Munkaviszony létesíthető
– főállásban,
– mellékfoglalkozásúként,
– részmunkaidőben,
– nyugdíjasként.
1. A munkaviszony meghatározása
1.1. Munkajogi fogalom
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 76. §-ának (1) bekezdése alapján a munkaviszony munkaszerződéssel jön létre. A munkaszerződést írásba kell foglalni. Az írásba foglalás elmulasztása miatt a munkaszerződés érvénytelenségére kizárólag a munkavállaló – ő is csak a munkába lépést követő harminc napon belül – hivatkozhat. Ha a munkaviszony létesítéséhez hatósági engedély szükséges, a munkaszerződés csak az engedély beszerzését követően köthető meg.
Ha a munkavégzés külföldön történik, a munkavállalót írásban tájékoztatni kell
– a külföldi munkavégzés helyéről, illetve a tartamáról,
– a pénzbeli és a természetbeni juttatásokról,
– a díjazás és egyéb juttatás pénzneméről, továbbá
– a hazatérésre irányadó szabályokról.
1.2. Adójogi meghatározás
A munkaviszony az adójogban is a Munka Törvénykönyve szerinti munkaviszony, azonban idetartozik minden olyan munkavégzésre létesített jogviszony is, amelyre külön törvény szerint a Munka Törvénykönyve rendelkezéseit is alkalmazni kell, illetőleg azok a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyok, amelyekre a külön törvények rendelkezéseit kell alkalmazni. A fegyveres erők, a fegyveres testületek és a rendészeti szervek hivatásos és tovább szolgáló állományú tagját, valamint az egyházi személyt is – adójogilag – munkaviszonyban állónak kell tekinteni.
A személyi jövedelemadóról szóló törvény az értelmező rendelkezések között meghatározza a munkáltató, valamint a munkaviszonyból származó jövedelem fogalmát. E szerint munkáltató az, akivel (amellyel) a magánszemély munkaviszonyban áll.
1.3. Társadalombiztosítási jogi meghatározás
A Munka Törvénykönyve szerinti munkaviszony, a közalkalmazotti, a közszolgálati, az ügyészségi szolgálati, a bírósági, az igazságügyi alkalmazotti szolgálati, a hivatásos nevelőszülői jogviszony, továbbá a fegyveres erőknél, a rendvédelmi szerveknél, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál a hivatásos és szerződéses állományú jogviszony, illetőleg a szövetkezeteknél a munkaviszony jellegű jogviszony a társadalombiztosítás szempontjából egyaránt munkaviszonynak minősül. A munkaviszonyban álló – függetlenül attól, hogy rész- vagy teljes munkaidős – a társadalombiztosítási jog szerint biztosított.
1.4. Kölcsönadott munkavállaló munkaviszonya
Munkaerő-kölcsönzésnél a munkavállaló a kölcsönbeadással foglalkozó gazdálkodó szervezettel mint munkáltatóval köti meg a munkaszerződést. A biztosítási jogviszony a kölcsönbeadónál jön létre.
Az Mt. alapján a munkaerő-kölcsönzés olyan tevékenység, amelynek keretében a kölcsönbeadó a vele kölcsönzés céljából munkaviszonyban álló munkavállalót ellenérték fejében munkavégzésre a kölcsönvevőnek átengedi. Kölcsönbeadónak azt a munkáltatót tekintjük, aki a vele kölcsönzés céljából munkaviszonyban álló munkavállalót kölcsönzés keretében munkavégzésre a kölcsönvevőnek átengedi, és munkáltatói jogait, illetve kötelezettségeit a kölcsönvevővel megosztva gyakorolja. Kölcsönvevő pedig az a munkáltató, aki a kölcsönzés keretében átengedett munkavállalót foglalkoztatja, és munkáltatói jogait, illetve kötelezettségeit a kölcsönbeadóval megosztva gyakorolja.
Kölcsönbeadó csak az a belföldi székhelyű, a tagok korlátolt felelősségével működő gazdasági társaság vagy – a vele tagsági viszonyban nem álló munkavállaló vonatkozásában – szövetkezet lehet, amelyik megfelel a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvényben, illetve az egyéb jogszabályban foglalt feltételeknek, és akit a székhelye szerint illetékes munkaügyi központ nyilvántartásba vett.
Az Mt. 193/F §-ának (2) bekezdése alapján a kölcsönbeadónak kell teljesítenie a munkaviszonnyal összefüggő valamennyi bevallási, adatszolgáltatási, levonási, befizetési kötelezettséget.
2. Adókötelezettségek
2.1. Jövedelem
A munkaviszonyból származó jövedelem az összevont adóalap része. Munkaviszonyból származó jövedelem az, amelyet a nem önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó rendelkezések szerint állapít meg a magánszemély vagy a munkáltató, a munkaviszonyra tekintettel kifizetett és igazolt bevételből.
A személyi jövedelemadóról szóló törvény nem tesz különbséget aszerint, hogy a magánszemély a munkaviszonyban folytatott tevékenységet főállásban, mellékfoglalkozásban, részmunkaidőben, gyes mellett vagy nyugdíjasként végzi. A munkaviszonyból származó jövedelemre vonatkozó szabályok szerint kell a bedolgozói jogviszonyból, valamint a szövetkezeti munkaviszony jellegű jogviszonyból származó jövedelem adókötelezettségét is megállapítani.
Amint az a fogalommeghatározásból is kitűnik, a munkaviszonyból származó jövedelmet a személyi jövedelemadóról szóló törvény a nem önálló tevékenységből származó jövedelmekhez sorolja. Nem önálló tevékenységből - így munkaviszonyból – származó bevételnek számít minden olyan vagyoni érték, amelyet a magánszemély e tevékenységével összefüggésben pénzbeli formában vagy természetbeni munkabérként (a magánszemélynek a Munka Törvénykönyvében meghatározott munkabér részeként természetben adott juttatás, amelynek értéke a munkaszerződésben meghatározott összeg) kap. Ebből a szabályból következően nem számít munkaviszonyból származó jövedelemnek a munkáltató által a dolgozójának nyújtott természetbeni juttatás.
Munkaviszonyból származó bevételnek minősül – többek között – a rendszeres és nem rendszeres bér, a jutalom, a prémium, a munkáltató által fizetett adóköteles biztosítási díj, a végkielégítés, a munkaviszonyra tekintettel fizetett szociális segély, az iskoláskorú gyermekre figyelemmel pénzben juttatott iskolakezdési támogatás. A munkaviszonyból származó bevételnek része a munkaviszonyra tekintettel kifizetett költségtérítés is.
