A piacorientált vállalkozási szintű gazdálkodás egyik elengedhetetlen követelménye a tájékozottság. A gazdasági társaságoknak önálló gazdálkodásukhoz, tevékenységük folytatásához vagy bővítéséhez – tehát mindazokhoz a folyamatokhoz, amelyekhez döntések kapcsolódnak – információkra, ismeretekre van szükségük. A gazdálkodás során határozni kell arról, hogy milyen tevékenység(ek)et folytasson a vállalkozás, ennek megfelelően hogyan alakítsa üzleti kapcsolatait, hogyan finanszírozza működését, azaz hogyan kapcsolódjon környezetéhez. Az adott vállalkozásról a vállalkozási környezetnek, elsősorban más vállalkozóknak is informálódnia kell, hogy megítélhesse, milyen mértékben fogadhatja el az előbb meghatározott tevékenység(ek)et, illetve milyen kapcsolatokat alakíthat ki működése során.
Az információk szerepe
A gazdálkodási folyamatokról az abban részt vevőknek megalapozott információkra, ismeretekre van szükségük, hogy a piacon való jelenlétük a lehető legsikeresebb legyen, ezért a gazdálkodásra, illetve a vállalkozásra vonatkozó információk, ismeretek megszerzése elengedhetetlen a
- tulajdonosoknak, hogy eldönthessék, befektetésük kezelése érdekeiknek megfelelő-e, azaz a vállalkozás vagyoni helyzete stabil-e, jövedelemtermelő és osztalékfizető képessége elfogadható-e,
- a potenciális befektetőknek, hogy kellően mérlegelhessék befektetési döntéseiket, azok hozamát és kockázatát,
- a vállalkozás vezetőinek a vállalkozási stabilitás és fejlődés, a mindennapi tevékenységekhez és a hosszabb távú gazdálkodáshoz kapcsolódó vezetői döntések megalapozása céljából,
- a hitelezőknek, akik a hitel- és kölcsönnyújtás biztonságára, a törlesztőrészletek és a kamatkötelezettségek fizetésére vonatkozóan kívánnak információkhoz jutni,
- a meglévő és leendő partnereknek (szállítók, vevők stb.), hogy a kapcsolat biztonságosnak és tartósnak minősíthető-e,
- a munkavállalóknak, akik igénylik munkahelyük és jövedelmük biztonságának ismeretét.
A tájékozottság megszerzéséhez, ahhoz, hogy a vállalkozások megítélhetők és értékelhetők legyenek, megbízható és viszonylag egységes információs rendszerre van szükség mind a vállalkozás, mind pedig a vállalkozás környezete számára. Ezt az alapvető fontosságú igényt elsősorban a vállalkozások számviteli rendszere elégíti ki.
Gazdasági elemzés
A vállalkozások gazdálkodási folyamatainak értékelése szükségszerű, hiszen egyrészt a számviteli törvény az üzleti események kötelező értékelését írja elő (amennyiben meghatározza a kiegészítő melléklet és az üzleti jelentés tartalmát), másrészt mert a vállalkozás másként – sem a vállalkozás vezetői, sem pedig a vállalkozás környezete által – nem ismerhető meg.
A vállalkozások megítélésének, értékelésének legfőbb módszere a gazdasági elemzés, amelynek segítségével a gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen tájékozottság biztosítható. Az elemzés összefüggések, gazdasági jelenségek és ezekre ható tényezők feltárását jelenti, tehát a megismerés módjaként határozható meg, amely elősegíti, részben pedig biztosítja a szükséges információk megszerzését.
A gazdasági elemzés tárgya az igényeknek megfelelően nagyon sokféle lehet, így vonatkozhat az adott vállalkozás egyes alrendszereire (pl. piaci tevékenység, beszerzési, termelési vagy áruforgalmi, szolgáltatási tevékenység, a munkaerővel és a tárgyi eszközökkel való gazdálkodás), és irányulhat a vállalkozás átfogó, komplex értékelésére, amelyet általában az éves beszámoló alapoz meg.
Az éves beszámoló elemzése a pénzügyi-gazdasági elemzés részét képező elemzési módszerek összessége, amelyek elsősorban a mérleg és az eredménykimutatás adataira támaszkodva segítenek egy-egy vállalkozás gazdálkodásának megismerésében, jellemző összefüggéseinek feltárásában. A beszámoló adott időszakra vonatkozó összefoglaló jellegéből következően az alkalmazott elemzési módszerek eredményei is átfogóan értékelnek egy-egy vizsgált gazdálkodó szervezetet. A beszámoló elemzésének lényege a vizsgált vállalkozás adatai időbeni alakulásának kifejezése, a változások és tendenciák értékelése.
