Változások az adózás rendjében

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. november 13.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetők Kiskönyvtára 2000/08. számában (2000. november 13.)

A 2001-ben hatályba lépő, az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) módosításai terjedelmüket és mélységüket tekintve elmaradnak a korábbi években megszokottaktól. A módosítások egy jelentős hányada az eljárásjog követő jog jellegéből adódik, e körben az új számviteli törvény adta azon lehetőség jelentkezik szabályozási determinációként, amely a gazdálkodók meghatározott köre számára lehetővé teszi a naptári évtől eltérő üzleti év választását. Az egyéb módosítások különböző ismérvek alapján ugyan csoportosíthatók, de aligha fűzhetők fel valamely egységes logikai ismérvre, annak ellenére, hogy szükségességük önmagukban nem vitatható. Így például régi probléma megoldásaként a szabályrendszerbe beépül a kifizetői, munkáltatói adómegállapítás utólagos korrekciójának megoldása.

Az új számviteli törvény üzleti év szabályaihoz kapcsolódó módosítások

A számvitelről szóló új törvény 2001. január 1-jétől lehetővé teszi, hogy a gazdálkodók meghatározott köre az adóelszámolások alapjául is szolgáló beszámoló mérlegfordulónapját szabadon határozza meg, azaz a számviteli elszámolások nem a naptári, hanem az ettől "eltéríthető" üzleti évre vonatkoznak.

Annak érdekében, hogy ez a választás ne eredményezze az adminisztrációs terhek jelentős növekedését, azaz e választással élő adózók továbbra is a számviteli információs rendszer adataiból indulhassanak ki adójuk megállapításánál, a módosítás szerint az adóév az üzleti évvel egyezik meg minden olyan adó esetében, amelynél az adómegállapítás valamely számviteli előíráson, kategórián alapul. Így tehát az adóév az Art. 97. §-ának módosított a) pontja szerint általában az a naptári év, amelyre az adókötelezettség vonatkozik, de a társasági adó, az osztalékadó, a turisztikai hozzájárulás, a vállalkozók kommunális adója és a helyi iparűzési adó tekintetében – a számvitelről szóló törvény hatálya alá tartozó adózóknál – az üzleti év.

Magától értődő, hogy azok az adózók, akik nem jogosultak a naptári évtől eltérő üzleti év választására, a külön nevesített adók esetében is, változatlanul a törvényben rögzített határnapokig, határidőkig tehetnek eleget adóbevallási, illetve -befizetési kötelezettségüknek.

A naptári évtől eltérő üzleti év választhatósága azonban több problémát is felvet, elsősorban azért, mert az adótörvények változásai rendszerint a naptári év első napján lépnek hatályba. A naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózók esetében ebből az következne, hogy egy üzleti és adóéven belül eltérő adó-megállapítási – és esetleg -bevallási, -befizetési – szabályokat kellene alkalmazni, jelentősen növelve ezzel az adóadminisztrációt. A módosítás ezt annak kimondásával előzi meg, hogy a naptári évtől eltérő üzleti évet választó adózónak az előbbiekben említett adókban az adómegállapítási, -bevallási, adó- és előlegfizetési kötelezettséget az üzleti év első napján hatályos szabályok szerint kell teljesítenie.

Az említett adók esetében az eltérő üzleti évet választó adózó bevallási, adó-, adóelőleg-fizetési határidejét is szükséges értelmezni az adózó adóéve vonatkoztatási rendszerében, és ennek érdekében a módosítás olyan látszólag magától értődő fogalmakat is definiál, mint az adóévi hónap, negyedév, félév. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a módosítás például a társasági adóban jól ismert május 31-i bevallási, illetve december 20-i előlegfeltöltési kötelezettségek határidejét "lefordítja" az adóév utolsó napját követő 150., illetve az adóév utolsó hónapjának 20. napjára.

