi hatóság jogosult továbbá jegyzőkönyv ellenében minta és ellenminta vételére, ha az áru minősége, összetétele csak vegyi vagy műszaki vizsgálattal állapítható meg, továbbá próbavásárlást végezhet.

6.2.2. Hatósági kapcsolatok, eljárási jogok és kötelezettségek

A fogyasztóvédelmi hatóság

– az ellenőrzések során együttműködik az önkormányzati szervekkel, az ellenőrzések tapasztalatairól tájékoztatja az érdekelt önkormányzatokat és felkérésükre vizsgálatot folytat,

– a határozat meghozatala előtt ki kell kérnie az érdekelt szakhatóság véleményét (amennyiben az 15 napon belül nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy a hozandó intézkedéssel egyetért),

– az általa kiadott határozatot 15 napon belül köteles megküldeni az érdekelt szakmai felügyeletnek.

– a fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén határozatával fogyasztóvédelmi bírságot szabhat ki – a bírság többszörös jogsértés esetén halmozottan is kiszabható,

– a bírság összegét az eset összes körülményeire – így különösen a fogyasztók érdekei sérelmének körére, súlyára, a jogsértő állapot időtartamára és a jogsértő magatartás ismételt tanúsítására, valamint a jogsértéssel elért előnyre – tekintettel kell, hogy meghatározza,

– a súlyos fogyasztói érdeksérelem megelőzése, illetve csökkentése érdekében határozatát nyilvánosságra hozhatja,

– vezetője elrendelheti az élet, az egészség, a testi épség és a környezet védelme, vagy a fogyasztók széles körét érintő, különösen nagy kárral fenyegető veszély elhárítása érdekében hozott határozat azonnali végrehajtását (ez esetben köteles határozatát nyilvánosságra hozni).

6.2.3. Jogorvoslat

A területi felügyelőség első fokú határozata ellen benyújtott fellebbezést a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezetője bírálja el. A vezető határozatának felülvizsgálata keresettel kérhető a bíróságtól.

6.2.4. Egyéb hatósági jogkörök

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a területi felügyelőségek a fogyasztóvédelmi eljárás mellett különböző jogszabályok felhatalmazása alapján még eljárhatnak mint

– szabálysértési,

– élelmiszer-ellenőrző,

– reklámfelügyeleti hatóság.

6.2.4.1. Eljárásfajták alkalmazása

A fenti minőségben eljárásaik az alábbiak szerint sorolhatók be:

– államigazgatási eljárás,

– fogyasztóvédelmi eljárás,

– élelmiszer-minőségi eljárás,

– reklámfelügyeleti eljárás,

– szabálysértési eljárás.

6.2.4.2. Bírságfajták a különböző eljárásokban

A fogyasztóvédelmi hatóságok az alábbi bírságnemeket szabhatják ki eljárásaik során:

– fogyasztóvédelmi bírság,

– minőségvédelmi bírság,

– reklámfelügyeleti bírság,

– végrehajtási bírság,

– szabálysértési bírság,

– helyszíni bírság,

– rendbírság és

– "egyszerű" bírság.

6.3. Társadalmi szervezetek szerepe a fogyasztóvédelemben

Uniós alapelv, hogy a polgárokat a lehető legnagyobb mértékben be kell vonni az őket érintő ügyekbe. Ezt a jogalkotás során persze nem lehet az egyénekkel való párbeszéd útján végrehajtani, de ugyanez már lehetséges a fogyasztókat képviselő civil szervezetek bevonásával. Vagyis az uniós jogalkotás során előtérbe került az is, hogy az egyesülési szabadság keretein belül jogi lehetőségeket kell teremteni a fogyasztói egyesületek fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ügyekbe való intézményes bevonására.