A vállalkozás átfogó értékeléséhez kapcsolódó éves beszámoló elemzése általában kiterjed a vagyoni és a pénzügyi helyzet alakulásának vizsgálatára, a gazdálkodás jövedelmezőségének, valamint a vállalkozási tevékenység hatékonyságának értékelésére.
A MÉRLEG ELEMZÉSE
Az eszközök és források összetételében bekövetkezett változások értékeléséhez a mérleg adatai, illetve az ezek alapján számított belső arányok (megoszlási viszonyszámok) és indexek nyújtanak segítséget. Az egyes eszköz- és forráscsoportok, tételek elmozdulásai elsősorban bizonyos tendenciák értékelésére nyújtanak lehetőséget, illetve ezek alapján kijelölhetők további részletes elemzési feladatok is. A mérleg eszközoldalán bekövetkezett változások a vagyon megjelenési formájában bekövetkezett elmozdulásokat mutatják be, amelyek értékelhetőek a vállalkozás terveihez viszonyítva, valamint a jövőbeni működés és működőképesség szempontjából is.
A vagyoni helyzet vizsgálata
A vagyoni helyzet vizsgálata a mérlegben kimutatott eszközök és források egyes tételeinek nagyságát, egymáshoz mért viszonyát fejezi ki, értékelve az így kialakított mutatószámok változását, rámutatva a vagyon, illetve tőkestruktúra, az eszközök és azok forrásainak alakulásán keresztül a gazdálkodás milyenségére, színvonalára. A vagyoni helyzet alakulásának értékelésére a következőkben bemutatott, leggyakrabban alkalmazott tőkeszerkezeti mutatók a leginkább alkalmasak.
Tőkeerősség (tőkeellátottság)
A tőkeerősség mérőszáma (saját tőke/mérlegfőösszeg) azt fejezi ki, hogy az összes forráson belül milyen arányt képvisel a saját tőke. Kedvezőnek a mutató növekedése tekinthető, de kötelezettségei (hitelek, szállítói tartozások stb.) általában minden vállalkozásnak vannak, így 100 százalékos vagy azt közelítő érték nehezen képzelhető el.
A mutató elfogadott mértéke függ a tevékenység jellegétől, tőkeigényességétől, másként kezelendő ez egy termelő-, illetve egy kereskedelmi, esetleg szolgáltatótevékenységet folytató vállalkozásnál. Értékelésénél és optimális szintjének kialakításánál figyelembe kell venni az egyes forráselemek (saját vagy külső) megszerzésének költségeit, ráfordításait is (a jegyzett tőke megszerzési költségeként az osztalék, a külső források megszerzési költségeként a fizetendő kamatok a legjellemzőbbek). Kifejezetten pozitívnak tekinthető, ha a saját tőke a cég eredménytermelő képességéből növekszik.
Kötelezettségek részaránya
A mutató a rendelkezésre álló forrásokon belül az idegen források arányainak alakulását jelzi (kötelezettségek/mérlegfőösszeg), számítható külön a hosszú és rövid lejáratú kötelezettségekre egyaránt. A kötelezettségek részarányának állandósága vagy növekedése megfelelő szintű jövedelmezőség esetén nem tekinthető negatív jelenségnek, bár az idegen források terheit, a kamatok mértékét, azok változásait nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Céltartalékok aránya
A mutató a céltartalékok arányának alakulását jelzi a mérlegfőösszeghez viszonyítva. A következő év várható veszteségeire képzett céltartalék a gazdálkodásban rejlő bizonytalanságot, a kinnlevőségek beszedésének kockázatát jelzi. A várható kötelezettségekre képzett céltartalékok közül a garanciális kötelezettségek céltartaléknagysága utalhat a vállalkozás által gyártott termékek minőségének alakulására is.
A várható veszteségekre képzett céltartalék összege viszonyítható a követelések összegéhez is, így a céltartalékképzés átlagos mértékét határozhatjuk meg, és értékelhetjük trendjének alakulását. A mutató a partneri viszonyokban rejlő kockázat mértékét is kifejezi, azaz azt, hogy a már gazdaságilag realizált eredmény pénzügyi realizálásának milyen a kockázata. A mutató alakulása függhet a gazdaság általános helyzetétől is.
