1. ÖNKORMÁNYZATOK ÉS VERSENYJOG
A Tpvt. 1. §-a a törvény személyi hatályát a tárgyi hatályból kiindulva határozza meg, azaz a törvény kiterjed mindenkire, aki piaci hatású magatartást tanúsít vagy tanúsíthat. Emiatt a Tpvt. tilalmai elvben kiterjedhetnek az önkormányzatok bizonyos piaci hatású magatartásaira is. A helyi önkormányzatok önállóan szabályozhatják, illetve egyedi ügyekben szabadon igazgathatják a feladat- és hatáskörükbe tartozó helyi közügyeket, amely körben döntéseiket - jogszabálysértés esetén – kizárólag az Alkotmánybíróság, illetve a bíróság bírálhatja felül. Az önkormányzatok feladatai közé tartozik például a helyi közszolgáltatások ellátása. Más viszonylatban az önkormányzati törvény azt tartalmazza, hogy az önkormányzat tulajdonával önállóan rendelkezik, bevételeivel önállóan gazdálkodik, saját felelősségére vállalkozói tevékenységet folytathat, illetve ugyanazok a jogok illetik meg és kötelezettségek terhelik, mint általában a tulajdonost.
A jogi személy önkormányzatok tevékenysége a Tpvt. alkalmazhatósága szempontjából nehezen ítélhető meg azért, mert abban jelen vannak, illetve jelen lehetnek a közhatalmi, illetve a tulajdonosi minőségükből fakadó jogosítványok is. Az önkormányzatok által alkotott önkormányzati rendeletek – mint a közhatalom körében alkotott jogszabályok – piaci hatással bíró szabályozás esetén sem minősíthetők a versenyhatóság által a Tpvt. alapján.
1.1. Az önkormányzati határozatok vizsgálata
A Tpvt. alkalmazhatósága szempontjából ugyanakkor szükséges és egyben indokolt az önkormányzatok által hozott határozatok vizsgálata, amely határozatok elvben megalapozhatják az önkormányzat piacra lépését. Az önkormányzati törvény nem határozza meg közelebbről az önkormányzat által hozható határozatok fajtáit. A képviselő-testület hatósági határozata – annak a piac szempontjából vett tartalmától függetlenül – a GVH gyakorlata szerint nem tartozik a Tpvt. tárgyi hatálya alá.
Az önkormányzatok ugyanakkor hozhatnak természetesen nem hatósági határozatokat is, amelyek nélkülözik a hatósági határozat tartalmi ismérveit, vagyis amelyeket nem jellemez az egyoldalúság, amelyekben nem állapítanak meg ügyfélre vonatkozó jogot, illetve jogaitól nem fosztanak meg senkit, és amelyeknek kikényszerítése nem történik, illetve történhet meg közhatalmi úton. Az ilyen - nem államigazgatási hatósági jogviszonyt keletkeztető – határozat, amelyben ugyanakkor a képviselő-testület az Ötv. által ráruházott feladatok ellátása körében hoz adott esetben piaci hatású döntést, megteremti a Tpvt. alkalmazhatóságának lehetőségét. Ezekben a határozatokban nem a közhatalmi jelleg dominál, azaz azokat nem az alá-fölé rendeltség jellemzi, hanem az, hogy az adott a döntés jogügyleti jellegű. Ilyenkor – ha abban az önkormányzati feladatot ellátó képviselő-testület az önkormányzati feladatok ellátása körében tulajdonosként rendelkezik, és magatartása vagy következménye a piacon megjelenik – a határozat tartalma közvetve vagy közvetlenül a versenyfelügyeleti eljárás tárgya lehet.
1.1.1. A versenyjogi sérelem területei
Az önkormányzati döntésen alapuló piaci hatású, határozati formában is megjelenő önkormányzati döntés jogsértő volta sértheti a Tpvt.
– 7. §-át, azaz a versenyeztetés tisztaságát (az eljárás bírósági hatáskörbe tartozik);
– 11. §-át, azaz a versenykorlátozó megállapodásokat; illetve
– 22. §-át, azaz az erőfölénnyel való visszaélés szabályait.
Összegzésül megállapítható, hogy az önkormányzatok tulajdonosi minőségükben kifejtett piaci hatású magatartásuk vonatkozásában – a különböző tulajdoni formák egyenjogúsága alkotmányi alapelvének alapulvételével – versenyjogi kontroll alá vonhatók a versenyszabadsággal összefüggésben, amely kontroll a verseny intézményének és a piac többi szereplőjének védelmében korlátozhatja az önkormányzatokat egyébként széles körben megillető autonómiát.
