Társadalombiztosítás

Akár belföldi, akár külföldi kiküldetésnél először azt kell vizsgálni, hogy a foglalkoztatónak minősülő szerv a vele biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban álló személynek ad-e olyan juttatást, amely járulékalapul szolgál. A napidíjnak, szállásköltségnek, devizaellátmánynak, a gépkocsihasználat miatti költségtérítésnek az a része, amely nem számít összevont adóalapba tartozó jövedelemnek, következésképpen amely után nem kell adóelőleget sem levonni, illetve ha a biztosítottnak olyan természetbeni juttatást adnak, amely adómentességet élvez, akkor nincs a társadalombiztosítás felé járulékfizetési kötelezettség. Amennyiben pedig, ha nem a vele biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban álló személynek ad jövedelmet egy cég, legyen az egyébként járulékalapot képező jövedelem (például az adóelőleg számításának alapja), foglalkoztató és biztosított hiányában fel sem merülhet semmilyen járulékfizetés (sem társadalombiztosítási, sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulék, de tagdíjfizetési kötelezettség sem).

Foglalkoztatók és biztosítottak

Társadalombiztosítási szempontból a járulékfizetési kötelezettséget az alapozza meg, hogy foglalkoztató a vele biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban álló személynek olyan juttatást (jövedelmet) ad, amely járulékalapul szolgáló jövedelem. A biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban álló személy a biztosított. A járulékfizetéshez tehát kell:

– foglalkoztató,

– biztosított,

– járulékalapot képező juttatás (jövedelem).

Bármelyik elem hiánya kizárja a járulékfizetési kötelezettséget. Ezért elsődleges feladat e három fogalom pontos meghatározása.

Foglalkoztató

Foglalkoztatónak minősül bármely jogi és természetes személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, egyéb szervezet, költségvetés alapján gazdálkodó szerv, bármely személyi egyesülés, ha biztosítottnak minősülő személyt foglalkoztat.

A biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyok (biztosítottak)

a) Munkaviszony

A munkaviszonyban álló személy biztosított. A biztosítási kötelezettség a munkaviszony kezdetétől annak megszűnéséig tart. Munkaviszonyban álló dolgozó az, aki a Munka Törvénykönyve (1992. évi XXII. törvény, a továbbiakban: Mt.) hatálya alá tartozó munkaszerződés alapján végez munkát. A biztosítási kötelezettség a munkaviszony alapján fennáll, tekintet nélkül arra, hogy a foglalkoztatás teljes munkaidőben vagy csak (bármilyen rövid) részmunkaidőben történik. Munkaviszony alapján biztosított a mellékfoglalkozású és a másodállású dolgozó is. Mellékfoglalkozásról akkor beszélünk, ha a munkaidő a főfoglalkozású munkaviszony munkaidején kívüli időre esik, míg másodállás az a munkaviszony, amelynek munkaideje a főfoglalkozású munkaviszony munkaidejére esik. Abban az esetben, ha az egyes munkaidők csak részben fedik egymást, részben mellékfoglalkozásról, részben másodállásról van szó. Az elmondottakból következik, hogy a munkáltató a másodállású, a mellékfoglalkozású és a részmunkaidős dolgozó juttatásai után is köteles megfizetni a társadalombiztosítási járulékot. A közalkalmazotti és a köztisztviselői jogviszony keretében munkát végző személyekre a biztosítás úgy terjed ki, mint a munkaviszonyban állókra. Szintén a munkaviszonyra vonatkozó társadalombiztosítási szabályok alapján terjed ki a biztosítás a bírósági, ügyészségi szolgálati viszonyra, a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjára. Biztosított a hivatásos nevelőszülői jogviszonyban álló személy is. A továbbiakban ezeket a személyeket – társadalombiztosítási szempontból – munkaviszonyban álló személynek nevezzük.

b) A szövetkezeti tagság

A szövetkezet tagja – ide nem értve az iskolai szövetkezet, az iskolai szövetkezeti csoport nappali tagozatos tanuló, hallgató tagját – akkor esik biztosítási kötelezettség alá, ha a szövetkezet tevékenységében személyesen közreműködik, azaz munkát végez. Ez a biztosítási kötelezettséget megalapozó munkavégzés munkaviszony vagy vállalkozási jellegű jogviszony lehet. A szövetkezeti tag biztosítását a munkavégzést megalapozó jogviszonyra (munkaviszonyra vagy vállalkozási jogviszonyra) irányadó szabályok szerint kell elbírálni.

c) Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony

A díjazás ellenében munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében személyesen munkát végző személyre a biztosítási kötelezettség akkor terjed ki, ha az e tevékenységéből származó, tárgyhavi járulékalapot képező jövedelme eléri a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér havi összegének harminc százalékát, illetőleg naptári napokra annak harmincadrészét. Amennyiben a munkavégzés nem tart egy teljes hónapon át, akkor a biztosítási kötelezettség meghatározása szempontjából egy-egy naptári napra a minimális bér harmincadrészét kell alapul venni. Amennyiben a díjazás nem éri el a minimálbér harminc százalékát, akkor biztosítási kötelezettség híján nincs társadalombiztosítási-, egészségbiztosítási- és nyugdíjjárulék-fizetés. Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony a segítő családtagi, a bedolgozói, a megbízási, a vállalkozási jellegű (nem egyéni vállalkozó) jogviszony, a szerzői díjas tevékenység felhasználási szerződés keretében, valamint a választott tisztségviselői (tiszteletdíjas) tevékenység.

d) A szakképző iskolai tanulmányokat folytatók

A tanulók közül a biztosítási kötelezettség a tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulmányokat folytatóra terjed ki. A társadalombiztosítási, az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulék (a tagdíj) alapja a tanulószerződésben meghatározott díjazás.

Járulékfizetési kötelezettség

A külszolgálatban (belföldi vagy külföldi kiküldetésben) is csak akkor merülhet fel járulékfizetés, ha a foglalkoztató ad valamilyen juttatást a vele biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban álló személynek. Így például, ha egy cég a saját dolgozói mellett egy másik cég dolgozóját is külföldre viszi (például mert az üzleti kapcsolatok ezt így kívánják), de ezzel a külsős személlyel semmilyen jogviszonyt nem létesít, akkor a napidíjat, devizát nem a foglalkoztató adja, nem vele biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban álló személynek. Ezért nem merül fel járulékfizetési kötelezettség, hiszen sem foglalkoztató, sem biztosított nincs. Amennyiben pedig a foglalkoztató adja a saját biztosítottjának a juttatást, a járulékfizetési kötelezettség keletkezéséhez az is szükséges, hogy a juttatás járulékalapot képezzen.

Járulék és járulékalapot képező jövedelem

Társadalombiztosítási szempontból járuléknak minősül a nyugdíjjárulék, a magán-nyugdíjpénztári tagdíj, az egészségbiztosítási járulék, a társadalombiztosítási járulék (amely egészségbiztosítási és nyugdíj-biztosítási járulékból áll), a táppénz-hozzájárulás és a baleseti járulék.

A foglalkoztató által fizetendő társadalombiztosítási járulék mértéke 33 százalék (ebből a Nyugdíj-biztosítási Alapot megillető nyugdíj-biztosítási járulék 22 százalék, az Egészségbiztosítási Alapot megillető egészségbiztosítási járulék 11 százalék). Egyéni járulékként a biztosítottnak minősülő személytől főszabályként 3 százalékos egészségbiztosítási járulékot kell levonni, amit azonban mégsem kell levonni, ha a biztosított igazolja, hogy másutt van legalább heti 36 órás munkaidővel járó biztosítási jogviszonya. Az a biztosított, aki nem tagja magánnyugdíjpénztárnak, 8 százalékos nyugdíjjárulék fizetésére kötelezett. A magánnyugdíjpénztár-tag biztosított csak 2 százalékos nyugdíjjárulékot fizet, de ugyanazt a jövedelmét 6 százalékos magán-nyugdíjpénztári tagdíj is terheli.

