Adóügyi határidők '99

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. január 4.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetők Kiskönyvtára 1999/01. számában (1999. január 4.)

Amióta a nyolcvanas évek második felétől újra állami adóztatás folyik Magyarországon, azóta az év vége közeledtének legbiztosabb jele, hogy az Országgyűlés gyökeresen átalakítja az adójogszabályokat. Így volt ez a mostani évváltáskor is. Megint új passzusokat kell tehát memorizálnunk, előjegyzési naptárunkban pedig új rubrikákba kerülnek az adóbefizetésekre, az APEH-hez küldendő iratok, bevallások postai feladására figyelmeztető bejegyzések. E mostani kiadvánnyal szerkesztőségünk igyekszik megkönnyíteni az Önök idevágó munkáját. Összegyűjtöttünk ugyanis mindent, az adóügyekkel kapcsolatba hozható határidőt, határnapot, kötődjék a jogosultság vagy kötelezettség akár konkrét naptári naphoz, akár csupán valamilyen eseményhez. Az anyagot ábécébe rendeztük, reméljük, ennek révén könnyebben eligazodnak a 288 címszó között.

Munkánk utolsó oldalain adónaptárat találnak olvasóink. Ebben az egyes napoknál található bejegyzések és címszavak sorszámára utalnak. A használathoz még azt is tudni kell, hogy a munkaszüneti napokra eső kötelezettségek – az Art. és az általa hivatkozott államigazgatási eljárási törvény értelmében – az ezt követő első munkanapon még teljesíthetők.

A kiadványban használt rövidítések:

–  Art.: az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény

–  Szja-tv.: a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény

–  Jvt.: a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 1997. évi CIII. törvény

–  Áfa-tv.: az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény

–  Tao. tv.: a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (1999. január 4.) vegye figyelembe!