2. VERSENYJOG AZ ENERGIAIPARBAN
Az energiatermelés, -nagykereskedelem, -külkereskedelem, -kiskereskedelem elméletileg nem minősül természetes monopóliumnak, itt teret kell engedni a versenynek. Továbbra is természetes monopólium marad viszont a nagyfeszültségű és a helyi szolgáltatók hálózata, valamint a rendszerirányítás. Ezeken a területeken a szabályozásnak kell helyettesítenie a versenyt. A rendszerirányítás önmagában véve ugyanis csak egy helyről működtethető (ugyanazt a rendszert nem lehet két helyről irányítani). A hálózatok ugyan elvileg, fizikailag megkettőzhetők lennének, de a magas költségek és környezetvédelmi szempontok a gyakorlatban megakadályozzák azt, így a hálózatokhoz tisztességes hozzáférést kell biztosítani.
A versenyt akadályozó jogi-adminisztratív szabályok eltörlése természetesen nem jelenti azt, hogy semmilyen állami beavatkozásra, semmiféle szabályozásra nincsen szükség. A reguláció bizonyos szintjének fenntartását indokolja egyrészt az iparág stratégiai jelentősége, másrészt a megmaradó természetes monopóliumok, a hatékony verseny elérése és fenntartása, a kisfogyasztók érdekeinek védelme. Átmeneti szabályozási kérdésként fog jelentkezni a piacnyitás kapcsán "befagyó" költségek kezelése is.
2.1. Szabályrendszerek
Alapvetően kétféle típusú szabályrendszer fogja meghatározni az energiapiacon működő vállalkozók tevékenységét: az egyik az ágazatspecifikus reguláció, a másik az általánosan, minden gazdasági szektorban érvényesülő versenyszabályozás. A versenyszabályok nem konkrét magatartásokat írnak elő, hanem egyrészt kijelölik azt a keretet, amelyen belül a piaci szereplők versenyezhetnek (versenykorlátozó megállapodások és erőfölénnyel való visszaélés tilalma), másrészt a piaci struktúra vállalati összefonódások révén való túlzott koncentrálódását akadályozzák meg a hatékony verseny érdekében (fúziókontroll). Az ágazati szabályozás alapvetően kétféle indíttatású részből tevődik össze:
– a természetes monopóliumokra vonatkozó szabályozás, ideértve a hálózatokhoz való hozzáférés díjának kialakítását is – ezek a versenyt helyettesítő szabályok, valamint
– a versenyző piacokon folytatott tevékenységekre vonatkozó előírások, közérdekű korlátok, amelyek a versenyszabályokkal együtt hatva érik el a szektor hatékony és biztonságos működését.
2.1.1. Kötelező szabályozás
Valamilyen mélységben szabályozni kell például
– az árakat, például akár a kiskereskedelmi szinten is maximalizálva, hogy például a lakossági fogyasztók számára nem lehet azokat a piacnyitáskori árhoz képest magasabban meghatározni;
– a társaságok vertikális/horizontális egyesüléseire, összevásárlásaira szektorspecifikus korlátokat kell felállítani, amelyek minden bizonnyal szigorúbbak lennének az általános versenytörvényben előírtaknál;
– a környezetvédelemre kevésbé káros források felhasználását;
– a hálózatokhoz való hozzáférést, a prioritásokat (legbeváltabb megoldásnak a szabályozott TPA tűnik) és
– a minimum minőségi szabványokat.
2.2. Átszervezés, az egészséges piaci struktúra
A dereguláció/liberalizáció, illetve a piackonform szabályozás még mindig nem elégséges a hatékony versenyhez. Egy piacon akkor beszélhetünk ténylegesen működő, a versenytől általában remélt hasznokat produkáló versenyről, ha a piac megfelelő mértékben likvid (kellő számú piaci szereplő van mind a keresleti, mind a kínálati oldalon) és ha a tényleges/potenciális szereplők az üzleti döntéseik meghozatalához szükséges információkhoz hozzájuthatnak (transzparencia). A lehetőségek szerint a minimális szintre kell visszaszorítani a horizontális és vertikális piaci hatalmat.
A versenyző/nem versenyző piacok egymás melletti működése mindig versenypolitikai problémákat vet fel: meg kell akadályozni azt, hogy a monopolizált piacon működő vállalat az ott elért extraprofitra támaszkodva mesterségesen alacsony árakkal, vagy egyéb módon (például hozzáférés megtagadásával) lehetetlenítse el a versenyt a szomszédos versenyző piacon. Megoldásként szóba jöhet egyrészt a viselkedéskontroll: az erőfölénnyel való visszaélést tiltja a versenyjog, optimális eredményt mégis a piaci szerkezet megváltoztatása, a leválasztás produkál.
2.3. Az új villamosenergia-törvény
A villamos energiáról szóló 2001. évi CX. törvényt – amelyet a Magyar Közlöny 2001. december 24-i, 153. számában hirdettek ki – versenyszempontból a lehetőségek törvényének nevezhetnénk. A törvény összességében és egészében, néhány kivételtől eltekintve, 2003. január 1-jén lép hatályba.