A havi, negyedéves megállapítású adókkal kapcsolatban az eltérő üzleti évet választó adózók esetében kérdésként merülhet fel, hogy a bevallásgyakoriságot az üzleti év vagy a naptári év mutatói alapján kell-e meghatározni. Tekintettel arra, hogy a figyelembe veendő adók közt nincs olyan, amelynél adóévként az üzleti évet lehetne figyelembe venni, a bevallás gyakoriságnak meghatározásánál is a megelőző második naptári év adataiból kell kiindulni.

A naptári évtől eltérő üzleti évet választó fővárosi, Pest megyei adózók a Kiemelt Adózók Igazgatósága ügyfélkörébe kerülnek – és három naptári évig ott is maradnak –, ha egyébként a tárgyévben havi adóbevallásra kötelezettek. Az említett szabályokat az Art. új, 9. számú melléklete tartalmazza.

A vállalkozók kommunális és iparűzési adóját az említett adózói kör az adóévet követő 150. napig vallja be [Art. 22. §-ának (1) bekezdése].

Természetesen az eltérő üzleti évről az adóhatóságnak is tudomást kell szereznie, ennek megfelelően kiegészül – mivel az arra jogosultak már alakuláskor is eltérő üzleti évet választhatnak – az adóhatóságnak bejelentendő adatok köre az eltérő üzleti év mérlegfordulónapjával [Art. 11. §-ának (3) bekezdése, 11/A §-ának (3) bekezdése, valamint 15. §-ának (2) bekezdése].

Igen nehezen prognosztizálható, hogy az arra jogosult adózók mekkora köre él az eltérő üzleti év választásának lehetőségével, ugyanakkor ez a döntésük érzékenyen érinti az adóbevételek – elsősorban a társasági és osztalékadó – pénzforgalmi szemléletű alakulását. A költségvetés bevételeinek tervezhetősége érdekében az Art. 15. §-a (2) bekezdésének a kiegészítése az üzleti év mérlegfordulónapjának megváltozásáról a bejelentést a változás évét megelőző naptári év augusztus 15-ig rendeli teljesíteni. A határidő elmulasztása nem jogvesztő hatályú, mulasztási bírsággal azonban szankcionálható.

Az előzőektől eltérően az arra jogosult adózók a 2001. évben történő áttérést 2000. december 31-ig jelenthetik be az adóhatósághoz [Mtv. 282. §-ának (6) bekezdése].

A munkáltatói, kifizetői adómegállapítás helyesbítése

A 2000. évi szabályok szerint a munkáltató és a kifizető a magánszemély jövedelemadójával kapcsolatos (például előleglevonás) mulasztását, tévedését önellenőrzéssel helyesbíti, azzal együtt, hogy a helyesbített adót be kell vallani – valamint, ha az pótlólagos fizetési kötelezettséget eredményez – meg is kell fizetni, és az önellenőrzési pótlékot is fel kell számítani, bevallani és megfizetni. Ennek legfőbb akadálya, hogy gyakorta a kifizető, munkáltató a hiba feltárásakor már nem áll kapcsolatban a magánszeméllyel, így a helyesbített adó magánszeméllyel történő elszámolására sincs mód. Az adó ugyanis a magánszemély jövedelmét kell hogy terhelje, ellenkező esetben a magánszemélyt pótlólag terhelő adó kifizető, munkáltató általi megfizetése is olyan vagyoni előny juttatásának minősülne, amely a magánszemélynél egyéb jövedelemként adóköteles. Ha viszont a kifizető, munkáltató a helyesbített adót nem fizeti meg, ez az adószámláján hátralékként jelentkezik, amely után késedelmi pótlékot számít fel az adóhatóság. A gyakorlatban tehát az a kifizetődő és egyszerű megoldás kínálkozik, hogy a munkáltató, a kifizető az említett esetekben az önellenőrzést el sem végzi, ezzel legfeljebb az adólevonási kötelezettség elmulasztásáért alkalmazható 20 százalékos mulasztási bírságot kockáztatja.

A módosítás vezérelve egyszerű, az adó a magánszemélyt, a jogkövetkezmény – a felróhatóságnak megfelelően – a kifizetőt, munkáltatót terhelje.