Befektetett eszközök fedezettsége
Ez a mutató azt fejezi ki, hogy a vállalkozás a tartósan lekötött, befektetett eszközeit milyen mértékben tudja tartósan rendelkezésre álló forrásokkal finanszírozni [(saját tőke + hosszú lejáratú kötelezettségek)/befektetett eszközök]. Általában elvárható a mutató 100 százalék közeli vagy azt meghaladó értéke. Amennyiben a vállalkozás nem tudja teljesíteni ezt a követelményt, úgy befektetett eszközeit rövid lejáratú forrásokból kell hogy finanszírozza, s ez gyakori likviditási problémákat idézhet elő, és a vállalkozás tőkével való ellátottságának hiányára is utalhat. Ezek áthidalására célszerű döntési alternatívákat kidolgozni, melyek egyike lehet a jegyzett tőke emelése.
A pénzügyi helyzet elemzése
A pénzügyi helyzet alakulásának átfogó elemzésére alapvetően a likviditási mutatók és az adósságállományra vonatkozó mutatók alkalmazhatók.
Likviditási mutató
A likviditási helyzet értékelése a likvid (azaz egy éven belül pénzzé tehető) eszközöknek és a rövid lejáratú (egy éven belül esedékessé váló) kötelezettségeknek az összehasonlítását jelenti. A leggyakrabban alkalmazott likviditási mutató a forgóeszközök teljes értékét viszonyítja a rövid lejáratú kötelezettségek állományához. A vállalkozás általában akkor minősül fizetőképesnek, ha a mutató értéke az elvárt mértékben meghaladja az egyet. Minél magasabb a mutató értéke, annál stabilabbnak, kiegyensúlyozottabbnak ítélhető a vállalkozás. A jelenlegi gyakorlatnak megfelelően a mutatószám elfogadható értéke 1,3 felett van (bár gyakran nevezik 2:1 mutatónak is, egyben meghatározva ezzel a forgóeszközök és a rövid lejáratú kötelezettségek közötti elvárt arányt).
A kifejezett arány a számításnak megfelelően statikus, adott időpontra (a mérleg fordulónapjára) vonatkozik, ezért a mutató értékét fenntartásokkal célszerű kezelni, hiszen nem ad tájékoztatást a vállalkozás folyamatos likviditási helyzetéről. Ennek feloldásaként célszerű egyrészt folyamatosan figyelemmel kísérni a vállalkozás fizetőképességét, másrészt a likviditási mutató mellett egyéb mutatószámokat és a cash flow-kimutatást is értékelni. Ennek ellenére azonban a mutatóból a likviditás közeli jövőre vonatkozó alakulására is lehet következtetni.
Likviditási gyorsráta
A hazai gyakorlatban a pénzügyi elemzések során számítják a likviditási mutató korrigált változatát is, amelynek elvárt értéke minimálisan az egy körül mozog. A módosítás azt jelenti, hogy a forgóeszközök értékéből levonandó a készletek értéke (a mutató további pontosítása érdekében a forgóeszközök értékéből levonható az egy éven túli követelések állománya is, vagy a követelések miatt várható veszteségek fedezetére képzett céltartalékok összege). Számítása: készletekkel csökkentett forgóeszközök értéke osztva a rövid lejáratú kötelezettségekkel.
Az adósságállomány aránya
Az adósságállomány kifejezés a hazai gyakorlatnak megfelelően általában az egy évet meghaladó hosszú lejáratú kötelezettségek értékét jelenti. A vállalkozás pénzügyi helyzetét (és egyben hosszú lejáratú forrásszerkezetét) mutatja be, mint hosszú lejáratú idegen forrás és az összes tartós forrás viszonyának elemzése. Az összes tartós forrás a vállalkozás saját tőkéjének és adósságállományának összege. Számítása: adósságállomány osztva az adósságállomány és a saját tőke összegével.
A mutatószám optimális szintjét nem lehet egyértelműen meghatározni, hiszen az adósságállomány alakulása minden egyes vállalkozásnál annak speciális gazdálkodási helyzetét is tükrözi. Például egy jövedelmező tevékenységet folytató, jelentős fejlesztéseket végrehajtó vállalkozásnál indokolt lehet a beruházási és fejlesztési hitelek magas állománya, amelyből adódhat a viszonylag magas adósságállomány. Ha a beruházás megtérülése az elvárt időn belül megvalósul, a magas adósságállomány nem tekinthető negatív jelenségnek.