2.2. Munkabér a munkajogban
Az Mt. 141. §-a alapján a munkavállalónak munkaviszonya alapján a munkáltatótól munkabér jár, az ettől eltérő megállapodás érvénytelen. A munkavállalót – eltérő megállapodás hiányában – a munkaszerződésben megállapított személyi alapbérnek megfelelő munkabér illeti meg.
2.2.1. Egyenlő munkáért egyenlő bér
Az egyenlő, illetve egyenlő értékűként elismert munka díjazásának meghatározása során tilos a munkavállalók között indokolatlan megkülönböztetést tenni. A munka egyenlő értékének megállapításánál különösen az elvégzett munka természetét, minőségét, mennyiségét, a munkakörülményeket, a szükséges szakképzettséget, fizikai vagy szellemi erőfeszítést, tapasztalatot, illetve felelősséget kell figyelembe venni.
Ebből a szempontból munkabérnek minősül minden, a munkavállaló részére a munkaviszonya alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli és természetbeni juttatás. A munkaköri besoroláson vagy teljesítményen alapuló munkabért úgy kell megállapítani, hogy az a munkavállalók között hátrányos megkülönböztetést – az Mt. 5. §-a alapján – ne eredményezhessen.
2.2.2. A munkabér meghatározása
A munkavállalót megillető munkabér időbérként vagy teljesítménybérként, illetve a kettő összekapcsolásával állapítható meg. A személyi alapbért időbérben kell meghatározni. A teljesítménykövetelményt és a teljesítménybér-tényezőket a munkáltató állapítja meg. Ezeket alkalmazásuk előtt írásban az érintett munkavállalók tudomására kell hozni. Ha a teljesítménykövetelmény teljesítése jelentős részben nemcsak a munkavállalón múlik, garantált bért is meg kell állapítani.
2.2.3. Minimálbér
Személyi alapbérként, illetve teljesítménybérként – a meghatározott feltételeknek megfelelően – legalább a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) jár.
2.2.3.1. Minimálbér 2001-ben
A 2001. évi minimálbérről a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) megállapításáról szóló 197/2000. (XI. 27.) Korm. rendelet rendelkezik. E szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított személyi alapbér kötelező legkisebb összege a teljes munkaidőben dolgozóknál havibér alkalmazása esetén 40 000 forint, hetibérnél 9200 forint, napibérnél 1840 forint, órabérnél pedig 230 forint. Teljesítménybérezésnél a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló havi munkabérének (tiszta teljesítménybér, illetve garantált bér és teljesítménytől függő mozgó bér együttes) kötelező legkisebb összege a teljesítménykövetelmények százszázalékos teljesítésekor 40 000 forint.
2.2.3.2. Minimálbér 2002-ben
A 2002. évre vonatkozó minimálbérről a 224/2001. (XI. 21.) Korm. rendelet szól. 2002-ben a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított személyi alapbér kötelező legkisebb összege teljes munkaidőben havibér alkalmazása esetén 50 000 forint, hetibérnél 11 520 forint, napibérnél 2304 forint, órabérnél pedig 288 forint. Teljesítménybérezés esetén a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló havi munkabérének (tiszta teljesítménybér, illetve garantált bér és teljesítménytől függő mozgó bér együttes) kötelező legkisebb összege a teljesítménykövetelmények százszázalékos teljesítésekor 50 000 forint. Az órabértételt, ha a teljes munkaidő napi 8 óránál
– rövidebb [Mt. 117. §-ának (2) bekezdése a) pont], arányosan növelt mértékben,
– hosszabb [Mt. 117. § (2) bekezdés b) pont], arányosan csökkentett mértékben
kell figyelembe venni.
2.2.4. Teljesítménykövetelmény
A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóra irányadó teljesítménykövetelményt úgy kell megállapítani, hogy ennek százszázalékos teljesítése és a teljes munkaidő ledolgozása esetén a részére járó munkabér legalább a kötelező legkisebb munkabért elérje.
2.2.5. Bérpótlék
Ha munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása bérpótlék fizetését írja elő, annak számítási alapja – eltérő megállapodás hiányában – a munkavállaló személyi alapbére. Éjszakai munkavégzésnél a munkavállalót 15 százalékos bérpótlék is megilleti. A több műszakos munkaidő-beosztásban, illetve a megszakítás nélküli munkarendben [Mt. 118. § (2) bekezdés] foglalkoztatott munkavállalónak délutáni, illetőleg éjszakai műszakpótlék jár. A délutáni műszakos munkavégzés esetén a műszakpótlék mértéke 15 százalék, az éjszakai műszakos munkavégzésnél pedig 30 százalék. A megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztatott munkavállalót a délutáni műszak után további 5, az éjszakai műszak után további 10 százalék műszakpótlék illeti meg.
2.2.6. Rendkívüli munkavégzés
Rendkívüli munkavégzésnél a munkavállalót a rendes munkabérén felül ellenérték is megilleti. A munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan, illetve a munkaidőkereten felül végzett munka esetén a pótlék mértéke 50 százalék. Munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása előírhatja, hogy ellenértékként – pótlék helyett – szabadidő jár, ami azonban nem lehet kevesebb a végzett munka időtartamánál. A munkaidő-beosztás szerinti pihenőnapon (pihenőidőben) végzett munkánál a pótlék mértéke 100 százalék. A pótlék mértéke 50 százalék, ha a munkavállaló másik pihenőnapot (pihenőidőt) kap.
Ettől eltérően a rendkívüli munkavégzés ellenértékeként – a rendes munkabéren felül – átalány is megállapítható.
2.2.7. Készenlét
Készenlétnél a személyi alapbér 25 százalékának megfelelő munkabér jár. A munkáltató által meghatározott helyen eltöltött készenlét esetén a munkavállalót ennél magasabb összegű díjazás illeti meg.
Munkaszüneti napon a munkaidő-beosztás alapján munkát végző
– havidíjas munkavállalót – a havi munkabérén felül – a munkaszüneti napon végzett munkáért járó munkabére,
– teljesítménybérrel vagy órabérrel díjazott munkavállalót – a munkaszüneti napon végzett munkáért járó munkabérén felül – távolléti díja illeti meg.
A munkaszüneti napon rendkívüli munkavégzésre kötelezett munkavállalót a munkabérén felül ellenérték is megilleti.
2.2.8. Állásidő
A munkavállalót, ha a munkáltató működési körében felmerült okból nem tud munkát végezni, az emiatt kiesett munkaidőre (állásidő) személyi alapbére illeti meg.