Ennek megfelelően, amennyiben a munkáltató az adómegállapítást követően feltárja, hogy a magánszemély egyébként jogszerű eljárása mellett az adót tévesen állapította meg, és a magánszemély vele még munkaviszonyban áll, az adó megállapítást módosítja, és az adókülönbözetet a magánszemély részére visszatéríti, illetőleg a következő kifizetéskor levonja. A munkáltató az adómegállapítás módosítását nyilvántartásba veszi, és egyidejűleg a módosított adómegállapításról igazolást állít ki a magánszemély részére.

A magánszemélytől levonható adó nem haladhatja meg a közterhekkel csökkentett munkabér 15 százalékát. Ha az adókülönbözet egy összegben nem vonható le, a levonás további hat hónapon át folytatható. Az így pótlólag levont jövedelemadó osztja a munkáltató által levont egyéb jövedelemadó, adóelőleg sorsát, azaz a munkáltató az elszámolt hónapot követő hónap 12-ig fizeti meg, és a rá irányadó bevallásgyakorisággal szerepelteti levont jövedelemadóként, adóelőlegként bevallásában [Art. új, 19/B §-ának (1) bekezdése].

A munkáltatót – ha van pótlólagos fizetési kötelezettség – önellenőrzésipótlék-megállapítási és bevallási kötelezettség is terheli az adómegállapításra előírt határidőt követő naptól a helyesbítés nyilvántartásba vétele napjáig. A megállapított önellenőrzési pótlék bevallására, megfizetésére az Art. 19/B §-a nem tartalmaz külön szabályokat, így azt az önellenőrzés általános szabályai szerint a nyilvántartásba vételtől számított 15 napon belül kell teljesíteni. Az önellenőrzési pótlék felszámítása és bevallása mentesít az adólevonási kötelezettség elmulasztásával összefüggő jogkövetkezmények alól.

Természetesen olyan eset is előfordulhat, amikor a magánszemély időközben munkahelyet változtat, meghal vagy a különbözet az előbbiek szerinti időtartamon belül sem vonható le. Ezekben az esetekben a munkáltató a levonás meghiúsulásától számított 15 napon belül értesíti – az adóazonosító jel feltüntetésével – a magánszemély adóhatóságát a különbözet még fennálló összegéről. Az állami adóhatóság a rá irányadó szabályok szerint intézkedik a hátralék beszedése érdekében.

Abban az esetben, ha a magánszemély már nem áll kapcsolatban a munkáltatóval, vagy a magánszemély a munkáltatói adómegállapítást önellenőrzéssel helyesbítette – és erről nyilatkozott a munkáltatónak –, a munkáltató a feltárt adókülönbözetet nyilvántartásba veszi. A munkáltató az adókülönbözet összegéről 15 napon belül bejelentést tesz a magánszemély állami adóhatóságának, és lehetősége szerint értesíti a magánszemélyt. A munkáltató a levonni elmulasztott adó után – az előbbiekben ismertetett szabályoknak megfelelően – önellenőrzési pótlékot számít fel, vall be és fizet meg – amely szintén mentesít az egyéb jogkövetkezmények alól [Art. új, 19/B §-ának (2) bekezdése].

Hasonló az eljárás a kifizetői minőségben előforduló tévedés esetében is, azaz a kifizető a tévedés feltárását követő 15 napon belül bejelentést tesz az adóhatósághoz és lehetősége szerint értesíti a magánszemélyt; a helyesbítésnek a levonni elmulasztott adó, adóelőleg vonatkozásában pedig önellenőrzésipótlék-vonzata van [Art. új, 19/B §-ának (3) bekezdése].

A fentiekben vázolt szabályozási megoldások olyan sajátos önellenőrzésnek foghatók fel, amikor a feltárt adókülönbözetet vagy be sem kell vallani, vagy a bevallás és a pénzügyi rendezés a folyó kötelezettségek közé illeszkedik. Az önellenőrzési pótlékot - ha azt fel kell számítani – az általános szabályok szerint kell bevallani és megfizetni.