Az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék, illetőleg a tagdíj fizetésének azonban – szemben a társadalombiztosítási járulékkal – van felső határa! Ez a felső határ az idén 5080 forint naponta. A felső határ azt jelenti, hogy a foglalkoztatónak minden évben január 1-jétől dolgozónként (biztosítottanként) meg kell határoznia a december 31-ig terjedő járulékfizetési plafont. 1999-ben ez 365 x 5080 = 1 854 200 forint. Amennyiben azonban a dolgozó január 1-jét követően létesít biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyt, az adott évre arányosan kell meghatározni a járulékfizetési felső határt. A foglalkoztatónak az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot, illetve pénztártagság esetén a tagdíjat a biztosított jövedelméből mindaddig le kell vonnia, amíg azt a felső határ engedi.

A fentiek addig alkalmazhatók, amíg a biztosított folyamatosan dolgozik és járulékalapot képező adóköteles jövedelme van. Amennyiben viszont a dolgozónak időközben olyan időszakai keletkeznek, amelyekre járulékalapot képező adóköteles jövedelme nincs, a társadalombiztosítási törvény rendelkezései szerint a már megállapított felső határt "menet közben" csökkenteni kell annyiszor napi 5080 forinttal, ahány napra a dolgozónak nem volt járulékalapul szolgáló adóköteles jövedelme. Ilyen – nem díjazott – időnek minősülhet a táppénz, a baleseti táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, a gyermekgondozási segély folyósításának ideje, a fizetés nélküli szabadság időtartama, az igazolatlan vagy az igazolt, de nem fizetett távollét ideje, a katonai (polgári) szolgálat, a szabadságvesztés, az előzetes letartóztatás időtartama.

Az a biztosított, aki saját jogán már nyugdíjas, nem fizet egyéni járulékot, azaz sem egészségbiztosítási, sem nyugdíjjárulékot (és tagdíj fizetésére sem köteles). Miután azonban biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyról van szó, a foglalkoztató a nyugdíjas személyek után is fizeti a 33 százalékos mértékű társadalombiztosítási járulékot.

Járulékalapul szolgáló jövedelem:

– a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint összevont adóalapba tartozó, az önálló és nem önálló tevékenységből származó bevételnek azon része, amelyet az adóelőleg számításánál jövedelemként kell figyelembe venni,

– a kis összegű kifizetésből származó jövedelem,

– a munkavállalói érdekképviseletet ellátó szervezet részére levont (befizetett) tagdíj,

– a tanulószerződésben meghatározott díj,

– a hivatásos nevelőszülői díj, továbbá

– a személyi jövedelemadóról szóló törvény 69. §-a szerinti természetbeni juttatás adóalapként meghatározott értéke.

A személyi jövedelemadó megfizetése (adó, adóelőleg levonása) azonnal meg is határozza a járulékfizetési kötelezettséget. Ha tehát a biztosítottól azért kell adóelőleget levonni, mert azt, mint összevont adóalapba tartozó jövedelmet, adóelőleg-fizetési kötelezettség is terheli, akkor egyben a járulékfizetési kötelezettség is fennáll.

Az összevont adóalapba tartozó jövedelmek esetében a járulék alapja az az összeg, amit az adóelőleg levonásánál figyelembe lehet venni. Például ha egy biztosítási kötelezettség alá nem eső megbízott másként nem nyilatkozik, a bruttó összeg 90 százalék a járulékalap. Amennyiben a megbízott költségelszámolással él (legfeljebb 50 százalék költség érvényesíthető), akkor a járulék alapja szintén az az összeg, amely után az adóelőleget le kell vonni. Fontos a személyijövedelemadó-törvény azon szabályainak pontos ismerete, amelyek ilyen költség érvényesítését lehetővé teszik. A járulékalap megállapításánál a járulékalapot képező jövedelmet akkor is számításba kell venni, ha annak kifizetésére a biztosítással járó jogviszony megszűnését követően kerül sor. Mindenesetre a járulékalap helyes meghatározásához már alapos adójogi ismeretek is szükségesek.