Kétségtelen előrelépést jelent a versenyteremtés irányába az új szabályozás a ma érvényes törvény előírásaihoz képest, amikor
– egyértelműen megteremti a lehetőségét új piaci szereplők színre lépésének;
– létrehozza a független rendszerirányítót;
– elválasztja egymástól a terméket (villamos áram) és a szolgáltatást (vezetéken történő szállítás, rendszerirányítás, rendszerméretű szolgáltatás), utóbbiakra külön díjtarifát vezet be; és
– meghatározza a piaci szereplők egy szűkebb csoportját (a feljogosított fogyasztókat), akik kiléphetnek a közüzemi szerződés keretei közül és saját kockázatra üzletelhetnek.
2.3.1. Versenyszempontú rendelkezések
A részletes elemzés igénye nélkül kívánunk rámutatni a megítélésünk szerint versenyszempontból igen fontos rendelkezésekre, amelyek a következők:
2.3.1.1. Ellátás szabad megállapodás alapján
Fontos új szabály, hogy a villamosenergia-ellátás szabad megállapodás alapján is történhet, nemcsak közüzemi szerződés keretében. A termelő a közüzemi célra lekötött mennyiségen felüli villamos energiát szabadon értékesítheti, és a vásárló pedig olyan feljogosított fogyasztó lehet, amelyik kiléphet a közüzemi ellátásból (természetesen a saját kockázatára és a saját hasznára is).
2.3.1.2. Hozzáférés a közcélú hálózathoz
A közcélú hálózathoz – a megállapított hatósági ár ellenében – a piaci szereplők diszkriminációmentesen hozzáférhetnek, amelyet szabályzatok és a rendszerirányító vezényelnek.
2.3.1.3. Az engedélyezés egyszerűsítése
Az alapvető piaci aktusokat végző piaci szereplőknek engedélyt kell kérniük tevékenységükhöz, azonban fontos új eleme a szabályozásnak, hogy az engedélyezés kritériumai jogszabályban előírtak, és ha ezeket teljesíti a kérelmező, tőle az engedély, vagyis a piacra lépés lehetősége nem tagadható meg. Fontos új, a versenyt elősegítő szabály, hogy a kiserőmű (50 MW teljesítményig), valamint a közvetlen vezeték létesítése nem engedélyköteles tevékenység.
2.3.1.4. A villamos tőzsde
A versenyteremtés irányába mutató új rendelkezés, hogy villamos tőzsde hozható létre Magyarországon, amely ha megvalósul, lehetővé teszi a szervezett villamosáram-kereskedelmet a kereslet-kínálat törvénye alapján.
2.3.1.5. Számviteli szétválasztás
A transzparencia és a keresztfinanszírozás elkerülését célozza a tevékenységek számviteli szétválasztására vonatkozó új előírás.
2.3.1.6. A piacszerkezet alakulása
A törvényben egy külön fejezet a villamos piac szerkezetének alakulását köti különleges szabályokhoz, és ez nagyon nagy fontossággal bír a verseny megteremtésének időszakában.
3. VERSENYJOG A PROFI SPORTBAN
3.1. Versenyjogi megfontolások
A versenysport az elmúlt években nemcsak az újságok sporthírek oldalain szerepelt gyakran. A profi sport gazdasági alapokra való helyezése és a labdajátékok tévéközvetítésének joga körüli bonyodalmak, vagy éppen a Fradi megvásárlása széles nyilvánosságot kaptak. A profi sportban manapság egyre több tőke forog, a sport testnevelő szerepe mellett nálunk is kezd megjelenni annak a szórakoztatásra építő profittermelő funkciója.
3.2. Versenyjogi tilalmak
A versenyjog többek között tiltja a piaci szereplők versenyellenes megállapodásait, praktikáit, egyesületeik ilyen hatású döntéseit és a piaci erővel való visszaélést. Az OECD nemrég áttekintette a sport és a versenyjog kapcsolatát, elsősorban a kizárólagos közvetítési jogok eladására, a szponzorszerződésekre, sportszergyártók-klubok közötti kizárólagos megállapodásokra és a játékosok szerződéseiben alkalmazott visszatartási és transzferrendszerre koncentrálva. Különösen nagy tapasztalatokkal e téren az USA és Ausztrália bír, az európai országok még a folyamat elején járnak.
3.3. Az érintett piac meghatározása
A versenyjogi ügyekben kulcsfontosságú a vizsgált magatartás által érintett piac minél pontosabb meghatározása. Ez lényegében a különféle termékek vagy szolgáltatások helyettesíthetőségi alapon való elválasztását, csoportosítását jelenti. A sport esetében, például a kizárólagos közvetítések versenyjogi megítéléséhez el kell dönteni, hogy a foci helyettesíthető-e a kosárlabdával vagy éppen a vízilabdával.