Az Art. ismertetett módosítása nemcsak megteremti a kifizetői, munkáltatói adómegállapítás korrekciójának lehetőségét, hanem súlyosabb szankció kilátásba helyezésével érdekeltté is teszi az adózót a hiba helyesbítésében. Az adó-, adóelőleg-levonási kötelezettség szankciója – immár késedelmipótlék-fizetési kötelezettség mellett - a levonni elmulasztott adó 50 százalékára emelkedik [Art. 74. §-ának (6) bekezdése].

A módosítás a munkáltatói adómegállapítást választó magánszemélyek önellenőrzési jogát is kiszélesíti. A 2000. évi szabályok szerint a magánszemély a munkáltatói adómegállapítást akkor helyesbítheti önellenőrzéssel, ha olyan jövedelmet tár fel, amely miatt a munkáltatói adómegállapítást nyilatkozatával nem is kérhette volna. Az szja-törvény előírásai azonban olyan egyéb esetekben is kizárják a munkáltatói adómegállapítást, mint például az adóhitel igénybevétele. A módosítás az előbbieknek megfelelően a szűkítő szabályozást akként oldja fel, hogy a magánszemély minden olyan esetben jogosult önellenőrzésre, amikor olyan körülményt tár fel, amely mellett munkáltatói adómegállapítás választásáról szóló nyilatkozatát jogszerűen meg sem tehette volna [Art. 42. §-ának (6) bekezdése].

Az adóbevallás adótanácsadó általi ellenjegyzése

A hibás adóbevallások számának csökkenését eredményezheti, ha az adózók az adóbevallások elkészítésénél adótanácsadó, adószakértő közreműködését veszik igénybe. A módosítás erre azzal teremti meg az adózók érdekeltségét, hogy lehetővé teszi az adóbevallás adótanácsadó, adószakértő általi ellenjegyzését. Ha az ellenjegyzett bevallás mégis hibásnak bizonyul, az adóhatóság a mulasztási bírságot az adótanácsadó, adószakértő terhére állapítja meg. Ezt a rendelkezést már a 2001. január 1-je után benyújtandó bevallásokra alkalmazni lehet, azaz a 2000. évről illetőleg annak utolsó bevallási időszakáról adandó bevallásokra is. A szabályozás a bevallás hibátlanságát, számszaki, formai megfelelőségét "várja el" az adótanácsadótól, a bevallás tartalmi helyességéért – azaz, hogy a bevallott és a tényleges kötelezettség megegyezik-e – azonban az adózó felel [Art. 20. §-ának új, (8) bekezdése].

Változások a befizetések elszámolásának és az adószámla-egyenleg-értesítő kiküldésének rendjében

A módosuló szabályozás lehetővé teszi, hogy a felszámolás alatt álló adózók adószámláját az adóhatóság hivatalból rendezze, és hitelezői követelésként csak a tényleges adótartozást jelentse be a felszámolónak, tehát az adónkénti adószámlák összevont egyenlegét, ha az az adózó terhére mutatkozik. Ez a szabályozás a felszámolás kezdő napját megelőző napon fennálló tartozások és túlfizetések "egyenlegezését" teszi lehetővé, megelőzve azt, hogy az adóhatóság összességében nem létező tartozást is hitelezői igényként jelentsen be, vagy hogy a felszámoló valójában nem létező túlfizetést igényeljen vissza [Art. 32. § (6) bekezdésének kiegészítése].

2001. január 1-jétől az adóhatóság nemcsak a tartozást, hanem a túlfizetést mutató adószámla-egyenlegről is értesíti az adózót, visszatérve ezzel a két évvel ezelőtti szabályozáshoz. Egyszerűsödik az egyenlegértesítő kiküldési határnapjának rendező elve: a jövőben a magánszemély adózó augusztus 31-ig, más adózó október 31-ig kapja kézhez az egyenlegértesítőt [Art. 32. §-ának új, (9) bekezdése].