A fenti szabályok teljes egészében a foglalkoztatót terhelő 33 százalékos mértékű társadalombiztosítási járulékra igazak. A biztosítottat terhelő 3 százalékos egészségbiztosítási járulék, a 8, illetve 2 százalékos nyugdíjjárulék, valamint a 6 százalékos magán-nyugdíjpénztári tagdíj alapja – az Szja-tv. 69. §-a szerinti természetbeni juttatások kivételével – megegyezik a foglalkoztató által fizetendő társadalombiztosítási járulék alapjával. Tehát a természetbeni juttatások kivételével ugyanazon juttatások után kell egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot (magánnyugdíjpénztár tagja esetén tagdíjat) fizetni, amelyek a foglalkoztató szempontjából társadalombiztosításijárulék-alapot képeznek. Az Szja-tv. 69. §-a szerinti természetbeni juttatás után tehát csak a foglalkoztató fizet, de az nem alapja az egészségbiztosítási, a nyugdíjjáruléknak, illetőleg a tagdíjnak.

Külföldön foglalkoztatott biztosítottak járulékfizetése

A külföldön foglalkoztatott biztosított és a Magyarországon biztosítással járó jogviszonyban álló külföldi személynél a fenti – járulékalapot képező - jövedelem hiányában (például ha a két ország között kettős adóztatást kizáró egyezmény van érvényben) járulékalapot képező jövedelemnek 1999. január 1-jétől a munkaszerződésben meghatározott személyi alapbér minősül. Személyi alapbér a Munka Törvénykönyve (1992. évi XXII. tv.) 142. §-ában meghatározott bér, kivéve a 153. § (2) bekezdés szerinti devizaellátmány összegét.

A kettős adóztatás kizárásáról szóló egyezménnyel érintett országokban foglalkoztatott magyar munkavállalóknál tavaly és tavalyelőtt gondot jelentett a járulékfizetési kötelezettség. Az 1998-ban hatályos, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) szerint a társadalombiztosítási, az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulék alapja az adóköteles jövedelem. A Tbj. 20. § és 4. § k) pontja szerint járulékfizetési kötelezettség akkor merülhet fel, ha foglalkoztató ad a vele biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban álló személynek olyan jövedelmet, amely a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja-tv.) szerint az összevont adóalapba tartozik, s amelyet a jövedelemadó-előleg levonásánál figyelembe kell venni. Ez a szabályozás érvényesült lényegében 1997-re is a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény alapján. Csakhogy, ha a kettős adóztatást kizáró egyezmény alapján idehaza a dolgozónak nem keletkezett a magyar személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint olyan jövedelme, amely az összevont adóalapba tartozna, vagyis a magyar munkáltatónak nem volt személyijövedelemadóelőleg-levonási kötelezettsége, nem volt alapja a társadalombiztosítási járulékoknak. Ezért a kiadott állásfoglalások szerint ilyen esetekben sem 1997-ben, sem 1998-ban nem volt járulékfizetési kötelezettség (nem lehetett mi után társadalombiztosítási járulékot fizetni, és nem lehetett miből egészségbiztosítási, illetőleg nyugdíjjárulékot levonni). Ez lehetetlen helyzetet teremtett a biztosított (a dolgozó) oldaláról. Elvileg a kettős adóztatást kizáró egyezménnyel érintett országban munkát végző munkavállaló biztosított volt, hiszen magyar munkáltatójával munkaviszonyban állt. Ezzel az elvi biztosítással azonban nem ment semmire. A táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély alapja nulla volt, az sem volt kizárt, hogy valaki ilyen külföldi államban súlyos üzemi balesetet szenvedett, ilyenkor járulékalapot képező jövedelem hiányában nem lehetett megállapítani a baleseti táppénzt, a baleseti járadékot vagy a baleseti rokkantsági nyugdíjat. Hiába volt biztosított a dolgozó, még nyugdíjra jogosító szolgálati időt sem szerezhetett. A jogalkotó 1999. január 1-jétől a jövőre nézve rendezte ezt a problémát.