Egy ausztráliai ügyben például a bíróság egy meglehetősen széles piac meghatározás mellett döntött: a rögbivel megegyezően egy versenypiachoz sorolta az ausztrál focit, a kosárlabdát, a futballt, sőt, a krikettet is. Indoklásként szerepelt, hogy a különféle sportszervek a többiekre tekintettel állapítják meg a belépőjegyeik árát, a különféle sportszervek versenyeznek egymással a nézőkért, a különféle sportszervek hasonló módon versenyeznek egymással a szponzorpénzek megszerzése érdekében, hasonlóképpen a tévéképernyőre jutásért (egyrészt egyik sportág a másik sportággal, illetve egy sportág a másfajta szórakoztató műsorokkal). Az indokolásból is látszik, hogy az érintett piac meghatározása országonként, kultúrterületenként eltérő lehet. Európában és így Magyarországon is meglehetősen nehéz elképzelni, hogy a szurkolók, a nézők vagy éppen a szponzorok a focit a kosárlabdával vagy a többi sportág bármelyikével is helyettesíthetőnek tartanák.
3.4. Kizárólagos közvetítési jogok
A kizárólagos közvetítési jogok kérdésénél alapvető kérdés, hogy ki e jogok tulajdonosa. A klubok és a szövetség közötti vita nemcsak Magyarországon volt napirenden, nem véletlen, hogy vannak országok, mint például Franciaország, ahol a sporttörvény kifejezetten rendezi ezt a kérdést. Amennyiben a klubok minősülnek a közvetítési jogok gazdájának, és ezeket a jogaikat közösen gyakorolják, azaz például helyettük a sportszövetség adja tovább azokat a közvetítésért sorban állóknak, akkor ez szigorúan nézve nem más, mint egy közös eladásra szerveződött kartell. Ez meggátolja a versenytárs önálló megjelenését a közvetítési piacon, így fennáll a verseny korlátozása, ami, ha nem kap kifejezett mentesítést a versenyhatóság részéről, semmis és bírságolható gyakorlatnak számít. Mondható természetesen, hogy a sport sajátosságai miatt nem alkalmazhatók automatikusan az általános versenyszabályok, mégis, nem árt tudni, hogy sem a sport, sem a gazdasági jellegű tevékenységet is űző klubok - független jogi formájuktól – nincsenek kiemelve a magyar versenytörvény alkalmazása alól.
A nagy tiszteletnek örvendő német versenyhatóság, a Bundeskartellamt (BKA) példaértékű határozatot hozott a Német Futballszövetség (DFB) ellen. Jogsértőnek találtatott ugyanis, hogy az UEFA-kupákban szereplő német futballklubok otthoni mérkőzései tekintetében a DFB-re ruházták a televíziós közvetítések kizárólagos jogát. A DFB feladatai közé tartozik a német profi focit szabályozó rendelkezések hozatala. E rendelkezések szerint a házigazda felelős az Európai Kupa mérkőzés szervezéséért. Ő állja a szervezéssel, a stadionbérléssel, az edzők, játékosok, menedzserek fizetésével járó költségeket, ugyanakkor megtarthatja a rendezvényből származó hasznot. A DFB 1989-90 óta kezeli központilag az UEFA-mérkőzések televíziós közvetítési jogát. 1991-92-t követően az Európai Kupa otthoni meccseinek nagy részének világraszóló (Olaszországot és Monacót kivéve) közvetítési jogát csomagként adták el, az Ufának, illetve az ISPR-nek (évente váltakozva). A DFB a bevételét az UEFA, a Bundesliga két osztálya és a kupák valamelyikében részt vevő klubok között osztotta el. A német versenyhatóság döntése szerint – amelyet utóbb a szövetségi legfelsőbb bíróság is jóváhagyott – a DFB közvetítésijog-kezelése megsérti a kartelltilalmat. A BKA szerint a DFB vállalkozások társulásaként működik abban a tekintetben, hogy döntéseivel befolyásolja a profi klubok gazdasági tevékenységét. A BKA szerint a német klubok a közvetítési jog igazi tulajdonosai, mivel ők végzik a szervezést, és a pénzügyi felelősség is őket terheli. A kupákban részt vevő német csapatok mindegyike versenytárs a mérkőzéseik közvetítési jogának felajánlása terén. A BKA által kifogásolt szabályzatok azonban nem engedik meg a közvetítés díjában, illetve egyéb feltételeiben a versenyt. Mérkőzéseiket sem egyenként, sem csomagként nem adhatják el a tévétársaságoknak.
4. VERSENYJOG ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK
4.1. Verseny és szabályozás
Az úgynevezett regulált szektorok közül a pénzügyi szolgáltatások esetében hosszú ideig széles körű nemzetközi vita is folyt arról, hogy az általános versenyszabályok vonatkoznak-e ezekre a területekre, avagy sem. A vita egyértelműen azzal zárult, hogy az általános versenyszabályok teljeskörűen vonatkoznak a pénzügyi szolgáltatási piacokra is. A szakmai és a versenyszabályozás egymás mellett és együtt határozzák meg a pénzügyi vállalkozások piaci működési kereteit, lehetőségeit.
