6. Bedolgozás

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. november 24.) vegye figyelembe!

Megjelent a Cégvezetők Kiskönyvtára 2006/08. számában (2006. november 24.)

Bedolgozói jogviszony olyan önállóan végezhető munkára létesíthető, amelyre a teljesítménykövetelmény munkanorma formájában, illetőleg más mennyiségi vagy minőségi mutatókkal meghatározható.

A bedolgozók foglalkoztatásának szabályait a 24/1994. (II. 25.) Korm. rendelet tartalmazza. A rendelet hatálya kiterjed minden foglalkoztatóra és az általa bedolgozói jogviszony keretében foglalkoztatott bedolgozóra.

Foglalkoztató az lehet, aki jogképes. Bedolgozóként az a természetes személy foglalkoztatható, aki az Mt. rendelkezései szerint munkaviszonyt létesíthet.

6.1. Megállapodás bedolgozásra

A bedolgozói jogviszony a foglalkoztató és a bedolgozó közötti megállapodás alapján jön létre, melyet írásba kell foglalni. A megállapodásban meg kell határozni a bedolgozó által végezhető tevékenységet, a munkavégzés helyét, valamint a költségtérítés módját, illetve mértékét.

A foglalkoztató és a bedolgozó a megállapodást csak közös megegyezéssel módosíthatja. A megállapodás módosítására a megkötésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

6.2. A jogviszony időtartama

Eltérő megállapodás hiányában a bedolgozói jogviszony határozatlan időtartamra jön létre. A határozott időtartamú bedolgozói jogviszony időtartamát naptárilag vagy más alkalmas módon kell meghatározni.

6.3. A munkavégzés helye

A munkavégzés helye – a szociális foglalkoztatást kivéve - a bedolgozó személyi igazolványba bejegyzett lakóhelye vagy más, általa, a munkavégzés céljára biztosított helyiség.

6.4. A jogviszony megszűnése

A bedolgozói jogviszony megszűnik:

– a bedolgozó halálával;

– a foglalkoztató jogutód nélküli megszűnésével;

– a határozott idő lejártával.

A bedolgozói jogviszony megszüntethető:

– közös megegyezéssel;

– rendes felmondással;

– rendkívüli felmondással.

A határozott idejű bedolgozói jogviszony közös megegyezéssel vagy rendkívüli felmondással szüntethető meg.

A bedolgozói jogviszony megszűnése esetén a bedolgozó részére igazolást kell kiadni, amely tartalmazza a bedolgozói jogviszonyban eltöltött időtartamot, valamint a bedolgozó díjazásából jogerős határozat vagy jogszabály alapján levonandó tartozást és annak jogosultját.

6.4.1. Közös megegyezés

A foglalkoztató és a bedolgozó a bedolgozói jogviszonyt közös megegyezéssel bármikor megszüntetheti. A bedolgozói jogviszony megszüntetésére irányuló megállapodást, illetve nyilatkozatot írásba kell foglalni.

6.4.2. Felmondás

A határozatlan idejű bedolgozói jogviszonyt mind a foglalkoztató, mind a bedolgozó rendes felmondással megszüntetheti. A felmondási idő 15 nap.

6.4.2.1. Rendkívüli felmondás

A foglalkoztató a bedolgozói jogviszonyt rendkívüli felmondással megszüntetheti, ha

– a bedolgozó felróható jelentős késedelme miatt a munka elvégzése már nem áll érdekében;

– a bedolgozó olyan magatartást tanúsít, amely a bedolgozói jogviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

A bedolgozó a bedolgozói jogviszonyt akkor szüntetheti meg rendkívüli felmondással, ha a foglalkoztató jelentős mértékű szerződésszegése a munka elvégzését vagy egyébként a bedolgozói jogviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

A rendkívüli felmondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított három napon belül, legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított hat hónapon belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig lehet gyakorolni.