Az adósságállomány aránya mellett, annak kiegészítéseként számítható még a saját tőke aránya mutatószám [saját tőke/(adósságállomány+saját tőke)] és az adósságállomány fedezettsége mutató is (saját tőke/adósságállomány).
Adósságszolgálati fedezet
Az előző mutatók mellett hasznos mutatószáma a pénzügyi helyzet értékelésének az adósságszolgálati fedezet mutató [(mérleg szerinti eredmény + értékcsökkenési leírás)/hosszú lejáratú kötelezettségek esedékes törlesztőrészlete]. A mutató biztonságos mértéke 1,3 vagy e feletti érték.
A viszonyítás eredménye azt jelzi, hogy a vállalkozás a következő gazdasági évben esedékes adósságszolgálata fedezett-e az erre fordítható forrásokból. A mutató biztonságos mérték alatti szintje előre jelezheti a vállalkozás likviditási nehézségeit.
A mutató számításánál érdemes figyelembe venni a hosszú lejáratú kötelezettségek és az esedékes törlesztőrészletek kamatait is, tekintettel arra, hogy az adósságszolgálat általánosan értelmezett formája a törlesztőrész mellett tartalmazza a kamatfizetési kötelezettség összegét is.
A számításnál – különösen a jövőre vonatkozóan – az adózott eredmény kategóriája is alkalmazható a mérleg szerinti eredmény helyett. Ilyenkor a számítás eredményének értékelésekor figyelembe vehető, hogy a vállalkozás kötelezettségei teljesítése mellett képes-e osztalékfizetésre is.
A JÖVEDELMEZŐSÉG ELEMZÉSE
A vállalkozási tevékenység jövedelmezőségének elemzéséhez a mérleg adatai mellett elsősorban az éves beszámoló eredménykimutatására van szükség. A jövedelmezőséget az egyes eredménykategóriák fejezik ki. A jövedelmezőség elemzése az eredménykimutatásban szereplő egyes eredménykategóriák valamilyen vetítési alaphoz történő viszonyítását jelenti. Vetítési alapként figyelembe vehetőek bevételi adatok (pl. értékesítés nettó árbevétele), saját tőke adatok vagy erőforrásadatok (pl. lekötött eszközérték, létszám, eladott áruk beszerzési értéke). A számítható jövedelmezőségi mutatóknak mindezek alapján több csoportja különböztethető meg, a vetítési alap tartalmának megfelelően. A jövedelmezőség elemzése elsősorban a jövedelmezőségi mutatók időbeli, illetve más vállalkozások, ágazati átlagok adataival történő összehasonlítását jelenti.
Célszerű a vállalkozásoknál egy egységes jövedelmezőségi mutatószámrendszer kialakítása. Lényeges, hogy az összehasonlítás érdekében kiválasztott mutatószámok tartalma változatlan, illetve azonos maradjon.
Árbevételarányos jövedelmezőségi mutatók
Ezek a mutatók azt fejezik ki, hogy az árbevételnek, illetve bevételeknek hány százaléka maradt meg a vállalkozásnál eredményként. Mindegyik mutatószámnál azok növekedése minősíthető kedvező jelenségnek.
A mutatók kialakításánál lényeges követelmény a tartalmi megfeleltetés. A megfeleltetés követelménye azt jelenti, hogy az alkalmazott bevételi és eredménykategóriák tartalmilag összhangban legyenek egymással, azaz az egyes eredménykategóriákat mindig csak olyan bevételi tételhez szabad viszonyítani, amely részt vett az eredmény képződésében.
Ennek megfelelően a következő árbevételarányos jövedelmezőségi mutatók képezhetők:
– átlagos fedezeti hányad (fedezeti összeg/értékesítés nettó árbevétele),
– árbevétel-arányos üzemi eredmény [üzemi tevékenység eredménye/(értékesítés nettó árbevétele + egyéb bevételek)],
– árbevétel-arányos szokásos vállalkozási eredmény [szokásos vállalkozási eredmény/(értékesítés nettó árbevétele+egyéb bevételek+pénzügyi műveletek bevételei)],
– árbevétel-arányos adózás előtti eredmény (adózás előtti eredmény/összes árbevétel és bevétel).