4.1.1. A szabályozás céljai
4.1.1.1. A befektetők védelme
A pénzintézeti szféra szakmai szabályozásának egyik alapvető oka és célja a befektetők védelme. Ennek szükségessége a pénzintézeti tevékenységnek a gazdaság minden más területétől eltérő azon sajátosságára vezethető vissza, hogy itt tömegek válnak befektetővé úgy, hogy ennek egy részük akár a legkisebb mértékben is tudatában lenne. A pénzügyi szolgáltatások szabályozásának másik célja stabil keretek teremtése a magánszemélyek és a vállalatok, intézmények pénzügyi tranzakcióinak végzéséhez. A pénzügyi szolgáltatások szabályozásának céljai közül természetesen nem hiányozhat a fogyasztók érdekeinek védelme sem a banki biztosítói és befektetési szolgáltatói kapcsolatok bizonyos vonatkozásaiban.
4.1.1.2. A hatékonyság és verseny elősegítése
A pénzügyi terület jellemzője is az, hogy a kliensek versenyképes árakon minőségi szolgáltatásokhoz jutnak. Ezért a szabályozás céljai, szempontjai között szerepelnie kell annak, hogy a létrehozott szabályozókeretek segítsék elő a hatékonyságot és a versenyt. A szakmai szabályozásnak az erőforrás-koncentrációval, a piacra történő belépési korlátokkal, a terjeszkedéssel és az egyesüléssel kapcsolatos kérdésekre is ki kell terjednie, de biztosítani kell, hogy a szabályozás szükségtelenül ne korlátozza a pénzintézetek tevékenységét, és indokolatlanul ne csökkentse a versenytényezők között az új piacra lépők, a potenciális versenytársak általi "fenyegetést" sem. A szabályozásnak versenysemlegesnek kell lennie, nem preferálhat bizonyos méretű vagy típusú vállalkozást a többihez képest, de nem biztosíthat preferenciális elbánást a pénzügyi intézmények mellett azok ügyfeleinek, vagy az ügyfelek bizonyos csoportjainak sem.
Mindezek gyakorlatilag Magyarországon is azt jelentik, hogy a pénzügyi szolgáltatási területek szakmai szabályozása több, közvetlenül vagy közvetve a versennyel kapcsolatos előírást normát tartalmaz. A vállalkozásalapítás általánostól eltérő, lényegesen szigorúbb, sokrétűbb és magasabb követelményei például versenykorlátozó hatásúak, az összefonódások nemcsak versenyfelügyeleti, hanem szakmai felügyeleti engedélyekhez is kötöttek. Egy más jellegű példaként említhető, hogy a szakmai törvények fejlődő fogyasztóvédelmi, ügyfél-tájékoztatási előírásai, azok egyre következetesebb szakmai felügyeleti ellenőrzése és szankcionálása csökkenti a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának lehetséges körét, hozzájárul a tisztességes és valós verseny éleződéséhez.
4.2. A Tpvt. alkalmazása
Magyarországon 1994-től a bankpiacok, majd a többi pénzügyi szolgáltatási piac versenyfelügyelete a Gazdasági Versenyhivatalhoz tartozik. Ezeknek a szolgáltatási területeknek a szakmai sajátosságait ugyanakkor az indokolt és szükséges mértékben a törvény figyelembe vette. Ez a következőkben jelenik meg:
– a nettó árbevétel helyett a hitelintézeteknél a mérlegfőösszeg, biztosítóintézeteknél a megszolgált díjak, befektetési szolgáltatóknál a befektetési szolgáltatási tevékenység bevétele, a pénztáraknál pedig a tagdíjbevétel mutatóihoz köti az összefonódás engedélykérési kötelezettségét;
– nevesíti az ügyfélállományt mint vállalkozásrészt;
– rögzíti, miszerint nem minősül összefonódásnak a biztosítóintézet, a hitelintézet, a pénzügyi holding társaság, a vegyes tevékenységű holding társaság, a befektetési társaság vagy a vagyonkezelő szervezet átmeneti - legfeljebb egyéves – irányítás- vagy vagyonszerzése, ha annak célja a továbbértékesítés előkészítése, és irányítási jogaikat nem, vagy csak az ehhez feltétlenül szükséges mértékben gyakorolják.
4.3. Versenyfelügyelet a gyakorlatban
4.3.1. Statisztikai összesítés
1994 óta több mint 200 versenyfelügyeleti eljárást folytattak le a pénzügyi szolgáltatási piacokon. Ezek közül a versenytanács 46 esetben engedélyezte az eljárás végén a pénzügyi szolgáltatók közötti különböző összefonódásokat, 43 esetben állapította meg, hogy az eljárás alá vont hitelintézet, biztosító vagy brókercég megsértette a versenytörvény valamelyik tilalmát. Három alkalommal - a biztosítási területen – élt a versenytanács a Tpvt. által bevezetett szünetelés intézményével. Miután az érintett vállalkozások teljesítették a jogsértés felszámolásával kapcsolatos vállalásokat, ezek az eljárások is éppúgy megszüntetéssel zárultak, mint azok, amelyekben a vizsgált cselekmény nem sértette a versenytörvényt.