2.2.9. Távolléti díj
2.2.9.1. A távolléti díj esetei
Ha munkaviszonyra vonatkozó szabály elrendeli, a munkavállaló munkabérét a távolléti díjára kell kiegészíteni, illetve munkavégzés hiányában távolléti díjat kell fizetni. Távolléti díjat kell fizetni akkor is, ha munkaviszonyra vonatkozó szabály munkavégzés nélkül munkabér fizetését írja elő, annak mértékének meghatározása nélkül.
A munkavállaló részére távolléti díj jár:
– az állampolgári kötelezettség teljesítése miatt kiesett munkaidőre,
– a közeli hozzátartozó halála esetében 2 munkanapra,
– a kötelező orvosi vizsgálat és véradás miatt kiesett munkaidőre,
– a munkaszüneti nap miatt kiesett időre,
– a szabadság időtartamára,
– a szoptatási munkaidő-kedvezmény idejére,
– a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott munkavégzés alóli felmentés időtartamára.
Ha a munkavállaló a munkáltató engedélye alapján mentesül a munkavégzés alól, az emiatt kiesett munkaidőre megállapodásuk szerint jár díjazás.
Ha a munkavállalónak távolléti díjat kell fizetni, részére a távollét idején (időszakában) érvényes személyi alapbére, rendszeres bérpótléka(i), valamint a munkaidő-beosztástól eltérő, illetve a munkaidőkereten felül elrendelt rendkívüli munkavégzés miatti kiegészítő pótlék együttes összegének a távollét idejére számított időarányos átlaga jár. A távolléti díj számításánál rendszeres bérpótlék alatt a munkaviszonyra vonatkozó szabályban, illetőleg a munkaszerződésben rögzített azon bérpótlékok értendők, amelyek a munkavállalót munkavégzés esetén folyamatosan megilletik.
2.2.9.2. A távolléti díj számítása
A távolléti díj számításánál műszakpótlékként a munkavállaló
– két műszakos munkaidő-beosztásban történő foglalkoztatása esetén a személyi alapbére 7,5 százalékát,
– két műszakos munkaidő-beosztásban történő foglalkoztatása esetén, ha az éjszakai műszak aránya a heti, illetőleg havi munkaidőkeret 30 százalékát meghaladja, valamint három műszakos munkaidő-beosztásban történő foglalkoztatása esetén a személyi alapbére 15 százalékát,
– megszakítás nélküli munkarendben történő foglalkoztatása esetén személyi alapbére 20 százalékát
kell figyelembe venni.
Ha a munkavállaló a tárgyévet megelőző évben több mint 50 óra – a munkaidő-beosztástól eltérő, illetve a munkaidőkereten felül elrendelt – rendkívüli munkavégzést teljesített, távolléti díja megállapításánál rendkívüli munkavégzés miatti kiegészítő pótlékot kell figyelembe venni. A kiegészítő pótlék mértéke, ha az irányadó időszakban – a munkaidő-beosztástól eltérő, illetve a munkaidőkereten felül elrendelt - rendkívüli munkavégzés 100 óránál kevesebb volt, a személyi alapbér 3 százaléka. Ha 100 óra, vagy ennél több volt ez az idő, úgy a személyi alapbér 5 százaléka jár pótlékként.
A rendkívüli munkavégzés időtartamának megállapításakor a heti pihenőnapon és a munkaszüneti napon végzett rendkívüli munkavégzés mértékét figyelmen kívül kell hagyni. Ha a munkaviszony a tárgyévet megelőző évben létesült, az óraszámhatárokat arányosan kell figyelembe venni.
Havi időbér esetén
– az egy napra jutó távolléti díj: az egy hónapra megállapított távolléti díj és a tárgyhó munkanapjai számának hányadosa,
– az egy órára járó távolléti díj: az egy napra kiszámított távolléti díj és a munkavállaló napi teljes munkaidejének a hányadosa.
Nem kell alkalmazni a fentieket, ha a távolléti díj megegyezik azzal az összeggel, amelyben a munkavállaló munkavégzése esetén részesülne.
Órabérnél az egy napra fizetendő távolléti díj: az egy órára megállapított távolléti díj és a munkavállaló napi teljes munkaidejének a szorzata.
Teljesítménybér alkalmazásánál a távolléti díj számításakor a munkavállaló távolléte idején (időszakában) érvényes személyi alapbéreként az ekkor érvényes személyi alapbérének – ha ez kisebb, mint a tárgyév január 1-jei személyi alapbér, akkor ez utóbbinak – a munkavállaló tárgyévi teljesítménytényezőjével szorzott összegét kell figyelembe venni. Ezt nem kell alkalmazni, ha a teljesítménytényező egy vagy annál kisebb.
A tárgyévi teljesítménytényező a munkavállaló megelőző évben elért egy órára jutó teljesítménybérének – ideértve az időbér és a teljesítménybér összekapcsolásán alapuló bér időbérrészét, továbbá a garantált bért is – és a tárgyév január 1-jén érvényes egy órára jutó személyi alapbérének a hányadosa. Annak a munkavállalónak a tárgyévi teljesítménytényezője, akinek a munkaviszonya a munkáltatónál a tárgyévben kezdődött, az – Mt. 152. §-ának (5) bekezdése szerinti – tárgyévi irányadó időszak egy órára jutó teljesítménybérének és az első távollétidíj-fizetés esedékességekor érvényes egy órára jutó személyi alapbérének a hányadosa. A munkavállaló tárgyévi teljesítménytényezőjét a tárgyév január 1-jével - illetőleg az első távollétidíj-számítás alkalmával – rögzíteni kell.
2.2.10. Átlagkereset
Ha a munkavállalónak átlagkeresetet kell fizetni, részére az átlagszámítás alapjául szolgáló időszakra kifizetett munkabér időarányosan számított átlaga jár.
Az átlagszámításnál a munkabér esedékességétől eltérő időben kifizetett munkabért az esedékes bérfizetési napon teljesített kifizetésnek kell tekinteni. Az átlagkereset számításánál időbér esetén a személyi alapbért az átlagkereset esedékessége időpontjában érvényes összegben kell figyelembe venni. Az átlagkereset-számítás alapjául az utolsó 4 naptári negyedévre kifizetett munkabérek szolgálnak.
Ha a munkavállaló munkaviszonya a négy naptári negyedévnél rövidebb, az átlagkeresete számításakor a nála számításba vehető naptári negyedév(ek), negyedév hiányában az utolsó naptári hónap(ok)ra kifizetett munkabért kell figyelembe venni. Az egy órára, illetve az egy munkanapra járó átlagkeresetet úgy kell kiszámítani, hogy a munkavállaló irányadó időszaki munkabérének együttes összegét osztani kell az adott időszakban munkában töltött, valamint a munkabérrel fizetett, de munkában nem töltött órák, illetve munkanapok számával.