Egyéb, jelentősebb változások

Tovább puhul az ismételt ellenőrzés tilalma. Amennyiben a társadalombiztosítási igazgatási szervek, illetve a magánnyugdíjpénztárak valamely ellátás alapjának vagy a szolgálati idő megállapítása érdekében adatok átadását kérik az állami adóhatóságtól, és azok csak ellenőrzés révén szerezhetők be, a megkeresés teljesítése érdekében ellenőrzés a jövő évtől az egyébként már ellenőrzéssel lezárt időszakra is lefolytatható [Art. 54. §-ának (1) bekezdése]. Ha ez az ellenőrzés olyan járulék-, illetve tagdíjhiányt tár fel, amely a magánszemélynél ellátási jogosultságot teremtene (az ellátás összegét növeli), a törvény feloldja az adóhatósági határozat súlyosbításának egyéves időbeli korlátját is - természetesen az elévülési idő mint abszolút időbeli korlát változatlansága mellett [Art. 79. §-ának (8) bekezdése].

Fontos az a járulékokkal összefüggő adatszolgáltatást érintő változás, hogy a munkáltató abban az esetben is a munkáltatói adatszolgáltatás szabályai szerint – tehát részletezett adattartalommal – teljesíti a magánszemély járulékával összefüggő adatszolgáltatását, ha egyébként a jövedelemadót nem állapítja meg. Ezt a szabályt már a 2001-ben alkalmazni kell, 2000. évre vonatkozó adatszolgáltatásra is alkalmazandó [Art. 3. számú mellékletének A) 4. pontja].

Bővül a végrehajtási kifogás előterjesztésére jogosultak személyi köre. A 2000. évi szabályok szerint csak a behajtást kérő vagy a fizetésre kötelezett terjeszthet elő végrehajtási kifogást. A módosuló szabályozás szerint végrehajtási kifogás előterjesztésére minden olyan személy jogosult, akinek a törvénysértő intézkedés vagy mulasztás a jogát vagy jogos érdekét sérti [Art. 87. §-ának (5) bekezdése].

2001. január 1-jétől gazdasági ellehetetlenülésre tekintettel a vállalkozási tevékenységet folytató magánszemély pótlék-, illetve bírságtartozása is mérsékelhető, illetve elengedhető [Art. 82. §-ának (3) bekezdése].

A módosítás – a gyakorlatot megerősítve – pontosítja azt is, hogy az adóbírság – a törvényi feltételek esetén – nemcsak mérsékelhető, hanem annak kiszabását mellőzni is lehet [Art. 73. §-ának (1) bekezdése].

A módosítás megteremti annak a lehetőségét is, hogy a bevallást az adózó helyett az Art. 76. § (2) bekezdésében meghatározott képviselője, meghatalmazottja írja alá [Art. 96. §-ának (2) bekezdése].

A külföldi személyek részére kifizetéseket teljesítő adózókat érintő pozitív fejlemény, hogy az ún. haszonhúzói igazolás intézménye anélkül enyészik el, hogy azt akár a 2000. évre is alkalmazni kellene. A haszonhúzói minőség igazolására elegendő a külföldi személy okiratba foglalt nyilatkozatának hiteles fordítása. Ezt a nyilatkozatot a kifizető részére – az adóért való egyetemleges felelőssége mellett – a letétkezelő is megteheti. A szabály már a 2000. évre is alkalmazható.

Szintén 2000-re is alkalmazható az a rendelkezés, miszerint a külföldi személy részére nem pénzben juttatott vagyoni értékkel összefüggő, a kifizetőt terhelő adófizetési kötelezettség megállapításánál is figyelembe vehető az illetőségigazolás, illetve a haszonhúzói nyilatkozat [Art. 5. számú melléklet 5. és 9. pontok, illetve Mtv. 282. §-ának (6) bekezdése].

Készítették:

dr. Juhász István, Lucz Zoltánné, dr. Cserteg Rita, Görözdi Zsuzsa, Szatmári László, Jambrik Mária, Szabó Tímea, dr. Kosztolányi Tamás, Borókné Kű Erzsébet

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2000. november 13.) vegye figyelembe!