4.3.2. Elsődleges jogsértés – tisztességtelen befolyásolás
A versenytörvényi szabályok megsértésének gyanúja miatti eljárások és az elmarasztaló versenytanácsi határozatok többsége a pénzügyi szolgáltatási piacokon a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása (az 1996. decemberig terjedő időszakban a fogyasztómegtévesztés és a generálklauzula keretében) körébe tartozik. Ezen belül például a Lánchíd értékjegy ígérttől eltérő kamatmérték-alakítása miatt – a Legfelsőbb Bíróság által is megerősített határozatában – a versenytanács 25 millió forint bírságot szabott ki.
4.3.3. Erőfölényes ügyek
Kisebb számban, és főleg az első években születtek az erőfölénnyel való visszaélés tilalmának megsértése miatt elmarasztaló határozatok. Ezek között például – a több fogyasztómegtévesztéses ügyben is szereplő – OTP Rt.-t azért marasztalta el, és szabott ki vele szemben 50 millió forintos bírságot a versenytanács, mert lakáshitelezésénél indokolatlan módon és tartalommal kötötte ki az egyoldalú kamatváltoztatás lehetőségét, és úgy tüntette fel a hitelnyújtáshoz feltételként a tulajdonában álló Garancia Biztosítónál kötendő biztosítást, mintha annak hiánya kizárná a hitelhez jutás lehetőségét. A keresettel megtámadott határozatban végül a Legfelsőbb Bíróság 5 millió forintra csökkentette a bírság összegét.
4.3.4. Szolgáltatásokkal kapcsolatos bejelentések
A Tpvt. hatálybalépése óta nagyszámú (öt év alatt mintegy kétszáz) bejelentés is érkezett a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatban a Gazdasági Versenyhivatalhoz. A bejelentések döntő többségét magánszemélyek tették, és jellemzően a bankok vagy a biztosítók megtévesztő tájékoztatását, erőfölénnyel való visszaélését, vagy nem a bejelentők szerint várt és elfogadhatónak ítélt szolgáltatásnyújtását kifogásolták. A bejelentésekben a nagy arányt képviselő egyedi sérelmek, elszámolási problémák mellett a nem elég körültekintő fogyasztói magatartás és nem kellő ismeretek, felkészültség miatt nem megalapozott panaszok jelölhetők meg fő okként abban, hogy a bejelentések töredékében indult csak hivatalból versenyfelügyeleti eljárás.
4.4. A felügyeleti szervek együttműködése
A pénzügyi szolgáltatási piacokon folyó versenyre hatással bíró két típusú szabályozás miatt indokolt megemlíteni a felügyeleti szervek együttműködésének szükségességét. Ennek megvalósítására először 1998-ban kötött együttműködési megállapodást a Gazdasági Versenyhivatal az Állami Biztosításfelügyelettel és az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelettel (ma Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete). A szakmai felügyeletek összevonása után az együttműködési megállapodást a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével megújították, így az együttműködés a versenytörvényhez hasonlóan ma már valamennyi pénzügyi szolgáltatási piacra kiterjed.
5. BIZTOSÍTÓK A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL ELŐTT
5.1. A hatáskörök változása
Az 1990-es versenytörvény 1995. december 31-ig a versenyfelügyeleti feladatok ellátásának hatáskörét úgy osztotta meg, hogy a Gazdasági Versenyhivatalhoz utalta a hagyományos szolgáltatásokat, ugyanakkor a biztosítási tevékenység tekintetében a versenyfelügyelet az Állami Biztosításfelügyelethez tartozott. Az Állami Biztosításfelügyelet eljárását és az alkalmazandó jogkövetkezményeket külön jogszabályok lettek volna hivatva szabályozni – ezek a jogszabályok azonban sohasem születtek meg. Az 1996. január 1-jén hatályba lépett biztosítási törvény megváltoztatta ezt a rendszert, a biztosítási tevékenység feletti versenyfelügyeleti hatáskört is a Gazdasági Versenyhivatalhoz helyezte át. Ez a hatásköri megoldás maradt meg az új versenytörvény megszületését követően is.
5.2. A leggyakoribb jogsértések
A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt években elsősorban a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának (a fogyasztók megtévesztésének) tilalma és a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma megsértésének gyanúja miatt indított versenyfelügyeleti eljárást valamely biztosítóval szemben.
5.2.1. A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása
A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma megsértésének gyanúja miatt indított versenyfelügyeleti eljárások közül több a biztosítóknak a biztosítási szerződések módosítása kapcsán követett gyakorlatával volt kapcsolatos. A versenytanács határozatában kimondta például, hogy egy, a biztosító által a korában megkötött biztosítási szerződés feltételeinek megfelelően érvényesített díjemelés csak akkor minősülhetne a fogyasztók megtévesztésének, ha a biztosító a vele szerződni kívánó ügyfelet a szerződés megkötését megelőzően a szerződési feltételeket illetően megtévesztésre alkalmas módon tájékoztatta volna.