Az irányadó időszakban kifizetett, de az irányadó időszakot meghaladó, meghatározott időtartamra járó munkabérnek, továbbá az irányadó időszakon kívüli időben kifizetett, de az irányadó időszak alatti munkavégzés alapján járó munkabérnek csak az átlagszámítás alapjául figyelembe vehető időszakra eső – osztószám figyelembevételével számított – (időarányos) részét kell az átlagszámításnál a kifizetett munkabér összegébe beszámítani.
Ha a munkavállalónak a munkáltatónál fennálló munkaviszonya egy naptári hónapnál rövidebb, átlagkeresetnek a távolléti díjával azonos összeg tekintendő.
Az a naptári negyedév – illetve a naptári negyedév hiányában az a naptári hónap –, amelyben a munkavállalónak kifizetett munkabéréhez osztószám nem tartozik, az irányadó időszak meghatározásánál nem vehető figyelembe.
Ha munkaviszonyra vonatkozó szabály fizetési kötelezettség megállapításánál havi átlagkereset alkalmazását írja elő, akkor egyhavi átlagkereseten a munkavállaló egynapi átlagkeresetének a huszonkétszerese értendő. Órabérnél az egynapi átlagkereset az egy órára megállapított átlagkereset és a munkavállaló napi teljes munkaidejének a szorzata.
2.2.11. A költségek megtérítése
Az Mt. 153. §-ának (1) bekezdése alapján a munkáltató köteles a munkavállalónak megtéríteni azt a költségét, ami a munkával kapcsolatos kötelezettségek teljesítése során a munkavállalónál szükségesen és indokoltan merült fel. Köteles továbbá a munkáltató a munkavállalónak megtéríteni a munkáltató érdekében felmerült egyéb szükséges költségeket is, ha ezekhez a munkáltató előzetesen hozzájárult.
2.2.12. A munkabér védelme
2.2.12.1. Kifizetés
A munkabért - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a magyar törvényes pénznemben kell megállapítani és kifizetni. Utalvány vagy más formában munkabért fizetni tilos. Ez a rendelkezés azonban nem zárja ki azt, hogy a munkáltató kollektív szerződés rendelkezése vagy a munkavállaló megbízása alapján a munkabért vagy annak meghatározott részét a munkavállaló bankszámlájára átutalja.
2.2.12.2. Elszámolás
A munkavállaló részére járó munkabért, ha munkaviszonyra vonatkozó szabály, vagy a felek megállapodása eltérően nem rendelkezik, havonta utólag egy ízben kell elszámolni és kifizetni. Ha a munkaviszony egy hónapnál rövidebb ideig tart, a munkabért a munkaviszony végén kell elszámolni és kifizetni. Ha a munkavállaló részére járó munkabér vagy annak része alapjául szolgáló eredmény csak egy hónapnál hosszabb idő múlva állapítható meg, azt ennek megfelelő időpontban kell kifizetni. Előleget azonban – legalább havonta – ilyen esetben is fizetni kell.
A munkavállaló részére a munkabéréről részletes írásbeli elszámolást kell adni. Az elszámolásnak olyannak kell lennie, hogy a munkavállaló a kiszámítás helyességét, valamint a munkabérből való levonások jogcímét és összegét ellenőrizni tudja.
2.2.12.3. Fizetési határidő
A munkabért - eltérő megállapodás hiányában – a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig kell kifizetni. Ha a bérfizetési nap pihenőnapra vagy munkaszüneti napra esik, a munkabért legkésőbb a megelőző munkanapon kell kifizetni. A sorkatonai vagy polgári szolgálat teljesítését követően 30 napon belül munkaviszonyt létesítő vagy a fennálló munkaviszonyában 14 napon belül tovább foglalkoztatott munkavállaló részére két hétre járó személyi alapbérét – kérésére – előre ki kell fizetni. Az így kifizetett bért – eltérő megállapodás hiányában – két hónapon belül két részletben lehet levonni. Ha a munkavállaló munkaviszonya előbb megszűnik, a vissza nem térített bér munkabéréből levonható.
Ha a munkavállaló a bérfizetési napon jogos okból nem tartózkodik a munkahelyén, illetve a munkáltató telephelyén, akkor kérésére munkabérét a bérfizetés előtti utolsó itt töltött munkanapon kell kifizetni, vagy a munkáltató költségére a tartózkodási helyére kell megküldeni. A munkáltató legkésőbb a szabadság megkezdése előtti munkanapon köteles kifizetni
– a szabadság idejére eső bérfizetési napon esedékes, valamint
– az igénybe vett rendes szabadság idejére járó munkabért.
2.2.12.4. Hol és kinek lehet kifizetni a munkabért?
A munkabért a munkavállaló munkahelyén, illetve a munkáltató telephelyén kell kifizetni. Italboltban vagy más szórakozóhelyen munkabér csak az ott dolgozóknak fizethető ki. A munkabért munkaidőben kell kifizetni, kivéve ha munkaviszonyra vonatkozó szabály eltérően rendelkezik. A munkabért a munkavállalónak kell kifizetni, kivéve ha erre mást felhatalmaz, illetőleg bírósági vagy más hatósági határozat ebben korlátozza. Késedelem idejére a polgári jogi szabályokban meghatározott késedelmi kamat jár.
2.2.12.5. Levonások
A munkabérből levonni csak jogszabály, végrehajtható határozat vagy a munkavállaló hozzájárulása alapján lehet. A munkáltató a munkavállaló részére adott előlegből eredő követelését a munkabérből levonhatja. A munkabér jogalap nélküli kifizetése esetén ezt a munkavállalótól 60 napon belül, írásbeli felszólítással lehet visszakövetelni. A munkavállaló a munkabérére vonatkozó igényéről előre nem mondhat le. A levonásmentes munkabérrész nem ruházható át.
2.2.12.6. Természetbeni munkabér
Természetbeni munkabér csak olyan árucikkben vagy szolgáltatásban állapítható meg, amely a munkavállaló és családtagjai szükségleteinek kielégítéséhez járul hozzá. A természetbeni munkabér a pénzben meghatározott munkabér húsz százalékát nem haladhatja meg. Nem adható természetbeni munkabérként szeszes ital vagy más, az egészségre káros élvezeti cikk.
2.3. A jövedelem megszerzése
2.3.1. A jövedelem megszerzésének időpontja
A munkaviszonyból származó jövedelem megszerzésének időpontjával kapcsolatban az általános rendelkezések mellett figyelni kell arra, hogy amennyiben a magánszemély részére a munkáltató az előző naptári évre vonatkozó munkaviszonyból származó bevételt a következő év január 15-éig kifizeti, akkor azt az előző év utolsó napján kell megszerzettnek tekinteni. Ezt a szabályt kell alkalmazni a munkáltató által – a következő év január 15-éig – kifizetett adóköteles társadalombiztosítási ellátásra is.