6.3.1. Tevékenységi irányok

A fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek szerepét a fogyasztóvédelemben a fogyasztóvédelemről szóló törvény abban látja, hogy azok

– segítsék a fogyasztók gazdasági érdekeinek és fogyasztói jogainak érvényesítését, ennek keretében tárják fel a fogyasztói problémákat, értékeljék a fogyasztói jogok érvényesülését,

– kísérjék figyelemmel a fogyasztókkal szemben alkalmazott általános szerződési feltételeket,

– képviseljék a fogyasztókat az érdekegyeztető fórumokon és testületekben,

– szükség esetén kezdeményezzenek eljárást, vizsgálatot, intézkedést, jogszabály-módosítást a fogyasztói jogok vagy fogyasztói érdekek védelme érdekében,

– véleményezzék a fogyasztókat érintő jogszabálytervezeteket, kezdeményezzenek jogszabály-módosítást a fogyasztói jogok vagy fogyasztói érdekek érvényesítése vagy védelme érdekében,

– működjenek közre a fogyasztóvédelmi politika kidolgozásában, és kísérjék figyelemmel annak érvényesülését,

– működtessenek a fogyasztók tájékoztatását szolgáló és jogérvényesítésüket elősegítő tanácsadó irodákat és a fogyasztók tájékoztatását szolgáló információs rendszert,

– szervezzenek fogyasztóvédelmi oktatásokat,

– tájékoztassák a közvéleményt a tevékenységük során szerzett tapasztalataik nyilvánosságra hozatalával,

– vegyenek részt a nemzetközi szervezetek tevékenységében a fogyasztói érdekek védelme céljából, továbbá

– működjenek közre a nemzeti szabványosításban az MSZT szervein keresztül.

6.4. Állami és önkormányzati feladatok

Az állam feladatai a fogyasztóvédelemben igen széles körűek. Az Európai Unió fogyasztói politikája ugyanis erőteljesen épít a felelősség megosztására ezen a területen. Vagyis az uniós, a nemzeti és a regionális szintek mindegyikének ki kell vennie a részét a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos feladatokból.

6.4.1. Az állami szerepvállalás területei

Az állami szerepvállalás a következő legfontosabb területekre terjed ki:

– a fogyasztóvédelmi politika koncepciójának kidolgozása,

– a fogyasztóvédelmi jogszabályalkotás,

– a fogyasztóvédelem intézményi kereteinek megteremtése,

– hatósági feladatok ellátása, ellenőrzések és ez alapján történő intézkedések,

– a fogyasztóvédelem civil szervezeteinek helyzetbe hozása, támogatása,

– a fogyasztók informálása jogaikkal, a piacon lévő, esetleg nem biztonságos termékekkel kapcsolatban, továbbá

– a fogyasztók oktatása.

6.4.1.1. Fogyasztóvédelmi oktatás

A fogyasztókkal iskolai és iskolán kívüli oktatás keretében meg kell ismertetni az igényeik érvényesítéséhez szükséges jogszabályokat. Az iskolai fogyasztóvédelmi oktatás a Nemzeti alaptanterv részét képezi. Az ezzel kapcsolatos követelményeknek a kormány részére történő benyújtása előtt be kell szerezni a fogyasztói érdekek országos képviseletét ellátó társadalmi szervezetek véleményét is. A Nemzeti alaptanterv elvei és követelményei szerint az illetékes miniszter közreműködik a közoktatás intézményei számára készülő fogyasztóvédelmi tantervi követelmények meghatározásában.

Az állam az iskolai fogyasztóvédelmi oktatással kapcsolatos feladatait az oktatási intézményeken keresztül, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséggel és a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetekkel együttműködve látja el.

6.4.1.2. Társadalmi szervezetek támogatása

Az állam a mindenkori éves költségvetésről szóló törvényben gondoskodik a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek támogatásáról.

6.4.2. Fogyasztóvédelem az önkormányzatoknál

A helyi önkormányzatok képviselő-testületeinek feladataival kapcsolatban elég erőteljes feltételes módban fogalmaz a fogyasztóvédelmi törvény. Eszerint ezek

– segíthetik a fogyasztók önszerveződéseit,

– támogathatják a fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek helyi érdekérvényesítő tevékenységét,

– önkéntesen, a kamarával történő megállapodás alapján részt vállalhatnak a békéltetőtestület működtetésének feladataiból, valamint

– a lakosság igényeitől függően fogyasztóvédelmi tanácsadó irodát működtethetnek.

Megjegyezzük, hogy az önkormányzat képviselő-testületének, valamint jegyzőjének fogyasztóvédelmi feladat- és hatáskörét külön jogszabályok határozzák meg.

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2005. augusztus 6.) vegye figyelembe!