5.2.1.1. Alapelv a biztosítók tájékoztatási, együttműködési kötelezettsége
Mint azt a versenytanács is hangsúlyozta, a biztosítási jogviszonyban kiemelkedő jelentőséggel bír a biztosítót a biztosítási szerződés megkötése előtt terhelő tájékoztatási, együttműködési kötelezettség. Különösen nagy a tájékoztatás szerepe azoknál a biztosítási termékeknél, amelyek befektetési elemet is tartalmaznak.
5.2.2. Visszaélés gazdasági erőfölénnyel
A versenytörvény a biztosítók esetében is tiltja a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést. Kiemelendő az a határozat, amelyben a versenytanács leszögezte: a piacvezető szerep, vagy akár a legmagasabb piaci részesedés sem alapozza meg önmagában a gazdasági erőfölényt. A fogyasztói oldalról a választási lehetőség valóságos létezése jelentős mértékben módosíthatja az első pillantásra egyértelműnek látszó helyzetet. Ebben a körben a versenytanács több, biztosítóval szembeni eljárást szüntetett meg azért, mert a fogyasztó részére fennállt a "máshoz fordulás", azaz a más biztosító megkeresésének a lehetősége.
5.3. Biztosítási megállapodások mentesítése
A biztosítók közötti, a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás kapcsán meg kell említenünk egyrészt azt, hogy a biztosítási megállapodások egyes csoportjainak a versenykorlátozás tilalma alól történő mentesítéséről egy külön jogszabály rendelkezik, másrészt, hogy a Gazdasági Versenyhivatal egyedi mentesítésben részesítette a biztosítóknak azt a megállapodását, amelyet a Magyarország területén található nukleáris létesítmények biztosítási fedezetének nyújtása céljából kötöttek. A mentesítéshez az a feltétel kapcsolódik, hogy a nukleáris létesítmények vagyonkárainak és a nukleáris létesítmények üzemeléséhez kapcsolódó felelősségi károk biztosításáról szóló Magyar Atom Pool együttműködési szerződés hatálya csak a nukleáris létesítményekhez kapcsolódó vagyonkárokra és a nukleáris létesítmények üzemeléséhez kapcsolódó felelősségi károkra terjedhet ki.
5.4. Intenzív együttműködés
A biztosítók közötti összefonódással kapcsolatban utalunk arra, hogy a pénzügyi szolgáltatások piacán tevékenykedő különböző intézmények közötti együttműködés nem új jelenség hazánkban sem, azonban az elmúlt időszakban a pénzügyi szolgáltatások és a szolgáltatásokat nyújtó intézmények közeledése, együttműködése igen intenzívvé vált, egyes területeken átrendezve és elmosódottá téve a bankok és a biztosítók közötti határvonalakat. A jelenség megnyilvánulási formája a bankok és a biztosítók közötti tulajdonosi kapcsolatok egyre nagyobb száma és jelentősége.
6. ÁRUHÁZLÁNCOK, NAGYMÉRETŰ KISKERESKEDELEM
Az 1990-es években rendkívül nagy mértékű kereskedelmi koncentráció ment végbe. Jelentős tulajdonosi koncentráció valósult meg, óriási méretű kiskereskedelmi láncok jöttek létre, előretörtek a nagy eladóterű kiskereskedelmi egységek, elterjedtek és népszerűsödtek a bevásárlóközpontok, beszerzési társulások alakultak. A folyamat hatással lehet a településszerkezetre, az építési és természeti környezetre, a forgalomra, illetve a levegőszennyezésre, nem is beszélve a vásárlói (és időtöltési) szokások megváltozásának melléktermékeként a kulturális és az ifjúság szabadidejére gyakorolt hatásokról. Habár ezek rendkívül fontos tényezők, azonban egy tisztán hatékonyság-, illetve teljesítményalapú, gazdasági szempontú megközelítésben csak másodlagos szerepet kaphatnak.
Egyre kevesebb számú vállalkozás tartja kezében a kiskereskedelmi forgalom egyre nagyobb részét. Ez a tendencia, valamint a vertikális integráció (kereskedelmi termékek, közös marketingtevékenység stb.) nagyobb foka különösen jellemzi az élelmiszer-kereskedelmet, talán a gyártók, termelők, kis- és nagykereskedők szorosabb kapcsolata miatt. Ezt a tendenciát egyetlen versenyelvű gazdaság sem tudja figyelmen kívül hagyni vagy kiküszöbölni.