6.5. A munkavégzés szabályai

A bedolgozó munkáját – eltérő megállapodás hiányában - saját munkaeszközzel, a foglalkoztató által biztosított anyaggal, önállóan, a munkáltató közvetlen irányítása nélkül végzi. Munkájához a vele közös háztartásban élő, az Mt. rendelkezései szerint munkaviszony létesítésére jogosult személyek segítségét is igénybe veheti.

A foglalkoztató köteles a bedolgozó számára a munkavégzéshez szükséges tájékoztatást megadni.

A bedolgozó a munkát az elvárható szakértelemmel és gondossággal, a munkára vonatkozó szabályok, előírások szerint köteles végezni.

6.5.1. Utasítás

Ha a munkavégzésre vonatkozó szabályok, előírások kötelező rendelkezéseket nem állapítanak meg, a foglalkoztató az alkalmazott technika és a munkavégzés módja tekintetében a bedolgozónak utasítást adhat, ha az a munka elvárt minősége szempontjából szükséges. A foglalkoztató a munkavégzéssel összefüggésben a bedolgozót ezt meghaladóan nem utasíthatja.

A foglalkoztató utasítását módosíthatja. Az ezzel összefüggő többletköltséget azonban köteles megtéríteni.

6.5.2. A munka megtagadása

A bedolgozó a foglalkoztató által adott anyaggal, eszközzel való, illetve utasítása szerinti munkavégzést

– megtagadhatja, ha az életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyezteti, illetve jogszabályba vagy hatósági rendelkezésbe ütközne;

– köteles megtagadni, ha az más személy életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyezteti.

Ha a foglalkoztató által adott anyaggal, eszközzel való vagy utasítása szerinti munkavégzés kárt idézhet elő, és a bedolgozó ezzel számolhat, köteles erre a foglalkoztató figyelmét felhívni. Ha a foglalkoztató a figyelmeztetés ellenére az anyagot, eszközt nem cseréli, javítja ki, illetve utasítását fenntartja, a bedolgozó a foglalkoztató kockázatára köteles a munkát elvégezni.

6.5.3. Munkavédelem

A foglalkoztató a bedolgozót a végzendő munkával kapcsolatban köteles munkavédelmi oktatásban részesíteni és az előírt egyéni védőeszközökkel ellátni.

A foglalkoztató, az általa adott anyag, termék, eszköz tekintetében köteles biztosítani, hogy az az egészséges és biztonságos munkavégzés követelményeinek megfeleljen, és azok kezelésére, tárolására előírásokat adhat.

A munkavégzés során az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeiről a fentieket meghaladóan a bedolgozó köteles gondoskodni.

6.5.4. Ellenőrzés

A foglalkoztató a munkát, a felhasználásra kerülő anyagot, valamint a kezelési előírások és a munkavédelmi szabályok betartását időszakonként ellenőrizheti.

6.6. Díjazás

A munka kiadásával egyidejűleg meg kell határozni és írásban rögzíteni kell a munka elvégzéséért járó díjazást, valamint a teljesítménykövetelményt és a teljesítménydíjazás egyéb tényezőit.

A díjazás kifizetésére és az abból való levonásra az Mt. rendelkezései az irányadók azzal, hogy e szabályok alkalmazásánál munkabéren a bedolgozó díjazását kell érteni.

6.6.1. Teljesítménykövetelmény

A teljesítménykövetelményt és a teljesítménydíjazás egyes elemeit a foglalkoztató állapítja meg.

A foglalkoztató a teljesítménykövetelmény megállapításánál a munkaviszonyban állókhoz képest kedvezőtlenebb feltételeket nem állapíthat meg. Ennek megfelelően a teljesítménykövetelményt úgy kell megállapítani, hogy 100 százalékos teljesítmény mellett, a teljes munkaidőnek megfelelő munkavégzés esetén legalább a minimális munkabért, illetőleg rövidebb munkavégzés esetén legalább ennek időarányos részét a díjazás elérje.

