A cégek belső életének új szabályai 2004-ben

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. január 5.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetők Kiskönyvtára 2004/02. számában (2004. január 5.)

A cég vezetésének nemcsak a külső gazdasági-jogi környezet változásait kell figyelemmel kísérnie, hanem naprakész információkkal kell rendelkeznie a vállalkozások belső életét szabályozó előírásokról is. Tavaly terjedelmes módosításokat iktattak mind a gazdasági társaságok szóló törvénybe, mind a cégtörvénybe. Emiatt áttekintjük a cégek életének e két alapvető törvényét, hogy az olvasónak egységesen kerüljön a kezébe a 2004-től hatályos joganyaggal kapcsolatos legfontosabb információk gyűjteménye.

A különszámban gyakorlati szempontok szerint ismertetjük a társasági törvény új rendelkezéseit, összehasonlítva azokat a korábbi szabályokkal. A cégtörvény új elemei között elemezzük a cégnyilvántartással, a közzétételi kötelezettséggel, valamint a képviselettel és a cégjegyzéssel, a jegyzett tőkével, a cégek feletti törvényességi felügyelettel kapcsolatos előírásokat. Külön teret szentelünk az olyan új jogintézményeknek, mint az úgynevezett vagyonrendezési eljárás, illetve az elektronikus cégeljárás. Az illetékekről és a költségekről szóló részből kitűnik, milyen anyagi terhet jelent idén a cégalapítás, illetve a cég adatainak változása.

A függelékben olyan bírásági jogesetek kaptak helyet, amelyek értelmezési kérdésekben adnak eligazítást a cégalapításhoz, az ingatlanapporthoz, illetve a befolyásszerzéshez.

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2004. január 5.) vegye figyelembe!