2.3.2. Végkielégítés
A végkielégítés címén megszerzett jövedelem adókötelezettsége sok szempontból eltér az általános szabályoktól. A munkaviszony megszűnésével összefüggésben kifizetett végkielégítést azon a napon kell megszerzettnek tekinteni, amikor azt a magánszemély részére kifizették. A törvényben meghatározott mértékű, valamint az állami végkielégítés esetében az általánostól eltérő szabályokat állapít meg a törvény. E szerint az ilyen végkielégítésnél a munkaviszony megszűnésének évében a végkielégítésből annyi hónapra jutó összeget kell jövedelemként figyelembe venni, ahány teljes hónap a munkaviszony megszűnésétől számítva az adóév végéig hátravan. Amennyiben a hátralévő hónapok száma kevesebb, mint ahány havi végkielégítést kapott a magánszemély, akkor a fennmaradó, legfeljebb 12 havi összeget a következő évben kell megszerzettnek tekinteni. Abban az esetben, ha még mindig marad a végkielégítésnek olyan része, amelyre a hónapok száma nem nyújtott fedezetet, akkor azt teljes egészében a munkaviszony megszűnését követő második adóévben kell megszerzettnek tekinteni.
Amennyiben a magánszemély nem a törvényben meghatározott mértékű végkielégítésben részesült, akkor a törvényi mértéket meghaladó részt teljes egészében a kifizetés évében kell jövedelemként figyelembe venni.
2.4. Személyi jövedelemadó
A munkaviszonyból származó jövedelem az összevont adóalap részeként progresszív adót visel. A munkáltató a progresszív adóterhet viselő jövedelem elszámolásánál adóelőleg levonására kötelezett.
2.4.1. Az adó mértéke
Az adó mértéke 2002. jan. 1-jétől megszerzett jövedelemnél:
– 0-600 000 forintig 20 százalék,
– 600 001-1 200 000 forintig 120 000 Ft
és a 600 000 forinton felül rész 30 százaléka,
– 1 200 001 forinttól 300 000 forint és az 1 200 000 forinton felüli rész 40 százaléka.
A munkaviszonyból származó jövedelmen belül meg kell különböztetni a bérjövedelmet, ugyanis a bérjövedelem után a magánszemély adójóváírást érvényesíthet.
3. Társadalombiztosítási kötelezettségek
3.1. Járulékfizetési kötelezettség
3.1.1. Járulékalapot képező jövedelmek
Járulékalapot képező jövedelmek:
– a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja-tv.) szerinti összevont adóalapba tartozó, a nem önálló tevékenységből származó bevételnek az a része, amelyet az adóelőleg számításánál jövedelemként figyelembe kell venni, ideértve a kis összegű kifizetésből származó jövedelmet és az Szja-tv. 69. §-ában meghatározott természetbeni juttatások adóalapot képező összegeit is (kivéve a reprezentáció és az üzleti ajándék címén juttatott adóköteles jövedelem értékét),
– a munkavállalói érdekképviseleti szervezet részére levont (befizetett) tagdíj és a hivatásos nevelőszülő díja,
– a foglalkoztató által külföldön foglalkoztatott biztosított (tartós külföldi szolgálatot teljesítő) és a Magyar Köztársaság területén munkaviszonyban álló külföldi biztosított személy esetében a munkaszerződésben meghatározott személyi alapbér.
Nem képez járulékalapot az Szja-tv. 69. §-ának (10) bekezdése szerinti üzleti ajándék és reprezentáció címén adott termék, nyújtott szolgáltatás adóköteles értéke.
3.1.2. A járulékfizetési kötelezettség megállapítása
A munkaviszonynál a járulékfizetési kötelezettség megállapítása igen egyszerű, ha a munkaviszonyban álló biztosított részére járulékalapot képező jövedelmet fizetnek ki, mivel az után a járulékfizetési kötelezettséget meg kell állapítani.
3.1.3. Társadalombiztosítási járulék
A társadalombiztosítási járulék mértéke 2001-ben 31 százalék, 2002. január 1-jétől 29 százalék, amelyből 11 százalék az egészségbiztosítási, 2001-ben 20 százalék, 2002. január 1-jétől pedig 18 százalék a nyugdíjbiztosítási járulék mértéke. A foglalkoztató (munkáltató) az általa foglalkoztatott biztosított részére a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony alapján, valamint a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszony megszűnése után kifizetett, elszámolt, járulékalapot képező jövedelem után köteles a társadalombiztosítási járulékot megfizetni.
A társadalombiztosítási járulék a foglalkoztatót (munkáltatót) terhelő kötelezettség.
3.1.4. Nyugdíjjárulék és magán-nyugdíjpénztári tagdíj
A nyugdíjjárulék alapja megegyezik a társadalombiztosítási járulék alapjával, kivéve az Szja-törvény 69. §-a szerinti természetbeni juttatást, amely után nem kell nyugdíjjárulékot fizetni. A nyugdíjjárulék mértéke 8 százalék, magánnyugdíjpénztár tagja esetében 2 százalék, de a magánnyugdíjpénztár tagja 6 százalékos mértékű tagdíjat is fizet (azaz a magán-nyugdíjpénztári tag kötelezettsége – 2 + 6 százalék – szintén 8 százalékos.
Nyugdíjjárulékot és tagdíjat – a saját jogú nyugdíjas kivételével – a társadalombiztosítási járulékalapot képező jövedelem után, legfeljebb azonban a járulékfizetési felső határig kell a biztosítottnak fizetnie.
3.1.5. Járulékfizetési felső határ
A járulékfizetési felső határ 2001-ben napi 6020 forint, évi 2 197 300 forint, 2002-ben napi 6490 forint, évi 2 368 850 forint.
A járulékfizetési felső határt évente a biztosítási idő fennállásának tartamára kell megállapítani. Abban az esetben, ha a biztosítás egész évben fennáll, az éves járulékfizetési felső határt kell figyelembe venni (pl. 2001. évre 2 197 300 forintot). Amennyiben a biztosítási jogviszony év közben kezdődik vagy szűnik meg, a járulékfizetési felső határt úgy kell kiszámítani, hogy a járulékfizetési felső határ adott évi naptári napi összegét meg kell szorozni a biztosításban töltött idő naptári napjainak a számával (pl. ha a munkaviszony 2001. 10. 01.-12. 31-ig tartott, akkor 6020 forint napi felső határ x 92 naptári nap = 553 840 forint).