6.6.2. Álláspénz

A bedolgozót a munka átvételével és átadásával eltöltött időre díjazás nem illeti meg. Ha azonban emiatt a foglalkoztatónál várakozással eltöltött idő a két órát meghaladja, erre az időre legalább a mindenkori minimális órabér alapján számított díjazás jár a bedolgozó részére, kivéve, ha a várakozás a bedolgozó hibájából állt elő.

6.6.3. Térítés

A bedolgozó részére térítést kell megállapítani az általa viselt, a munkavégzés során ténylegesen felmerült – a mellékletben felsorolt - rezsiköltségekre. Amennyiben a munka jellege nem teszi lehetővé a tényleges rezsiköltség megállapítását, műszaki számítások alapján rezsiátalányt kell fizetni.

A térítés megállapításának módját és mértékét a foglalkoztatónál kialakított önköltség-számítási és árképzési szabályoknak megfelelően a megállapodásban kell rendezni.

A bedolgozó részére térítendő rezsiköltségek:

– a bedolgozók tulajdonában lévő munkaeszközök elhasználódási költsége – állóeszköz esetében értékcsökkenési leírása – az eszközöknek a használat alapján várható élettartama és forgalmi értéke szerint számítva,

– bérelt munkaeszköz esetén bérleti díj,

– a gépek (termelőberendezések) javításának és karbantartásának költségei,

– a gépek (termelőberendezések) működtetésének energiaköltségei,

– a bedolgozó által beszerzett segédanyagok igazolt költségei,

– a munkahely megvilágításának költségei,

– a munkaanyagok és termékek el- és visszaszállításának költségei,

– a helyiség vagy helyiségrész használati díja, beleértve például a fűtési, takarítási költségeket is – bérelt helyiség esetén a bedolgozói munka végzése miatt keletkezett külön költség,

– a munkaruha költsége abban az esetben, ha a munkavégzés a ruházat nagymértékű szennyeződésével vagy elhasználódásával jár.

6.6.4. Selejt

Ha a munka (termék) az előírt követelményeknek – a bedolgozó hibájából – nem felel meg (a továbbiakban: selejtes termék), díjazás és költségtérítés nem jár. Ha a foglalkoztató a selejtes termék kijavítását kéri, a bedolgozó díjazásra és költségtérítésre jogosult, de a kijavítást saját költségén végzi el. Ha a foglalkoztató a selejtes terméket részben vagy egészben felhasználhatja, a bedolgozó részére csökkentett díjazást, valamint költségtérítést kell fizetni.

E szabályok a bedolgozó kártérítési felelősségét nem érintik.

6.7. Bedolgozói kárfelelősség

A bedolgozó a bedolgozói jogviszonyából eredő kötelezettségeinek vétkes megszegésével okozott kárért a Munka Törvénykönyvének a munkavállaló kártérítési felelősségére vonatkozó szabályai szerint tartozik kártérítési felelősséggel.

A bedolgozó a vele közös háztartásban élő, általa a munkavégzéshez igénybe vett személy tevékenységéért úgy felel, mintha a munkát maga végezte volna el.

6.7.1. Objektív felelősség

A bedolgozó vétkességére tekintet nélkül a teljes kárt köteles megtéríteni a visszaszolgáltatási vagy elszámolási kötelezettséggel átvett dolgokban bekövetkezett hiány esetében. A bedolgozót az ilyen teljes anyagi felelősség csak akkor terheli, ha a dolgot (szerszám, anyag stb.) jegyzék vagy elismervény alapján vette át.

Mentesül a bedolgozó a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a hiányt elháríthatatlan külső ok idézte elő.

6.7.2. Bizonyítás

A kárfelelősség feltételeinek meglétét, a kár (hiány) bekövetkeztét és mértékét a foglalkoztató bizonyítja. Ha a megőrzésre átadott dologban megrongálódás folytán keletkezett kár, a bedolgozó felelősségét a vétkességi felelősségi szabályok szerint kell elbírálni, de ebben az esetben a vétlenség bizonyítása a bedolgozót terheli.