Külföldi gyógykezelés költségei

Amennyiben a biztosítottnak minősülő személy külföldön munkát vállal, vagy külföldön folytat tanulmányokat, avagy egyéb jogcímen átmenetileg külföldön tartózkodik és a feltétlenül szükséges mértékig azért vesz igénybe egészségügyi szolgáltatást, illetőleg sürgősségi betegszállítást a külföldi tartózkodási helyén, mert egyébként az élete vagy testi épsége súlyosan veszélyeztett, illetve maradandó egészségkárosodás veszélye áll fenn, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a felmerült és igazolt költségeket az igénybevétel idején érvényes belföldi költség mértékének megfelelő összegben megtéríti. A költség megtérítésére vonatkozó igénybejelentéshez csatolni kell az eredeti külföldi számlát, a számla fordítását és az annak kiegyenlítésére vonatkozó igazolást, továbbá amennyiben a számlából nem állapítható meg az igénybe vett egészségügyi szolgáltatás, az erre vonatkozó igazolást vagy kórházi zárójelentést és ezek fordítását.

Amennyiben a biztosított devizabelföldi munkáltatója a biztosítottat egybefüggően három hónapot meghaladó időtartamra külföldön foglalkoztatja, és ez idő alatt a biztosított, illetve a vele együtt külföldön tartózkodó házastársa és gyermeke egészségügyi szolgáltatást, továbbá sürgősségi betegszállítást indokoltan vesz igénybe külföldi tartózkodási helyén, az OEP a felmerült és igazolt költségeket az igénybevétel idején érvényes belföldi költség mértékének megfelelő összegben megtéríti.

A közszolgálati vagy közalkalmazotti jogviszonyban álló, tartósan külföldön foglalkoztatott biztosított, a vele együtt külföldön tartózkodó házastársa, gyermeke által indokoltan igénybe vett egészségügyi ellátás külföldön felmerült és igazolt költségének 85 százalékát megtérítik. A költségek megtérítése a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (FPEP) kizárólagos hatáskörébe tartozik. A megtérítési igény érvényesítésére a foglalkoztató és az FPEP megállapodást köthet.

A tartósan külföldön foglalkoztatott biztosított és a vele együtt külföldön tartózkodó házastársa és gyermeke külföldi egészségügyi ellátása akkor fogadható el indokoltnak, ha eleget tettek a külön jogszabályban foglaltak szerint a külföldi munkavégzésre való alkalmasság megállapítását célzó orvosi vizsgálati kötelezettségüknek. A tartósan külföldön foglalkoztatott biztosított és a vele együtt külföldön tartózkodó házastársa és gyermeke által külföldön indokoltan igénybe vett egészségügyi ellátás költségének megtérítése iránti igényhez a fentiekben már említett igazolásokon túl mellékelni kell azt az igazolást is, hogy külföldi munkavégzésre való alkalmassági vizsgálaton részt vettek, valamint a munkáltató igazolását arról, hogy az egészségügyi szolgáltatást a külföldi foglalkoztatás időtartama alatt vették igénybe.

A felmerült és igazolt költségeknek igénybevétel idején érvényes belföldi költsége:

– járóbeteg-ellátásnál – ideértve a fogászati szakellátást is – az igénybe vett egészségügyi szolgáltatások összpontszámértékének az igénybevétel hónapjában érvényes országos forintértéke,

– fekvőbeteg-ellátásnál az adott homogén betegségcsoport súlyszámértékének az igénybevétel hónapjában érvényes országos átlagos forintértéke,

– sürgősségi betegszállításnál – nemzetközi egyezmény eltérő rendelkezésének hiányában – a számla szerinti összegnek igénybevételkor érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által közzétett középárfolyamon számított forintösszege,

– fogászati alapellátásnál a szakellátás alapvizsgálati díja.

Az OEP a számla kiegyenlítése nélkül is engedélyezheti a fenti költségek megtérítését. A megtérítendő összeget ilyenkor az OEP a gyógykezelést végző külföldi intézménynek utalja át.

Közszolgálati vagy közalkalmazotti jogviszonyban álló tartósan külföldön foglalkoztatott biztosított, illetve házastársa és gyermeke által külföldön igénybe vett egészségügyi ellátás költségének megtérítésekor a fenti szabályokat megfelelően alkalmazni kell.

Az egészségügyi ellátás az említett feltételek megléte mellett is csak akkor tekinthető indokoltnak, ha az

– sürgős szükség miatt merült fel, vagy

– a külföldi ellátás költsége nem haladja meg a belföldi ellátás, valamint a haza- és visszaszállítás (utazás) költségét, vagy

– a haza- és visszaszállítás – a sürgős szükség esetét nem kimerítve – a biztosított állapotában rosszabbodást okoz.

