Bevezető

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2018. január 1.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetők Kiskönyvtára 2018/01. számában (2018. január 1.)

Az új adóévre való felkészülés elengedhetetlen a vállalkozások hatékony működése érdekében, hiszen mindig vannak területek, amelyekre részben vagy egészében megváltozott szabályok vonatkoznak. A változásokat tartalmazó előírások ezért minden decemberben kötelező olvasmányként szerepelnek a cégvezetők tennivalói között. Idén év végén megkülönböztetett figyelmet érdemelnek az adózás rendjére, illetve az adóigazgatásra vonatkozó rendelkezések, amelyeket új törvények szabályoznak.

Hagyományos, év végi tematikus összeállításunkban adónemenként ismertetjük a közterhek 2018-tól hatályos rendszerét, kitérve az évközi módosításokra is, amelyek egy része már 2017-ben is alkalmazandó volt, így ismeretük az évzárás során is hasznos lehet.

A különszám könnyebb használhatósága érdekében a Függelékben rövid összefoglaló található az új törvényekről, valamint a lényegesnek minősíthető változásokról.

A Szerkesztőség

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2018. január 1.) vegye figyelembe!