A járulékfizetési felső határnál azt a járulékalapot képező jövedelmet is számításba kell venni, amelyet a biztosított részére az egyidejűleg fennálló másik biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyában fizettek ki. Ha pl. a munkaviszony 2001-ben egész évben tartott, a járulékalapot képező jövedelem havonta 200 000 forint (összesen 2 400 000 forint/év), megbízási jogviszony szintén egész évben havonta 100 000 forint (összesen 1 200 000 forint/év), a két jogviszonyban együtt havonta 300 000 forint (összesen 3 600 000 forint/év), akkor a járulékfizetési felső határ 2001-ben 2 197 300 forint. A nyugdíjjárulékot július végéig (7 x 300 000 = 2 100 000) mind a két jogviszony járulékalapot képező jövedelméből le kell vonni, augusztusban "csak" 97 300 forint képezi már a nyugdíjjárulék alapját, a további kifizetésekből nyugdíjjárulékot nem kell levonni, ennek azonban az is a feltétele, hogy a másik foglalkoztató igazolja, hogy milyen összegű járulékalapot képező jövedelem után vont már le nyugdíjjárulékot.
A járulékfizetési felső határt a díjazás nélküli időtartamokkal (pl. táppénzes időtartam, fizetés nélküli szabadság ideje stb.) csökkenteni kell (pl. éves járulékfizetési felső határ 2001-ben 2 197 300 forint, táppénzfolyósítás 20 naptári napra, akkor a felső határt 20 x 6020 forinttal, összesen 120 400 forinttal kell csökkenteni, vagyis az új járulékfizetési felső határ 2 076 900 forint). A pluszban levont nyugdíjjárulékot a foglalkoztató az igazolás(ok) benyújtásától számított 15 napon belül köteles a biztosított részére visszafizetni, de választása alapján a biztosított a túlvonást a személyi jövedelemadó-bevallásában is visszaigényelheti.
A saját jogú nyugdíjas biztosítottnak nyugdíjjárulékot nem kell fizetnie, kivéve ha a nyugdíj folyósítása szünetel, ilyenkor a biztosított egyéni járulék fizetésére kötelezett. A nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettség alóli mentességet nem érinti, ha az előnyugdíj, a korengedményes nyugdíj vagy a szolgálati nyugdíj folyósítása szünetel (de ebben az esetben is meg kell fizetni a 3 százalékos mértékű egészségbiztosítási járulékot).
3.1.6. Egészségbiztosítási járulék
Az egészségbiztosítási járulékot a biztosított társadalombiztosításijárulék-alapot képező jövedelméből kell levonni, kivéve az Szja-törvény 69. §-a szerinti természetbeni juttatás összegét, amely nem képezi az egyéni (biztosított által fizetendő) járulékok alapját. Az egészségbiztosítási járulék mértéke 3 százalék. Az egészségbiztosítási járulékot az egyidejűleg fennálló biztosítási jogviszonyok alapján kifizetett, elszámolt, járulékalapot képező jövedelmekből is le kell vonni. Ez alól kivétel az az eset, ha a biztosított munkaviszonyban áll, és a foglalkoztatása a heti 36 órát eléri, ilyenkor a második vagy többedik jogviszonyból származó járulékalapot képező jövedelemből a 3 százalékos mértékű egészségbiztosítási járulékot nem kell levonni. Erre példa: a munkaviszonyban napi – 6-14 óráig tartó – 8 órás foglalkoztatás mellett második munkaviszonyban napi – 15-18 óráig tartó – 3 órás foglalkoztatásnál az egészségbiztosítási járulékot csak az első munkaviszonyból származó járulékalapot képező jövedelemből kell levonni. A saját jogú nyugdíjas biztosítottnak egészségbiztosítási járulékot nem kell fizetnie, kivéve ha a nyugdíj folyósítása szünetel.
3.2. Egészségügyi hozzájárulás
3.2.1. Százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás
A munkaviszonyban álló biztosított részére kifizetett, összevont adóalapba tartozó, nem önálló tevékenységből származó jövedelmek járulékalapot képeznek, és azok után járulékfizetési kötelezettség áll fenn.
Kevés az a jövedelemtípus, amelyik után a járulékfizetési kötelezettséget nem kell teljesíteni, ezek jellemzően az összevont adóalapba tartozó egyéb jövedelmek és a külön adózó jövedelmek, amelyek után viszont százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást kell fizetni.
A munkaviszonyból származó jövedelmek közül a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alapját képező juttatások és az egészségügyi hozzájárulás mértéke a következő:
– az Szja-tv. 28. §-ában meghatározott, összevont adóalapba tartozó egyéb jövedelmek után 11 százalék,
– a 35 százalékos mértékű adóterhet viselő osztalék után 11 százalék,
– az Szja-tv. 69. § (10) bekezdése szerinti ajándék vagy reprezentáció címén adott termék, vagy nyújtott szolgáltatás adóköteles jövedelemtartalma után 11 százalék,
– a kamatkedvezményből származó jövedelem után 11 százalék,
– az egyösszegű járadékmegváltásból származó jövedelem után 11 százalék,
– az Szja-tv. 70. §-a szerinti természetbeni juttatás esetén a cégautóadó 25 százaléka.
3.2.2. Tételes egészségügyi hozzájárulás
A tételes egészségügyi hozzájárulás összege 2001-ben havonta 4200 forint, 2002-től 4500 forint, 2001-ben napi 140 forint, 2002-től 150 forint. A fizetési kötelezettség a kifizetőt (foglalkoztatót) terheli, kivéve ha a munkaviszonyban álló után más munkáltató fizeti a hozzájárulást (pl. ha egyidejűleg két munkaviszonyban is áll a biztosított, akkor csak az a foglalkoztató fizet, ahol a főállása van).
Az után a természetes személy után, akinek egyidejűleg több foglalkoztatási jogviszonya is fennáll, a legalább heti 36 órai munkavégzéssel járó jogviszonyát meghaladó további jogviszonya alapján nem kell tételes egészségügyi hozzájárulást fizetni. Ha a munkaidő egyik jogviszonyban sem éri el a heti 36 órát, a hozzájárulás-fizetési kötelezettség azt a kifizetőt terheli, ahol a munkaidő hosszabb. Azonos tartamú munkaidők esetén, vagy ha a munkaidőt nem vagy nem mindegyik jogviszonyban határozták meg, a hozzájárulás-fizetési kötelezettség azt a kifizetőt terheli, ahol a jövedelem magasabb. Ha a munkaidő és a jövedelem is azonos, a hozzájárulás azt a kifizetőt terheli, ahol a jogviszony korábban kezdődött.