6.8. Foglalkoztatói kárfelelősség

A foglalkoztató a bedolgozónak bedolgozói jogviszonyával összefüggésben vétkesen okozott kárt köteles megtéríteni. Mentesül a foglalkoztató a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kár bekövetkezésében vétkesség nem terheli.

6.8.1. Objektív felelősség

A foglalkoztató vétkességére tekintet nélkül teljes mértékben felel a bedolgozónak a bedolgozói jogviszonyával összefüggésben okozott kárért, ha az a foglalkoztató által a bedolgozó rendelkezésére bocsátott anyag, gép, eszköz hibájából következett be, illetve a kárt a foglalkoztató nevében ellenőrzést, szállítást stb. végző személy e tevékenysége során okozta.

A foglalkoztató felelősségére egyebekben a Munka Törvénykönyvének a munkáltató kártérítési felelősségére vonatkozó szabályai az irányadók.

6.9. Jogviták

A bedolgozó és a foglalkoztató között a bedolgozói jogviszonyból származó jogokkal és kötelezettségekkel összefüggésben keletkezett jogvitára a Munka Törvénykönyve munkaügyi jogvitára vonatkozó rendelkezései az irányadók.

6.9.1. A jogviszony jogellenes megszüntetése

Ha a bíróság megállapítja, hogy a foglalkoztató a bedolgozói jogviszonyt jogellenesen szüntette meg, a foglalkoztató a rendes felmondás esetén járó felmondási időre számított minimális bér összegét köteles megfizetni a bedolgozó részére. A bedolgozó a jogviszony helyreállítását nem követelheti.

Ha a bedolgozói jogviszonyt a dolgozó szünteti meg jogellenesen, és azzal kárt okoz, a rendes felmondás esetén járó felmondási időre számított minimális bér összegéig terjedő kártérítésre kötelezhető.

6.10. Biztosított bedolgozó

A foglalkoztató és a bedolgozó megállapodhat abban, hogy a foglalkoztató meghatározott munkamennyiséggel a bedolgozót ellátja, a bedolgozó pedig ebben a mértékben rendszeresen munkát végez. Ez az úgynevezett biztosított bedolgozói jogviszony. A megállapodást legalább olyan mennyiségű munkára kell megkötni, amelynek elvégzése esetén a bedolgozó havi díjazása eléri a kötelező legkisebb havi munkabér 30%-át.

Az ilyen foglalkoztatás esetén, ha a foglalkoztató a meghatározott munkamennyiséget nem biztosítja, a biztosított bedolgozó részére a megállapodásban meghatározott, de legalább a kötelező legkisebb munkabér 30%-át elérő díjazás jár.

6.10.1. Felmondás, felmondási védelem

A biztosított bedolgozói jogviszony rendes felmondása esetén a felmondási idő harminc nap.

A foglalkoztató nem szüntetheti meg rendes felmondással a biztosított bedolgozói jogviszonyt az alábbiakban meghatározott időtartam alatt:

– betegség miatti keresőképtelenség, legfeljebb azonban a keresőképtelenség első napjától számított egy év, gümőkóros megbetegedés esetén két év, további üzemi baleset vagy foglalkozási megbetegedés miatti keresőképtelenség alatt a táppénzre való jogosultság teljes ideje;

– a terhesség és a szoptatás, a szülést követő hatodik hónap végéig.

Ha a biztosított bedolgozó a rendkívüli felmondással szemben jogvitát kezdeményez, annak jogerős elbírálásáig a foglalkoztató a biztosított bedolgozó meghatározott munkamennyiséggel történő ellátását felfüggesztheti.

6.10.2. Szabadság

A biztosított bedolgozót négy naptári hét szabadság illeti meg. A szabadság idejére a megállapodásban meghatározott díjazás jár, amely a kötelező legkisebb munkabér 30%-ánál kevesebb nem lehet.

A szabadság kiadására, számítására, pénzbeli megváltására a Munka Törvénykönyve szabályait kell megfelelően alkalmazni.

 

Figyelem! Kérjük, az értelmezésénél a megjelenés időpontját (2006. november 24.) vegye figyelembe!