Megállapodás társadalombiztosítási ellátásra

Amennyiben valaki azért kap fizetés nélküli szabadságot munkáltatójától, hogy egyénileg külföldön vállaljon munkát – nemzetközi egyezmény eltérő rendelkezésének hiányában –, a külföldi munkavégzés időtartama alatt Magyarországon nem szerez nyugdíjra jogosító szolgálati időt, illetve nem tesz szert nyugdíjalapot képező jövedelemre (miután a fizetés nélküli szabadság ideje alatt a biztosítás szünetel). Ez a helyzet akkor is, ha a biztosított ilyen egyéni külföldi munkavégzés miatt megszünteti a biztosítással járó jogviszonyát (például munkaviszonyát). Ilyenkor azonban az illetékes nyugdíj-biztosítási igazgatósággal (kirendeltséggel) megállapodás (szerződés) köthető az alábbiakban ismertetett szabályok szerint.

A Magyarországon lakóhellyel rendelkező, biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban nem álló nagykorú személy a lakóhelye szerint illetékes nyugdíj-biztosítási igazgatósággal nyugdíjra jogosító szolgálati idő és nyugdíjalapot képező jövedelem megszerzésére 30 százalékos mértékű nyugdíj-biztosítási járulék fizetésének vállalása mellett megállapodást köthet. Ez a járulék a társadalombiztosítási járulékon belüli 22 százalékos nyugdíj-biztosítási járulékból és a 8 százalékos nyugdíjjárulékból tevődik össze. Amennyiben a megállapodást kötő személy tagja magánnyugdíjpénztárnak, a 30 százalékos járulék csökken a pénztárhoz fizetett kötelező tagdíj mértékével. A járulék alapja a megállapodást kötő személy által meghatározott jövedelem (ami nem lehet több a járulékfizetési felső határnál, ami az idén napi 5080 forint), de legalább a megállapodás megkötését megelőző hónap első napján érvényes minimális bér összege. Jelenleg a minimálbér havi összege 22500 forint. Amennyiben a megállapodást a minimális bér összegének figyelembevételével kötik meg, annak változásakor a megállapodásban meghatározott összeg a változást követő hónap első napjától módosul. Ezt a megállapodást 1999. január 1-jétől a nyugdíj-biztosítási igazgatósággal kell megkötni, és a járulékot is ide kell befizetni (korábban az egészségbiztosítási pénztár volt illetékes). A nyugdíjra vonatkozó megállapodást kötő személy a megállapodás megkötésekor, illetőleg a megállapodás fennállása alatt köteles az illetékes nyugdíj-biztosítási igazgatóságnak bejelenteni magán-nyugdíjpénztári tagságát. A megállapodást a jogosult javára a fizetési kötelezettség átvállalása esetén más személy, illetve szerv (például a hazai munkáltató) is megkötheti. Nem számít adóköteles jövedelemnek az az összeg, amelyet a társadalombiztosítási ellátásra kötött megállapodás alapján a magánszemély helyett más fizet meg. Ez tehát nem képezhet járulékalapot sem. Az összevont adóalapot csökkenti annak az összegnek a 25 százaléka, amelyet a társadalombiztosítási ellátásra kötött megállapodás szerint a nyugellátásra jogosító szolgálati idő, illetőleg a nyugellátásra jogosító szolgálati idő és nyugdíjalapot képező jövedelem szerzése céljából a magánszemély saját maga javára, illetőleg a nem egyéni vállalkozó magánszemély valamely más magánszemély javára fizet meg. Az egyéni vállalkozó ezeket költségként számolhatja el.

A megállapodásnak tartalmaznia kell a fizetendő járulék alapját vagy összegét, továbbá a nyilvántartásra, adatszolgáltatásra vonatkozó szabályokat. A megállapodásban meghatározott járulékot a tárgyhónapot követő hónap 10-éig kell megfizetni (noha egyéb esetekben a járulékok befizetésének határideje a tárgyhónapot követő hónap 12. napja lett). A befizetés elmulasztása a megállapodás megszűnését vonja maga után. A megállapodás alapján megszerzett jogosultságra egyebekben a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

Futó Gábor