A heti 36 órás munkaidővel azonosan kell elbírálni azt a jogviszonyt, amelyben a jövedelem eléri a mindenkori minimálbér összegét.
3.2.2.1. Mikor nem kell tételes egészségügyi hozzájárulást fizetni?
Nem kell megfizetni a tételes egészségügyi hozzájárulást
– a táppénz, baleseti táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj folyósításának az időtartama alatt,
– a keresőképtelenség (ide nem értve a betegszabadságot), a fizetés nélküli szabadság, az igazolatlan távollét időtartama, valamint a munkavégzési (szolgálatteljesítési) kötelezettség alóli mentesítés időtartama alatt, kivéve ha a mentesítés idejére munkabér (illetmény), távollétidíj-fizetés történt,
– a gyermekgondozási segély, az ápolási díj, a gyermeknevelési támogatás folyósítása alatt, kivéve ha a folyósításban részesülő az ellátás folyósítása alatt munkát végez,
– a háromévesnél fiatalabb gyermek gondozása, a tízévesnél fiatalabb, tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek gondozása, valamint 12 évesnél fiatalabb beteg gyermek otthoni ápolása miatt engedélyezett fizetés nélküli szabadság időtartamára,
– a sorkatonai (polgári) szolgálat teljesítése időtartamára,
– a fogva tartás időtartamára.
4. Kedvezmények
4.1. Az adókötelezettség kedvezményei
4.1.1. Levonások
A munkaviszonyból származó bevételből levonható:
– a munkavállalói érdek-képviseleti tagdíj, valamint önálló tevékenység hiányában a költségként el nem számolható kamarai tagdíj,
– legfeljebb a költségtérítés címén megszerzett bevétel erejéig az Szja-tv. 3. számú mellékletében költségként elismert kiadás,
– a külszolgálat címén kapott összeg 30 százaléka, de legfeljebb az erről szóló kormányrendeletben meghatározott napi, igazolás nélkül elszámolható összeg.
4.1.2. Saját gépjárművel történő munkába járás költségtérítése
Az ezen a címen kifizetett összegből a jövedelemszámítás során nem kell figyelembe venni azt az összeget, amely nem haladja meg a munkahely és a lakás közötti oda-vissza távolságra a munkában töltött napokra számított kilométerenkénti 3 forintos értéket. Abban az esetben, ha a munkáltató ennél többet fizet ki ezen a címen - ezt egyébként semmilyen jogszabályi rendelkezés nem tiltja –, akkor a törvényben meghatározott mértéket meghaladó összeget teljes egészében jövedelemnek kell tekinteni, vagyis azzal szemben költség nem érvényesíthető. Ez a költségtérítés a munkába járásról szóló kormányrendelet szerinti költségtérítéstől független, vagyis a közigazgatási határon belülről történő munkába járás során is adható a munkavállalónak úgy, hogy abból adófizetési kötelezettsége ne keletkezzen.
4.1.3. Üzemanyag-megtakarítás címén kifizetett összeg
A törvény lehetőséget ad a munkáltatónak arra, hogy az általa üzemeltetett járművek vezetőjének üzemanyag-megtakarítás címén olyan bevételt fizessen ki, amelyet a jövedelem számítása során a magánszemélynek nem kell figyelembe vennie.
Üzemanyag-megtakarítás akkor mutatkozik a munkáltatónál, ha az általa az adott gépjárműre a számla alapján elszámolt üzemanyag-mennyiség – az APEH által közzétett üzemanyagárral számított – értéke kevesebb, mint a jármű által teljesített futásteljesítményhez szükséges – a 60/1992. (IV. 1.) Korm. rendelet szerinti üzemanyag-mennyiségnek az APEH által közzétett árral számított – összege. A futásteljesítményhez szükséges üzemanyag mennyiségét (a normát) a korrekciós tényezőkkel módosított alapnorma szerint kell meghatározni, vagyis a lökettérfogathoz kötött norma ebben az esetben nem választható. Ezen a címen kizárólag a jármű vezetője juthat jövedelemhez. Amennyiben a járművet az adott időszakban többen is vezették, akkor az üzemanyag-megtakarítás címén keletkező összeget a járművet vezető magánszemélyek között az általuk megtett kilométerek arányában kell megosztani. Az előzőeket lehet abban az esetben is alkalmazni, ha a munkáltató saját töltőállomással rendelkezik, és a felhasználás során az előzőekben bemutatott számítás alapján megtakarítás mutatkozik.
4.1.4. Kiküldetési rendelvény alapján kifizetett összeg
A jövedelemszámítás során nem kell a magánszemélynek bevételként figyelembe vennie azt az összeget, amelyet kiküldetési rendelvény alapján fizet ki részére a munkáltatója a hivatali, üzleti utazás költségtérítése címén a futásteljesítmény figyelembevételével az utazásra, valamint az élelmezési költségtérítésre akkor, ha annak összege nem haladja meg a jogszabályban meghatározott, igazolás nélkül elszámolható mértéket. A kifizetett összeg az élelmezési költségtérítésnél akkor felel meg az igazolás nélkül elszámolható mértéknek, ha annak összege az erről szóló jogszabályban meghatározott kötelező mértéket nem haladja meg. Az utazásra tekintettel kifizetett összeg nagysága akkor felel meg a törvényben meghatározott mértéknek, ha azt a kiküldetési rendelvényben feltüntetett kilométer-távolság szerint az üzemanyag-fogyasztási norma és legfeljebb az APEH által közzétett üzemanyagár, valamint a 3 forint/kilométeres általános személygépkocsi-normaköltség alapulvételével határozzák meg. A kiküldetési rendelvény és az ahhoz kapcsolódó kedvező adózási szabályok alkalmazását nem zárja ki, ha a magánszemély a külszolgálattal kapcsolatos utazási költségét is a rendelvény alapján számolja el.
Abban az esetben, ha a magánszemély részére a rendelvény alapján kifizetett összeg a jogszabályban meghatározott nagyságrendet meghaladja, akkor a teljes összeget bevételként kell figyelembe venni, amellyel szemben a magánszemély választhatja, hogy költségként csak a bizonylat nélkül elszámolható összeget érvényesíti, vagy a kiadásait útnyilvántartás alapján számla szerint számolja el.
4.1.5. Adójóváírás
Az adójóváírás az adóévben megszerzett bér 10 százaléka, de legfeljebb jogosultsági hónaponként 3 ezer forint. Jogosultsági hónapnak az a hónap számít, amelyre a magánszemélyt bérjövedelem illeti meg. Egy adóévre legfeljebb 12 jogosultsági hónapot lehet figyelembe venni. Az adójóváírás érvényesíthetőségét a törvény értékhatárhoz köti. E szerint csak az a magánszemély csökkentheti ezen a címen a számított adóját, akinek az adóévről szóló adóbevallásában, munkáltatói elszámolásában bevallott összes jövedelme 2002-ben az 1 millió 200 ezer forintot nem haladja meg.