Tőkearányos jövedelmezőségi mutatók
Ezek a mutatók a különböző eredménykategóriák szerint azt fejezik ki, hogy a saját tőke egy egységével mekkora jövedelmet (eredményt) ért el a vállalkozás a vizsgált időszakban. Ennek megfelelően számításuk úgy történik, hogy az egyes eredménykategóriák összegét kell viszonyítani a saját tőke nagyságához.
A mutatók alakulása akkor mondható kedvezőnek, ha értékük folyamatosan növekszik. A különféle eredménykategóriákból számított mutatók egymáshoz viszonyított változása pedig azt mutatja meg, hogy a vállalkozás mely gazdálkodási területe milyen mértékben jövedelmező (a vállalkozás főtevékenysége, pénzügyi műveletek eredményhatása, rendkívüli események).
Ennek megfelelően a következő tőkearányos jövedelmezőségi mutatók képezhetők:
– üzemi (üzleti) tevékenység eredménye/saját tőke,
– szokásos vállalkozási eredmény/saját tőke,
– adózás előtti eredmény/saját tőke,
– adózott eredmény/saját tőke,
– mérleg szerinti eredmény/saját tőke.
A fentiek közül - összhangban a nemzetközi gyakorlattal – kiemelt jelentőségű a tőkearányos adózott eredmény mutató, amelyet ROE (return of equity) mutatónak is neveznek. Ez rámutat a vállalkozás osztalékfizetési képességére, vagy a tulajdonosi, befektetői döntéshez kapcsolódóan a lehetséges maximális tőkegyarapodásról nyújt információt.
Erőforrás-arányos jövedelmezőségi mutatók
Az erőforrás-arányos jövedelmezőségi mutatók közé tartoznak az élőmunka felhasználásának, illetve a tevékenység végzéséhez lekötött eszközök felhasználásának jövedelmezőségét kifejező mutatószámok.
Élőmunka-arányos jövedelmezőségi mutatók
Az élőmunka-arányos jövedelmezőségi mutatók az egyes eredménykategóriák viszonyítását tartalmazzák az emberi erőforrás felhasználásának kifejezéseként alkalmazandó átlagos állományi létszámhoz (létszámarányos jövedelmezőség). Az emberi erőforrás felhasználását a létszám helyett a bérköltség vagy a személyi jellegű ráfordítások értéke adott időszaki nagyságával is ki lehet fejezni (bérarányos jövedelmezőség).
A mutatók azt fejezik ki, hogy egy fő, illetve 100 Ft bérköltség milyen nagyságú eredményt hozott létre. Ebből adódóan a mutatók növekedése kedvező a vállalkozás számára. Kiemelt jelentősége van a térbeli összehasonlításnak, azaz más, hasonló profilú vállalkozások megfelelő adataihoz történő viszonyításnak.
Eszközarányos jövedelmezőségi mutatók
Az eszközarányos jövedelmezőségi mutatók alapvetően azt fejezik ki, hogy a tevékenység végzése érdekében lekötött egyes eszközcsoportok milyen mértékben járultak hozzá a vállalkozási jövedelem (eredmény) képződéséhez. Lényeges az alkalmazott eredménykategória és a meghatározott eszközcsoport helyes megválasztása, mert egy-egy mutatóban olyan eszköz nem szerepeltethető, amely nem járult hozzá az adott eredménykategória keletkezéséhez. A mutató magában rejti a torzítás lehetőségét, hiszen a számlálóban szereplő eredmény mindig egy adott időszak végső adata, míg a nevezőben szereplő nettó eszközérték egy fordulónapra vonatkozó, időponti adat (ez a torzítás feloldható az egyes eszközadatok éven belüli átlagos értékének alkalmazásával).
Ennek megfelelően a következő eszközarányos jövedelmezőségi mutatók képezhetők:
– üzemi (üzleti) tevékenység eredménye/(immateriális javak nettó értéke+tárgyi eszközök nettó értéke),
– üzemi (üzleti) tevékenység eredménye/készletek,
– üzemi (üzleti) tevékenység eredménye/(immateriális javak nettó értéke+tárgyi eszközök nettó értéke+készletek),
– adózás előtti eredmény/(befektetett eszközök+ készletek),
– adózás előtti eredmény/eszközök összesen.