6.1. A leggyakoribb versenyjogi panaszok
Számos panasz érkezik mind a fogyasztóvédelmi felügyelőségekhez, mind a GVH-hoz a kereskedelmi promóciók kapcsán, elsősorban azok megtévesztő, félrevezető volta miatt, és gyakran valóban nehéz megkülönböztetni a tisztességtelen eszközöket a pusztán marketingcélokat szolgáló gyakorlattól. A kereskedelem által szervezett vásárlásösztönző akciók elsősorban a fogyasztókat célozzák. Alapvető céljuk egy-egy termék forgalmának növelése, emellett azonban más közvetett és közvetlen indítékai is lehetnek, mint például az üzlet vagy az üzlethálózat piaci bevezetése vagy ismertségének növelése, tömeges érdeklődés felkeltése, vásárlások fokozása, újabb vevők megnyerése, fogyasztói, vásárlási preferenciák megváltoztatása, kereskedelmi márka-, illetve üzlethűség kialakítása. A változatos, összetett célokat változatos eszközökkel érik el a kereskedők: a megcélzott fogyasztói rétegtől, a vásárlók motiválhatóságától függően újabbnál újabb ajándékok, jutalmak, nyereményjátékok, eladási rendezvények, árengedmények hívják fel a vásárló figyelmét és keltik fel vásárlási kedvét. A folyamatos, meggondolatlan akciózás azonban árthat a cég hírnevének, ezért mértéktelen alkalmazását minden racionálisan működő vállalkozás kerüli.
7. AZ EK VERSENYJOGA
A közösségi versenyjog az egyik legrégibb antitröszt-szabályozás Európában. Van egy olyan jellemvonása, amely alapjaiban megkülönbözteti a többi versenyjogi szabályrendtől, és egyben kijelöli főbb jellemzőit is: ez az egyetlen olyan versenyjog, amely nemzetek fölötti jellegű, nem egy országhoz kötődik, hanem egy gazdasági integráció megfelelő működését hivatott biztosítani. Ebből adódóan a közösségi versenyjognak sajátos a szabályozási tárgyköre és az alanyi hatálya: nemcsak a vállalatokra, hanem a szuverénként cselekvő tagállamokra is előírnak számon kérhető versenyszabályokat. A közösségi versenyjog továbbá nemcsak versenyvédő, hanem versenyteremtő eszközökkel rendelkezik: segítségével le lehet építeni az indokolatlan állami monopóliumokat, kizárólagos jogokat (lásd távközlési piac liberalizációja).
A közösségi versenypolitika egyik legfőbb célja az európai integráció megvalósítása: ebből adódik, hogy olykor egyszerű versenypolitikai szemüveggel nézve érthetetlen szigorral üldözik a csekély jelentőségűnek tűnő, a tagállamok közötti kereskedelmet potenciálisan érintő versenykorlátozásokat is. A közösségi versenyjognak tehát nem csak egy gazdasági célja van (elsősorban a hatékony verseny biztosítása), hanem egy közvetett gazdasági motivációja is, nevezetesen az európai nemzetek integrálása. Végül az is érdekesség, hogy a közösségi versenyszabályok egy részét nemcsak egy nemzetek feletti szerv, az Európai Bizottság érvényesítheti, hanem a tagállami szervek is, így a versenyhatóságok és a rendes bíróságok.
A közösségi versenyjog alapszabályait az EK-t létrehozó Római Szerződés, illetve tanácsi és bizottsági rendeletek alkotják. A gyakorlat számára ezekhez képest talán még nagyobb jelentőséggel bírnak a Bíróság ítéletei, illetve a Bizottság határozatai és közleményei, iránymutatásai. Ezek képezik együttesen a versenyjogi acquis communautaire-t.
7.1. A közösségi versenyjog területei
7.1.1. Tilalmak a vállalatoknak
A közösségi versenyjog tiltja a vállalatok vonatkozásában
– a versenykorlátozó megállapodásokat, az összehangolt magatartást, a vállalatok társulásai döntéseit, amennyiben azok érinthetik a tagállamok közötti kereskedelmet;
– a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést, ha az érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet; végül
– a fúziókontrollt, amely tilalom alapján nem engedélyezhető a közös piaci hatékony versenyt korlátozó, erőfölényt létrehozó vagy megerősítő fúzió és felvásárlás.
7.1.2. Tilalmak a tagállamoknak
A tagállamok a közösségi versenyjog értelmében
– nem hozhatnak olyan intézkedéseket, amelyekkel hatástalanná tennék a vállalatokra vonatkozó versenyszabályokat (például nem foglalhatnak rendeletbe egy vállalatok között létrejött versenykorlátozó megállapodást – árrögzítést);
– az állami kereskedelmi monopóliumokat úgy kell kiigazítani, hogy azok ne diszkriminálhassanak tagállami hovatartozás alapján (külkereskedelmi monopóliumokat meg kell szüntetni);
– állami, kizárólagos vagy különleges jogú vállalatokkal szemben nem hozhatnak olyan intézkedést, amely ellentétes lenne a versenyszabályokkal. A közösségi versenyjog meghúzza a közszolgálatiságon alapuló versenykizárás határait is; továbbá
– a tagállamok versenytorzító állami támogatásokat főszabályként nem adhatnak, ha azok érinthetik a köztük folyó kereskedelmet, azzal, hogy kivételek természetesen léteznek.