Csökkentett összegű adójóváírás illeti meg a magánszemélyt akkor, ha a bevallott éves összes jövedelme nem több 1 millió 400 ezer forintnál. A csökkentett összegű adójóváírás esetén a magánszemélyt egyébként megillető adójóváírást csökkenteni kell az 1 millió 200 ezer forint 18 százalékával. Az adójóváírást a munkáltatónak az adóelőleg megállapítása során is érvényesítenie kell, kivéve, ha a munkavállaló írásban kéri annak mellőzését.
Az adójóváírás szempontjából bérnek kell tekinteni a munkáltató által fizetett adóköteles biztosítási díjon és a végkielégítésen kívül a munkaviszonyból származó jövedelmet.
A munkaviszonyból származó jövedelem utáni adóelőlegnél az adójóváíráson túlmenően a munkáltatónak figyelembe kell vennie
– a kötelezően fizetendő nyugdíjjárulék és magán-nyugdíjpénztári tagdíj engedményét,
– a családi kedvezményt,
– a magán-nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítés kedvezményét,
– a súlyosan fogyatékos magánszemélyeket megillető kedvezményt,
– az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárba a magánszemély által befizetett tagdíj (ennek minősül a dolgozótól a megbízása alapján a munkabéréből levont tagdíj is) kedvezményét.
4.2. Kedvezmények a társadalombiztosítási kötelezettségnél
4.2.1. Mi nem képez járulékalapot?
Nem képez járulékalapot
– a foglalkoztató által megállapított és folyósított társadalombiztosítási ellátás, valamint a szociális ellátásnak nem a foglalkoztatót terhelő összege,
– a társadalombiztosítási ellátások a táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj (gyed) [továbbá a társadalombiztosítási saját jogú és hozzátartozói nyugellátás, a baleseti nyugellátás, baleseti járadék, amit nem a foglalkoztató folyósít], a baleseti táppénz.
Szociális ellátások: a gyermekgondozási segély (gyes), a gyermeknevelési támogatás (gyet), az ápolási díj, az anyasági támogatás és a családtámogatási ellátások.
Nem képez járulékalapot az Szja-tv. 7. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerinti tételes egészségügyi hozzájárulás fizetésére kötelezett foglalkoztató által az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárba a tag javára havonta fizetett tagdíj összegének az a része, amely havonta nem haladja meg a tárgyhónap első napján érvényes minimálbér összegét [havonta fizetett tagdíjnak minősül az Szja-tv. 7. §-a (2) bekezdésének c) pontja szerint tagdíjként jóváírt összeg is].
2001. január 1-jétől az igénybe vehető kedvezményt összhangban szabályozza az Szja-tv. és az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény (Eho-tv.). A kedvezménnyel kizárólag a tételes Eho. fizetésére kötelezett foglalkoztató élhet. 2001-ben módosult a kedvezmény havonkénti összeghatára is, a korábbi megelőző hónap első napján érvényes minimálbér 115 százaléka helyett a tárgyhónap első napján érvényes minimálbér - 2001-ben 40 000 forint, 2002-ben 50 000 forint – összege a maximum kedvezményalap. 2001. január 1-jétől a jogszabály kezeli az egyösszegű befizetéseket is, lehetővé teszi, hogy a biztosított számláján havonként jóváírt összegek vonatkozásában is alkalmazzák a kedvezményt.
Nem képez járulékalapot a felsőoktatási törvényben felsorolt felsőoktatási intézményben hitelesített iskolai rendszerű első alapképzésben részt vevő nappali tagozatos hallgatónál a képesítési követelményekben meghatározott képzési idő alatt végzett munkájáért az említett intézménytől kapott díj – de legfeljebb a nappali tagozatos hallgatói pénzbeli juttatási normatíva adott évi központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott összegének kétszerese –, feltéve hogy a munkavégzés az erről szóló kormányrendelet szerinti munkalehetőség keretében történik. További feltétel, hogy a díjazás alapjául szolgáló munkavégzés abban az intézményben történjen, amellyel a hallgató hallgatói jogviszonyban áll.
(A hallgatói pénzbeli juttatási normatíva éves összege 2001-ben 70 000 forint, a felsőoktatási közfeladatokat ellátó nem állami és nem egyházi intézmények 1996. szeptember 1-je előtt felvett nappali tagozatos hallgatói vonatkozásában 80 000 forint volt.)
5. SPECIÁLIS SZABÁLYOK
5.1. Részmunkaidőben foglalkoztatottak
A részmunkaidős foglalkoztatottak vonatkozásában figyelmet érdemel az arányos szolgálati idő számítására vonatkozó rendelkezés, amely szerint ha a biztosított tárgyhavi nyugdíjjárulék-alapot képező jövedelme nem éri el a minimálbér összegét, arányosan csak annyi naptári nap vehető figyelembe, amennyire a minimálbér harmincadrésze fedezetül szolgál.
5.2. Gyermekgondozási segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermeknevelési támogatásban, ápolási díjban részesülő személy foglalkoztatása
A munkaviszonyban, szövetkezeti tagsági jogviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatottak esetében a fent írtak alkalmazandók. Amennyiben a vállalkozó részesül a címben felsorolt valamelyik ellátásban, és a társaságban vagy az egyéni vállalkozásában személyesen közreműködik, szintén az általános szabályokat kell alkalmazni.
5.3. Nyugdíjasok foglalkoztatása
A munkaviszonyban, szövetkezeti tagsági jogviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban, foglalkoztatottak esetében semmilyen eltérés nincs az általános szabályokhoz képest, a vállalkozásban személyesen közreműködő nyugdíjas kiegészítő tevékenységet folytatónak minősül.
5.4. Szakértői tevékenység
A szakértői munka rendszerint megbízási jogviszonyban történik. (Lásd a megbízással kapcsolatban írtakat!)
5.5. Szerzői munka, újítás, feltalálás
A szerzői jogvédelem alá tartozó tevékenységgel összefüggő szabályok megtalálhatók a felhasználási szerződés ismertetésénél. Figyelni kell azonban arra, hogy a munkaköri kötelezettségként meghatározott tevékenységekre az adott jogviszony (jellemzően munkaviszony) szabályait kell alkalmazni (pl. újításnál, feltalálásnál, szoftverkészítésnél).
Az újításból származó jövedelem az Szja-törvény alkalmazásában nem minősül szellemi tevékenységből származó jövedelemnek.
